Hullámsávot vált az InfoRádió

Új frekvenciára megy az InfoRádió, miután a Médiatanács a hírrádiót üzemeltető céget hirdette ki nyertesként a Budapest 88,1 MHz-es hullámhosszra kiírt pályázaton. Ez egy közösségi, ingyenes frekvencia, az InfoRádiónak ezért nem kell koncessziós díjat fizetnie, mint a jelenleg használt 95,8-asért.

Magyarország első hírrádiója 2000-ben kezdte sugározni műsorát Budapesten és környékén. Akkor újdonságnak számított, hogy egy rádió a hét minden napján negyedóránként ad friss budapesti, országos és nemzetközi híreket, a köztes időben pedig politikai, gazdasági és kulturális interjúkat, elemzéseket, riportokat sugároz. Internetes hírportálját 2006-ban indította el. A rádiónál többször volt jelentős tulajdonosi átrendeződés. 2005-ben az alapító Mészáros László kivásárolta Heltai Péter újságírót, médiavállalkozót, és saját üzletrészét is az általa képviselt, londoni székhelyű Achilles Trading Ltd.-be csoportosította át. A szintén Mészáros érdekeltségébe tartozó Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolát működtető cég is tulajdonos volt a rádióban. 2008 tavaszán a Nobilis Kristóf érdekeltségi körébe tartozó Közép-európai Média Zrt. (Central European Media & Publishing – CEMP) vásárolta meg az InfoRádiót.

Az ügyletet kommentálva Spéder Zoltán igazgatósági tag akkor azt mondta, hogy a vétel jól illeszkedik a pénzügyi médiavállalkozások piacán jelentős pozíciókkal bíró cég fejlődési stratégiájába, hiszen a hírrádió és a hírportál a csoport többi tagjával kialakítható szakmai és üzleti szinergiák révén hozzájárulhat a társaság organikus növekedéséhez. A Közép-európai Média Zrt.-hez tartozik ugyanis a többi között az Index.hu, a Portfolio.hu internetes portál és a Napi Gazdaság nyomtatott lap is. Az online cégnyilvántartásban fellelhető adatok szerint az InfoRádió 2009-ben 63 milliós veszteséggel zárt, ezt 2010-ben mínusz 28 millióra szorította le, a 2011-es vesztesége azonban meghaladta a 98 millió forintot.

Az InfoRádió nem is pályázott a jelenleg használt 95,8-as frekvenciájára, mert azért koncessziós díjat kellett volna fizetnie. Nem is keveset, mert a Médiatanács úgy írta ki a 95,8-as pályázatot, hogy azért évente minimum 77 millió forint plusz áfát kell fizetni, amit a jelenlegi rádiós piacon szinte lehetetlen kigazdálkodni, különösen egy hírrádiónak.

Korábban azt írtuk, hogy a 88,1-es frekvencián az InfoRádió profilváltásra kényszerülhet. A Médiatanács ugyanis úgy írta a pályázatot, hogy a maximálisan elérhető 72 pontból húszat a zene, illetve a magyar zene minél nagyobb arányára, további húszat pedig a helyi közélettel foglalkozó műsorszámok arányára lehetett kapni. A Médiatanács közleményéből azonban az derül ki, hogy egyedül az InfoRádió pályázott erre a frekvenciára, tehát nyerhetett akár olyan ajánlattal is, hogy a 88,1-en folytatja a klasszikus hírrádiózást, és nem sugároz zenét. A pályázatról és a jövőbeli tervekről szerettük volna megkérdezni Módos Mártont, az InfoRádió ügyvezető igazgatóját, főszerkesztőjét, de a jövő hét elejéig szabadságát tölti.

Az InfoRádió mellett még egy nyertest hirdetett a Médiatanács, Szegeden a 95,4 MHz helyi frekvencián a Telekom Kft. kapta meg a médiaszolgáltatási jogosultság lehetőségét. A médiahatóság ugyanakkor az általa „Klub-szabály”-nak nevezett eljárás alapján a héten tizenegy vidéki frekvenciapályázatot érvénytelennek nyilvánított. Mint arról beszámoltunk, a Klubrádió beadványa alapján a bíróság alaki hiba miatt jogerősen hatályon kívül helyezte a Médiatanács azon döntését, hogy az Autórádió Kft. kapja meg a Klubrádió jelenleg használt 95,3-as frekvenciáját. Erre a hatóság úgy reagált, hogy azóta érvénytelennek nyilvánított több pályázatot, köztük a Klubrádióét is, esetükben arra hivatkozva, hogy nem voltak aláírva és beszámozva a pályázati anyag szöveges oldalainak üres hátoldalai. Emiatt a Klubrádió újból bírósághoz fordult. Megkérdeztük a médiahatóságot, hogy a most nyertesnek hirdetett InfoRádió Kft. és Telekom Kft. pályázati anyagának szöveges oldalainak üres hátoldalai is alá lettek-e írva és be lettek-e számozva, de egyelőre nem kaptunk választ.

A Médiatanács egyébként kedden immáron tizedik alkalommal 60 napos ideiglenes műsor-szolgáltatási szerződést kötött a Klubrádióval, ez október elejéig érvényes.

Az Inforádió irodáinak bejárata
Az Inforádió irodáinak bejárata
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.