Gyömrőn népszavazáshoz készülődnek: a Pest megyei városban január 6-án arról dönt a lakosság, viselje-e közterület Horthy Miklós nevét. Az önkormányzat eredetileg a központi helyen fekvő Szabadság teret keresztelte el a volt kormányzóról, aztán a botrány hatására visszakozott, és beérte annyival, hogy Horthy csak a téren lévő parknak legyen a névadója. Az ellenzők viszont ragaszkodnak ahhoz, hogy a százezernyi – haláltáborokba hurcolt vagy a Don-kanyarba küldött – magyar haláláért felelős politikusról egyetlen négyzetcentiméternyi területet se nevezzenek el a városban.

Korábban több történész is járt Gyömrőn: Romsics Ignác az önkormányzat, Karsai László és Ungváry Krisztián a civil tiltakozók meghívására, velük egyetértve tartott előadást Horthyról és korszakáról. (Ami Romsicsot illeti: az önkormányzat feltehetően azt remélte, hogy az akadémikus segít elfogadtatni a lakossággal a tér átnevezéséről hozott döntést, ám ebben csalódnia kellett. Romsics előadása is az ellentábort erősítette.)

Most, a népszavazás közeledtével a Civil Összefogás Gyömrőért és a KIGYE (Környezet-, Ifjúság- és Gyermekvédelmi Egyesület) kezdeményezésére szerveztek vitafórumot. Az egyik oldalt Mezey Attila alpolgármester és az erősen jobboldali – önmagát konzervatívként meghatározó – Raffay Ernő történész, az Antall-kormány honvédelmi államtitkára képviselte, míg a Horthy ellen tiltakozókat Kavalecz Gergely, a népszavazást támogató KIGYE elnöke és Tóth Mátyás helybéli történelemtanár.

A videóra rögzített – a Gyömrői Hírhatár honlapján teljes terjedelmében megtekinthető – vita során az alpolgármester igyekezett védelmébe venni az önkormányzatot, az országos sajtót pedig hisztériakeltéssel vádolta. Mezey Attila ezzel együtt ma már úgy látja: „nem volt szerencsés döntés” Horthyról teret elnevezni, mert felkavarta az indulatokat az addig békés városban.

Raffay Ernő meglepő gondolatsorral indított. Közölte, hogy a magyar tudományos élet szerkezete „nagyon furcsán alakult” az elmúlt évtizedekben. Olyanok is akadémikusok, egyetemi tanárok lehettek és magas beosztásokba kerülhettek, akik ezt nem a tudásuk alapján érték el, hanem sokszor valamilyen „politikai-ideológiai csoportosuláshoz tartoztak, így aztán megfuttatták őket”.

Bár Raffay hangsúlyozta, hogy az előzőleg Gyömrőn járt történészeket – tehát Karsait, Romsicsot és Ungváryt – a korszak kiváló szakértőinek tartja, velük összefüggésben megjegyezte: eszmetörténeti alapon háromféle történész van Magyarországon. (Minderről az alábbi felvételen, 2.20 perctől beszél.) Az egyik típus marxistának indult, és szocialista maradt a mai napig: „ők ott vannak a Magyar Tudományos Akadémián”. A másik társaság a liberális eszmevilágot képviseli. Zömük – nyugtázta – szintén marxista volt, és sajátos fejlődési folyamaton ment át. A harmadik csoportot a konzervatívok alkotják. Ide tartozik ő, Raffay Ernő, aki később egyértelművé tette, hogy szóban forgó kollégáit a marxista gyökerű szocialisták vagy liberálisok közé sorolja.

Az alpolgármester kizárólag a hitleri Németországra hárította a felelősséget a holokausztért. Raffay nem vonta kétségbe, hogy Horthy Miklóst is felelősség terheli, de úgy vélte, árnyalni kell a képet. Ahogyan más történelmi személyiségek esetében, a kormányzó életútjából sem szabad egy részt kiemelni: „jó is volt benne, meg rossz is volt benne”. Horthy megítélésekor figyelembe kell venni, hogy Trianon után talpra álltunk: a kormányzó újjáépítette Magyarországot, biztosította a magyar állam létét.

Az „ostoba holokauszttagadókkal” Raffay Ernő szerint nem érdemes vitatkozni, azon pedig nem lehet csodálkozni, hogy az óriási csapást elszenvedett zsidóság „gyűlöli” Horthyt. Másrészt azt fejtegette, hogy most azoknak az unokái tiltakoznak, akik végső soron a kormányzónak köszönhetik a túlélésüket. Hisz Horthy, amikor értesült a szörnyűségekről, „parancsot adott, hogy mentsék meg a budapesti zsidóságot” – mondta Raffay. Szerinte az 1938-ban hozott első zsidótörvény „furcsa megoldásként” azt a célt szolgálta, hogy megvédje a zsidókat (miközben Hitlerék az összes zsidót meg akarták ölni).

