Horák Nóra gyilkosa 19 év fegyházat kapott

Erőszakos nemi közösülésért, emberölésért és kifosztásért 19 év fegyházra ítélte, valamint tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és 19 millió forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte a bíróság P. Józsefet, aki a nem jogerős ítélet szerint Kiskunlacházán 2008. november 23-én megerőszakolta és megfojtotta a 14 éves Horák Nórát.

Az egész országot felkavaró gyilkosság 2008. november 23-ra virradó, kevéssel éjfél után történt, de csak másnap fedezték fel, amikor a lányáért aggódó apa rendőrökkel és a helyi polgárőrökkel keresni kezdte Nórát. Barátai, akikkel előző nap együtt szórakozott a helyi művelődési házban, azt mondták: egyedül indult haza valamivel éjfél után (valójában a közelben lakó unokanővéréhez), senkit nem láttak vele, gyanús alakokra sem emlékezett senkit, akik közül valaki követhette volna.

A kislány félig lemeztelenített holttestét a művelődési háztól pár száz méterre találták meg. A helyszínelőknek sikerült ondót és néhány szál vöröses színű fanszőrt rögzítenie a holttesten, a mellette talált két szál félig elszívott cigarettáról is tudtak DNS-t rögzíteni, így ahhoz kétség sem fért, ha elkapják, rá tudják bizonyítani Nóra gyilkosára a tettét. Erre azonban hét hónapot és két napot kellett várni.

A rendőrség kezdettől magányos gyilkost keresett. A friss hóval borított helyszín azt mutatta, hogy ott többen nem is fordultak volna meg, és nagyobb dulakodásnak sem találták nyomát. Mindebből a nyomozók azt a következtetést vonták le, hogy Nóra feltehetőleg ismerte támadóját.

A helyiek egy része azonban már másnap biztos volt abban, hogy a brutális gyilkosságát három roma fiatal követte el. Öt nappal a gyilkosság után, november 28-án egy, a helyi önkormányzat által rendezett megemlékezésen beszédet mondott Répás József polgármester. Az idei helyhatósági választáson 72,77 százalékkal újraválasztott településvezető (több mint két és félszer annyian szavaztak rá, mint kihívójára) az „Emlékezés, a tiltakozás és a temetés - a teleülésen élők félelmének végleges eltemetésének" nagygyűlésén szintén a romákat vádolta meg a gyilkossággal kapcsolatban, amikor az azóta sokat idézett beszédében úgy fogalmazott: Elég volt a roma erőszakból Kiskunlacházán.

Répás beszédében olyan korábbi eseteket sorolt, amelyeknek romák, vagy romáknak vélt személyek voltak az elkövetői. Többek között egy 11 éves kislány meghiúsult elhurcolásáról, gyerekeket ért támadásokról, idősek otthonainak kifosztottásáról, megdobálásukról beszélt, és kijelentette, hogy „az utóbbi időben ismeretlen sötét autók cirkálnak a település utcáin".

Az önkormányzat néhány nappal a gyilkosság után egymillió forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek. Három hónappal később Bencze József akkori országos rendőrfőkapitány még tízmilliót.

A rendőrség azért várt három hónapot a díjkitűzéssel, mert biztosak voltak abban, hogy nagyszámú nyom, köztük az áldozat testén rögzített idegen DNS-minták alapján „külső segítség nélkül is képesek lesznek elfogni a tettest". Három hónap elteltével azonban a politika türelme elfogyott, s egyre nagyobb nyomás nehezedett a rendőrségre, hogy vagy a kiskunlacházi vagy a romák sérelmére elkövetett gyilkosságok ügyében (a legjobb, ha mindkettőben) mutasson fel eredményt.

Több tucat ember DNS-mintáját vetették össze a helyszínen talált (bizonyosan az elkövetőtől származó) testnedv-maradvánnyal és szőrszálakkal, s a rendőrség már azt fontolgatta, hogy a hazai kriminalisztika történetében először Kiskunlacháza valamennyi ivarérett férfijától DNS-mintát vesznek, sőt, akár a szomszédos településeken és a Kiskunlacházán rendszeresen átutazóktól is, amikor a szerencse a nyomozók mellé állt.

Egy helybeli asszony elszólta megát, s kiderült, hogy évekkel korábban kétszer is megtámadtak, illetve zaklattak nőket abban a parkban, ahol Nórát meggyilkolták. Az eset jogilag már elévült, ám a sértettektől kapott személyleírás komoly segítséget adott a nyomozóknak. Újra beidézték a helyszín közelében lakó férfiakat egy rutin kihallgatásra.

„A kollégám majdnem lefordult a székéről, amikor meglátta P. József vörös haját", mesélte a gyanúsított elfogását követő sajtótájékoztatón Papp Péter, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója. A rendőrség egy fontos információt ugyanis a tettes elfogásáig elhallgatott a nyilvánosság előtt. Azt, hogy az áldozaton vörös színű idegen fanszőrzetet találtak. Utóbb azt mondták, abból, hogy valakinek vörös a fanszőrzete, még nem következik, hogy a haja is vörös.

Valójában ez volt az aduász: P.-t már a rutin kihallgatásról sem engedték haza. Átkutatták a tetthelytől alig 250 méterre lévő elhanyagolt koszos házát, ahol megtalálták Nóra számos személyes holmiját, mobilját, személyi- és diákigazolványát. Másnap megérkezett az igazságügyi szakértői vélemény: P. József DNS-e megegyezik a holttesten talált idegen anyagmintákból származó DNS-sel.

P. lényegében már az első kihallgatásán részben beismerő vallomást tett. Azt mondta, hogy a lány egy rövid beszélgetés után - amely közben félig elszívtak egy szál cigarettát - önként szeretkezett vele. Aktus közben valaki megzavarta őket, ekkor befogta a lány száját, majd amikor újra elcsendesedett a környék folytatták. A lány még öltözködött - tehát élt - amikor P. állítása szerint magára hagyta a parkban.

P. József aznap barátaival a dunavarsányi diszkóban szórakozott, közben hat-nyolc sört ivott. Éjfél után ért vissza Kiskunlacházára, a művelődési ház közelében szállt ki barátja autójából, majd gyalog indult haza. Merő véletlen, hogy találkozott a lánnyal - mondta. Ismerősei vallomásból azonban kiderült, hogy P. aznap este többször is hangoztatta, hogy minden áron nőt akar, és addig nem marad nyugta, amíg nem szeretkezik valakivel. H. Nóra szerencsétlenségére nagyban hasonlított P. barátnőjére. valószínűleg ez lett a veszte.

Horák Nóra sírja
Horák Nóra sírja - most már biztosra vehető, hogy gyilkosa bűnhődni fog tettéért
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.