Hópehelyrajzolás helyett

A társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődésének kérdésében a legfontosabb a korai fejlesztés infrastruktúrája, a védőnői, szakorvosi hálózat, gyermeksegély-szolgálat erősítése. Már az iskolaérettség eléréséig le kell dolgozni az otthonról hozott hátrányokból annyit, amennyit lehet. Én akkor nem vagyok híve a hat- és nyolcosztályos középiskolának, ha az annyira jó, hogy a többségi középosztály így elitizált képzést hoz létre a közös rendszeren belül. Mindannyian jót akarunk a gyerekünknek, így érthető a motiváció, de inkább úgy tűnik, ez hosszabb távon gyermekeinknek sem jó, társadalmilag nézve pedig katasztrófa.

Tudunk olyan egységes, a különböző hátterű gyerekeket legalább az első 14-16 évben egyben tartó iskolarendszert csinálni, ahonnan nem akar senki menekülni. A rendszeren belül kell megszervezni a tehetségek felismerését és gondozását, így az egyes területeken kiváló képességű gyerekek fejlődnek, de a közösség részeként. És minden gyerek kiváló valamiben, hogy miben, azt kell megtalálni.

És ha azt kérdezi, hogy meg kellene-e szüntetni a hat- és nyolcosztályos gimnáziumi képzést, arra az a válaszom, hogy én megszüntetném, de ez nem az MSZP álláspontja, erről vita van. Nem szabad egy rendszer egy-egy eleménél leragadni, az egésznek minden elemében arra kell irányulnia, hogy esélyt biztosítson.

– Szabó Tímea (PM): Vekerdy Tamás mondta nemrég, hogy legszívesebben egy évig nem nyúlna az oktatáshoz. Nem azért, mert az most jó, hanem hogy a pedagógusok vehessenek végre egy nagy levegőt. Ez azért fontos, mert miközben a Kliket jelenlegi formájában azonnal fel kell számolni, minden lépést végre átgondolva, a tanárok, szülők, diákok bevonásával kell megtenni. Míg például a tanárokra nehezedő terheket azonnal csökkenteni kell, nem tudjuk az oktatást két hét alatt rendbe tenni. El kell kezdeni egy nem ennyire nyomasztóan a magolásra épülő, hanem kompetenciafejlesztő nemzeti alaptanterv kialakítását.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Ahhoz, hogy a tanárok élményközpontúan, a kreativitást fejlesztve tudjanak dolgozni, vissza kell állítani a tanszabadságot. Az egyházi iskolák jelenlegi többletfinanszírozását nem tartanánk fenn, nem lehet iskola és iskola között különbséget tenni.

Áginak igaza van, kezelni kell azt a problémát, hogy a szegényebb települések nem tudják fenntartani az iskolákat, többrétegű igazgatási rendszerre lesz szükség, és abban sincs vita köztünk, hogy a korai fejlesztés mennyire fontos egészen a születéstől kezdve.

De a legfontosabb, hogy azonnal alakítsuk át a költségvetést, és új prioritásokat határozzunk meg: oktatás, egészségügy, szociálpolitika, és ezeket rendszerszinten kezeljük.

– Juhász Péter (Együtt): Mi is azt gondoljuk, hogy minél közelebb kell vinni a döntéseket az érintettekhez, hogy már az óvodában el kell kezdeni a hátterek különbözőségéből fakadó hátrányok kiegyenlítését, és akár a kilenc évfolyamos általános iskola bevezetését is megfontolandónak tartjuk, a kompetenciaalapú tantervek hívei vagyunk. Abban is egyetértünk, hogy a tankötelezettségi korhatárt fel kell emelni 18 évre, mi sem költenénk többet az egyházi iskolákra az államiaknál és az alapítványiaknál.

A Kliket megszüntetnénk rögtön, a kispénzű településeket a központi költségvetésből segítenénk, nem köteleznénk senkit a régi iskolája visszavételére,

és semmiképpen sem korlátoznánk a szabad iskolaválasztást.

