|
Meglepetés nélkül zajlott a budapesti MSZP tisztújítása. Miután Burány Sándor korábbi pártelnök bejelentette, hogy nem indul újra, helyére viszont Horváth Csabát ajánlja, csak az volt a kérdés, hogy a főpolgármester-jelöltet milyen arányban választják meg új vezetőnek. Végül 118 küldöttből 92-en szavaztak Horváth mellett és csak 26-an ellene. Újraválasztották a küldöttek Molnár Zsolt ügyvezető alelnököt és Józsa István gazdasági alelnököt is; a társadalompolitikai alelnök Alexa György lett.
Horváth Csaba a tanácskozást követő sajtótájékoztatóján zéró toleranciát hirdetett a korrupcióval szemben. Hozzátette, hogy a következő hetekben megvizsgálják az együttműködés lehetőségeit a szociáldemokrata, a liberális, a zöld, a mérsékelten konzervatív és a civil szervezetekkel a Zöld Budapest Közösségi Városprogram közös megvalósítása érdekében. A személyi kérdésekről, illetve egy főpolgármester-jelöltsége kapcsán felmerült változásokról most nem kívánt nyilatkozni.
Mint arról lapunk korábban hírt adott: Horváth pártelnökké választása is egyértelműsítette, hogy a szocialisták más főpolgármester-jelöltet is készek elfogadni. Ehhez azonban álláspontjuk szerint az kell, hogy a Horváth Csaba helyett esetleg indítani kívánt civil jelölt mögött ne csak az MSZP, hanem más párt és civilszervezet is felsorakozzon. Molnár Zsolt alelnök - aki egyúttal az őszi önkormányzati választások budapesti kampányfőnöke is - lapunknak azt mondta: zajlanak a tárgyalások, a megoldás kulcsa az LMP kezében van. Molnár kérdésünkre megerősítette: Bárándy Péter neve is felmerült lehetséges új főpolgármester-jelöltként.
A budapesti párttanács néhány nappal korábban döntést hozott az országos vezetőketre vonatkozó ajánlásokról is. A fővárosi szocialisták ezek szerint pártelnöknek Mesterházy Attilát, elnökhelyettesnek Molnár Csabát, alelnöknek Botka Lászlót és Tóth Józsefet ajánlották, míg választmányi elnökként továbbra is Simon Gábort látnák szívesen. Ehhez tartozik, hogy a választmány vezetői tisztét a szegedi polgármester Botka is ambicionálja, a jelenlegi elnök Simon viszont - fővárosi politikusként - értelemszerűen maga mögött tudja a budapestiek támogatását. Tóth József azóta egyértelművé tette, hogy nem pályázik országos tisztségre, mondván az angyalföldi polgármesteri feladataira és újraválasztási kampányára koncentrál. Sőt, politikai kulturálatlanságnak nevezte, hogy megkérdezése nélkül jelölték pártalelnöknek. Hozzá kell tenni, hogy a XIII. kerületi pártszervezet és a budapesti vezetés viszonya már régóta feszültségekkel terhelt.
|