Hoppál: Fölényes győzelmet aratott a Fidesz

Ezer választásra jogosultból alig valamivel több mint százan támogatták a kormánypárt jelöltjét a solymári időközi önkormányzati választáson. A szerény érdeklődés miatt ez elég volt a nyeréshez, meg ahhoz is, hogy a Fidesz fölényes győzelemről beszéljen.

Fölényesnek nevezte a vasárnapi solymári választáson elért Fidesz-KDNP-s győzelmet Hoppál Péter, a nagyobbik kormánypárt szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján. A fideszes politikus hangsúlyozta: a kormánypárti jelölt több szavazatot kapott, mint a másik két független jelölt együttesen.


Hoppál Péter szavai szerint a solymári időközi választáson azért nem indultak el a baloldali pártok, mert "az újabb vereség elől próbáltak elmenekülni".
A szóvivő úgy értékelte: a solymári emberek is úgy látják, hogy a Fidesz politikája az ő érdeküket, javukat szolgálja, és beálltak azon választók sorába, akik egyértelművé tették, "nem kérnek a baloldal veszélyes gazdaságpolitikájából".
 Igaz, a baloldal ezúttal nem indult.

Törcsi Péter, a Fidesz-KDNP jelöltje lett a solymári 2-es számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője, miután megnyerte a vasárnapi időközi választást. A 19,5 százalékos részvétel mellett lezajlott voksoláson a három jelölt közül - két független riválisát megelőzve - Törcsi Péter kapta a legtöbb, 113 voksot, míg Víg Ferenc 64, Popovics János pedig 25 szavazatot szerzett.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.