– Szél Bernadett (LMP): Jól mondta Timi és Ági, a köz- és felsőoktatásból kivett tíz- és százmilliárdokat vissza kell adni, minden más ezután következik. Ha állami segítségre van szükség bármely településen az iskola fenntartásához, természetesen hozzájárulnánk, de nem vennénk el ilyen esetben sem a döntés jogát a településektől, nem központilag neveznénk ki az igazgatót.

A féloldalas béremeléseket, amelyekből kihagyták a nevelést-oktatást segítő személyzetet, például a dajkákat, pedagógiai asszisztenseket, iskolatitkárokat, kompenzálnánk, és megszüntetnénk azt a törvényellenes állapotot, hogy ezeket az embereket számos esetben eltávolítják az állásukból és közfoglalkoztatottként szerződtetik vissza.

Nekünk is egyformán fontosak az egyházi, magán- és állami iskolák, a választási lehetőség fenntartása. Amivel pedig kezdenem kellett volna, az a bölcsődei dolgozók azonnali béremelése. Azok az emberek, akik a gyerekeinkre vigyáznak a legtörékenyebb korban, dolgozói szegénységben élnek. A Klik pedig egy lyukas hordó, csak ömlik bele a pénz, és a központnak fogalma sincs, mi zajlik a terepen. Nincs ok a megtartására.

– Vágó István (DK): Az elhangzottakból sok mindent tartalmaz a DK nemrég közzétett programjavaslata. Ami a Kliket illeti, az a pedagógiai uniformizálás eszköze, értelmetlenül és bürokratikusan túlszabályoz. Innovatív pedagógiai tevékenységre, a gyermekek fejlődését szolgáló rugalmas, sokszínű oktatásra van szükség. Szerintünk bürokratikus és megalázó a minősítési rendszer, mechanikus a portfóliókészítés, abszurd az etikai kódex.

Ezeket – a pedagóguskarral együtt – azonnal megszüntetnénk, ahogy a kötelező hit- és erkölcstanoktatást is, a gyermekek világnézeti nevelésének kérdésében ugyanis szerintünk kizárólag a család dönthet. Mindehhez még a szabad tankönyvválasztás lehetőségének biztosítását tenném hozzá. Azért azt megjegyezném még, hogy a liberalizmus egyik őshazájában, az Egyesült Államokban nincs szabad iskolaválasztás, ez ugyanis elősegíti a szegregációt. de ezt csak érdekességként említettem meg.

NSZ: Mit gondolnak az állami, illetve a piaci szerepvállalás kívánatos mértékéről az egészségügyben?

Vágó István: Megfontolandónak tartjuk az egészségbiztosítás által kötelezően finanszírozott alapcsomagon túli ellátáshoz való hozzájárulás bevezetését (tb-extra). Ennek alapján a kiegészítő biztosítással rendelkezőknek, illetve akik térítést fizetnek, rendelkezésükre állnának az innovatív, csúcsszínvonalú eljárások. Ellátási standardok alapján akkreditálni lehetne az egészségügyi állami és magánszolgáltatókat, és meg kell határozni egy-egy akkreditációs szint beavatkozási és kezelési jogosultságát. A jelenleginél tehát nagyobb szerepet biztosítanánk a piacnak, de nem akkorát, amekkorát a szocialista–szabad demokrata kormány elvetélt kísérletei során tervezett, és amellyel csúnyán megégette magát.

És egy vesszőparipám: felül kell vizsgálni az alternatív medicina korábbi törvényes szabályozását, sőt, a szükséges korrekciók érdekében javaslattal kell élni az EU felé is.

Juhász Péter: A következő években

300 milliárdnyi pluszforrást kéne beletenni ebbe a szférába a teljes lepusztulás megállítására.

Kérdés persze, hogy ettől önmagában megállna-e az orvosok, nővérek, szakápolók elvándorlása. A magántőkét mi is sokkal inkább bevonnánk a rendszerbe, már csak azért is, mert ezeket a forrásokat, amelyekről beszéltem, valahonnan elő kell teremteni. Mi is egyfajta kiegészítő rendszerben gondolkodunk.

