Hortobágyi tankrongálás: nem helyiek lehettek

Hortobágyon egyetlen helyi lakosról sem feltételezik, hogy képes lenne német náci katonákat dicsőítő feliratot elhelyezni az ott fölállított T34-es harckocsin. Többen attól tartanak: a "nemzeti ellenállók" még hallatnak magukról.

A hortobágyiak szerint egészen bizonyos, hogy nem helybéliek voltak azok, akik a napokban megrongálták a községben 1978-ban fölállított tankemlékművet. A mintegy 1500 lelkes településen nincsenek olyan személyek, akik akár második világháborús hagyományőrzőként, akár olyan szélsőjobboldaliként lennének ismertek, akiktől kitelik, hogy az SS-t dicsőítő táblát ragasztanak az emlékműre – mondták helyiek tudósítónknak.

Az emlékmű az új táblával
Hortobágy, 2012. szeptember 17. A megrongált hortobágyi páncélos emlékmű 2012. szeptember 17-én. Ismeretlenek megrongálták az 1944-es hortobágyi tankcsata emlékére állított emlékművet. A fasizmus felett aratott győzelemre emlékeztető emléktábla helyett a magyar királyi honvédségre, a náci Németország katonáira, a Wehrmachtra és a Waffen SS-re emlékező táblát helyeztek el az emlékmű talapzatán. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Mint korábban beszámoltunk róla, a rendőrség rongálás megalapozott gyanúja miatt indított vizsgálatot ismeretlen tettesek ellen amiatt, mert az 1944-es hortobágyi tankcsata emlékére a 33-as főút mentén elhelyezett T34-es tank talapzatán lévő márványtáblára egy kartonlapot ragasztottak ezzel a szöveggel: "A magyar királyi honvédség, a Wehrmacht és a Waffen SS hős katonáinak emlékére, akik életüket áldozták a vörös hódítók elleni küzdelemben, 1944 októberében, az alföldi páncélos csatában – Nemzeti Ellenállás".

A honvédelmi tárca tulajdonában lévő emlékművet helyreállították, kedden azon már újra az eredeti felirat volt olvasható: "A fasizmus felett aratott győzelem és az 1944. október 14-19. között vívott hortobágyi tankcsata emlékére állította Hajdú-Bihar Megye Tanácsa, Hortobágy község lakossága, Hortobágy, 1978. május 9."

Vincze Andrásné polgármester érdeklődésünkre azt mondta: megdöbbentette, ami történt, nagyon szerette volna, ha a falu nem ilyen szörnyűséggel kerül be az országos sajtóba. Így fogalmazott: Hortobágy a béke szigete, tudomása szerint egyetlen ott élő sem lenne képes ilyen jellegű rongálások elkövetésére. Vincze Andrásné hozzátette: az emlékművet az elmúlt harmincnégy évben nem rongálták meg.

A faluban tudósítónknak többen azt mondták: attól tartanak, hogy a magukat "nemzeti ellenállóknak" tituláló személyek újra megpróbálkoznak majd az emlékmű megrongálásával, az önkormányzat azonban nincs abban a helyzetben, hogy állandó biztonsági őrt állítson a T34-es mellé.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.