Hunvald most inkább ártatlan

Jogerősen felmentette a szocialista Hunvald Györgyöt, volt VII. kerületi és az egykori SZDSZ-es zuglói polgármestert, Weinek Leonardot a Fővárosi Törvényszék még csütörtökön. A bíróság másodfokon is kimondta, hogy az ellenük emelt vád – vagyis hogy színlelt tanácsadói szerződésekkel ötvenmillió forintos kárt okoztak – megalapozatlan. Az ítélet jogerős, így fellebbezésre az ügyészségnek sincs lehetősége. „Öt évet vett el ez az ügy az életünkből” – így kommentálta a döntést a Facebookon Hunvald.
Az eset lényege: a volt erzsébetvárosi és zuglói polgármester állítólag még valamikor 2007-ben – egymással megegyezve – fiktív tanácsadói szerződéseket kötött, hogy ezzel meghatározott személyeket jogtalan előnyben részesítsenek. Tehát a vád szerint kölcsönösen saját ismerőseiket hozták volna helyzetbe. A két kerület egykori polgármestereit ezért jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, míg a tanácsadókat bűnsegédletével vádolták meg.
Fotó: M. Schmidt János / Népszabadság

A bíróság álláspontja szerint azonban a vád tárgyát képező tanácsadói szerződések esetében nem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése. Tehát a kifogásolt kontraktusok megkötésének jogosultságát, szükségességét a bizonyítékok alátámasztották. A vádhatóság pedig nem igazolta kétséget kizáróan, hogy a tanácsadói tevékenység ténylegesen nem történt volna meg, illetve hogy az az érintett polgármesterek részére a megbízás időtartama alatt nem bizonyult hasznosnak, érdeminek. Emellett a megbízási díj aránytalan összegére vonatkozóan sem állt rendelkezésre bizonyíték.

Hunvald most örülhet az immár végleges ítéletnek, de tavaly nyáron egy másik, még 2008-ban indult ügyben jogerősen elmarasztalták. A Kúrián múlt nyáron zárult szövevényes per több mint kéttucatnyi vádlottja az ügyészség szerint különböző módon és eltérő mértékben szerepet játszott a főváros VII. kerületében lévő ingatlanok pályázat nélküli értékesítésében, tényleges munkavégzés nélküli szerződések megkötésében, hivatali telefonok szabálytalan használatában, a polgármesteri kerethez tartozó lakások bérleti szerződésének megkötésében, majd e lakások baráti körben történő értékesítésében.

Mindezek miatt vádat emeltek, és az ügyészség a bűnszervezetben való elkövetést is felhozta, ami súlyos, a büntetési tétel jelentős emelésére okot adó körülmény lehet. A maffiavád azonban nem állt meg, igaz, hogy Gál György, a kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának egykori elnöke esetében a bíróság bizonyítottnak találta a vesztegetést. Az ítélet szerint a volt szabad demokrata helyi politikus 2003-ban és 2004-ben ingatlanonként több tízmillió forintnyi kenőpénzt kért, és azt a kerületi SZDSZ-irodában át is vette cserében azért, hogy a képviselő-testületet valótlan tartalmú, manipulált értékbecslésekkel félrevezesse, és ezzel elérje egyes önkormányzati ingatlanok áron aluli értékesítését. Emiatt neki nyolc és fél évet kell börtönben töltenie.

Gál ügyleteiről azonban a verdikt szerint Hunvald nem tudott. A volt polgármester bűnösségét így akkor csak hivatali visszaélésben mondták ki, és egy évnyi szabadságvesztésre ítélték. Elmarasztalására egyebek mellett az adott okot, hogy a polgármesteri keretből a helyi szabályozáshoz képest nagyobb alapterületű bérlakást utalt ki Gál barátnőjének, mint amekkora egy egyedülálló személynek járt volna. Azt is a terhére rótták, hogy egy korábbi szocialista képviselő mobiltelefonjának költségeit az önkormányzat viselte. Hunvald egyébként két és fél évet töltött előzetes letartóztatásban – tehát jóval hosszabb időt, mint amennyire börtönbe kellene vonulnia –, ezért kártérítésre tarthat igényt. Ha akarja, a vádlottak padjáról átülhet a felperesi székbe.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.