Tóth Mátyás tanár egyebek mellett ellenvetette, hogy már jóval 1944 előtt történtek sok ezer áldozattal járó deportálások (Kamenyec-Podolszkij). Önmagában az, hogy Trianon után talpra állt Magyarország, nem elegendő Horthy Miklós magasztalásához. A második világháborút követően is újjáépült a romba döntött ország, de ettől még senkinek nem jut eszébe dicsőíteni a Rákosi-rendszert. A maga részéről nem kér se Horthyból, se Rákosiból, se Kádárból. A Horthy-korszak sem demokrácia volt, hanem autoriter rendszer – jelentette ki a tanár, és ennek érzékeltetésére felelevenített egy családi emléket: nagyapját azért verték meg, mert az egyház földjére merészelt lépni.

Raffay Ernő szerint a Horthy-korszakban nem a demokrácia léte vagy nemléte volt a fő kérdés, hanem az ország megmaradása és a területi revízió. Ebben a zsidókérdés „mint töredékrész van benne”. A háborúban valóban „mészárszékre vittek magyar katonákat”, de – idézte a történész Kéri Kálmán vezérezredest – szent háborút vívtunk a kommunizmus ellen. Márpedig „nem olyan nagy történelmi negatívum a kommunizmus ellen háborút viselni”. Raffay közölte, hogy Horthyt nem szabad összemérni Kádárral: „a Kádár-korszak tönkretette lelkileg, anyagilag és minden szempontból a magyarságot”.

Kavalecz Gergely, a Horthy ellen tiltakozó civil szervezet vezetője bemutatott egy fényképet. Gyömrői zsidó család látható rajta: a szülők és kisgyerekek soha nem tértek vissza Auschwitzból. Raffay Ernő felvetette, hogy legyen tere Horthy Miklósnak, és ápolják méltóképpen az áldozatok emlékét. A kettő szerinte megfér egymás mellett. (A beszélgetés során pontatlanul hangzott el, hogy a halálba hurcolt zsidó család házában most az önkormányzat jobbikos képviselője él. Kavalecz Gergely tájékoztatása szerint arra a címre valójában a polgármester cégei vannak bejelentve. A sors fintora: nem sokkal odébb, a gyömrői zsinagóga helyén a Jobbik városi szervezetének volt elnöke lakik.)

Karsai László történész, miután megnézte a gyömrői fórumról készült felvételt, néhány tárgyi tévedésre hívta fel a figyelmet. Raffay összekeverte R. L. Braham professzort valaki mással, gyaníthatóan Zvi Erez izraeli történésszel. Braham soha nem írt olyan tanulmányt, amelyben azt állította volna, hogy Horthy – Raffay megfogalmazásával élve – „amint megtudott bizonyos dolgokat”, megpróbálta megmenteni a zsidókat. Levéltári anyagok sokasága bizonyítja, hogy a magyar politikai elit, élén Horthyval, már 1942-től tökéletesen tisztában volt a nácik zsidópolitikájának lényegével.

Továbbá: 1940 nyaráig a náci Németország semmiféle nyomást sem próbált hazánkra gyakorolni Magyarország zsidópolitikájának radikalizálása érdekében. Ha a második világháború a kommunizmus elleni szent háború, akkor Hitler az antikommunista keresztes hadjárat vezetője volt, miként ezt Goebbels propagandagépezete is harsogta. És akkor – tesz hozzá Karsai – ne beszéljünk a nácik több millió nem zsidó, szláv áldozatáról sem.

Azzal kapcsolatban, hogy Raffay Ernő őt is „lemarxistázta”, Karsai László előkeresett egy levelet a Kádár-korszakból. A levél, amelyet Raffay írt 1984-ben, eredetileg a Szegedi Egyetem című lapban jelent meg, majd a Hócipőben, 1990-ben.

A Történeti Szakcsoport Szakkönyvtára vezetőjének címzett levélben Raffay Ernő tudatja: mivel a könyvtárban lévő anyagok zöme „politikailag káros hatást” is gyakorolhat a hallgatók egy részére, azok csak a TDK (Tudományos Diákkör) vezetőjének írásos engedélyével olvashatók. (A levelet Raffay mint „egyet. adj., a tört TDK vez.” jegyzi.)

Raffaynak tudomására jutott, hogy az ő megkérdezése és hozzájárulása nélkül egyes oktatók – név szerint Karsai Lászlót említi – „kimondottan antikommunista és szovjetellenes anyagokat” helyeztek el a könyvtárban. Arra kéri a szakkönyvtár vezetőjét, hogy „ezeket szíveskedjen a TDK anyagaitól elkülönítve kezelni, mert ezekért természetesen az illető oktatóknak kell a büntetőjogi felelősséget (és természetesen az erkölcsit is) viselni”.

Levele zárásaként Raffay Ernő közli, hogy „amennyiben írásos engedélyem nélkül hallgató megkapja a TDK anyagait, a rendőrségnél eljárást fogok indítani. Fentiekről informálom a Történeti Szakcsoport Elnökét és a Történész Pártalapszervezet vezetőségét.”

Horthy Miklós május 13-án felavatott, vörös festékkel leöntött szobra