Szél Bernadett: A kórházak adóssága azért termelődik újra, mert a biztosító nem fizet annyit az egyes beavatkozásokra, amennyibe ténylegesen kerülnek. Ehhez járul még a Péter által is említett forráskivonás, ez számunkra is elfogadhatatlan, az elvett pénzeket vissza kell adni.

Az LMP számára kitüntetetten fontos az oktatás és az egészségügy, viszont egy olyan világot nagyon nem szeretnénk, ahol külön van a szegények és külön a gazdagok kórháza. Mindenkinek, aki fizeti a tb-t, a lehető legjobb ellátás jár, ennél kevesebbel nem elégedhetünk meg.

Vágó István: Aki igényt tart gazdagabb, jobb ellátásra, az fizessen érte.

Kunhalmi Ágnes: Meg kell tartani az egységes állami biztosítási rendszert. A nagyarányú, értelmetlen forráskivonás ténykérdés, de ez a rendszer is, akár a Klik, nyeli a pénzt. Az, hogy a kivont pénzt visszaadjuk, nem oldja meg a problémákat.

Azoknak, akik annak idején 300 forintért behergeltek egy országot, hogy megnyerjék a választást, látnivalóan semmilyen ötletük nincs az egészségügy gondjaira.

A helyzet egyre reménytelenebb a pénzhiány és a meglévő pénz rossz elosztása miatt, miközben a hálapénz önmagában is átláthatatlanná teszi a folyamatokat.

Szerintünk a kórházakkal együtt kell új struktúrát alkotni, sok kis lépéssel, amiből egy ilyen a közös finanszírozás – a vizitdíj is ilyen lehetett volna. A piacnak lehet szerepe az egészségügyben anélkül, hogy az állam szabályozó és ellenőrző szerepe sérülne.

Szabó Tímea: Ági, engem még mindig lehet hergelni a vizitdíjjal, mert

nem az a kérdés, hogy én ki tudom-e fizetni, hanem az, hogy a nálam jóval nehezebb helyzetben lévő milliók eljutnak-e így orvoshoz, meg tudnak-e gyógyulni.

Ha nem, akkor a társadalmi szolidaritás legalapvetőbb elvei sérülnének, ezek nélkül pedig végünk van.

Vágó István: De Tímea! A súlyos szegénységben élőknek nem kellett volna kifizetniük a vizitdíjat!

Szabó Tímea: És hol húzzuk meg a határt? A KSH szerint a nagycsaládosok fele a szegénységi küszöb alatt él. Az OECD adataiban pedig azt látjuk, hogy

a magyar családok 35 százalékának gondot okoz az alapvető élelmiszerek megvásárlása.

Nem fogadhatjuk el azt, hogy bárki életesélyeit az határozza meg, hogy hova születik. Az államnak mindenki számára biztosítani kell egy hozzáférhető és megfelelő minőségű ellátást. Meggyőződésem egyébként, hogy a Fidesz az egészségügyi intézményrendszer szándékos lerohasztásával arra játszik, hogy feltehesse a kezét: lám, az állam rossz gazda, privatizálni kell az egészet.

Aztán létrejön egy afganisztáni színvonalú szegénykórházi ellátás az ország többségének és egy gazdagkórházi ellátás az elitnek, két egymástól elszigetelt, idegen társadalom, ahol majdnem négymillió emberről, aki a létminimum alatt él, hivatalosan is lemondanak. Egyébként ha ma működnének a legnehezebb helyzetű térségekbe is eljutó mobil szűrőállomások, komoly minőségi javulást lehetne elérni, és a megelőzés is jóval kevesebbe kerülne, mint a gyógyítás.

Szél Bernadett: A távozó egészségügyi dolgozók nem várnak a nyugati bérekhez mérhető jövedelmet, a kutatásainkból az derült ki, hogy az ápolók a mostani, nagyon alacsony bérük akár kétszereséért is itthon maradnának. Az nem lehet, hogy ezt az összeget nem tudjuk megadni számukra, néha én is azt gondolom, hogy a kormánynál direkt hagyják leépülni ezt a területet. A leglényegesebb tényleg az újraelosztási folyamatok átértékelése volna, hogy ne csak a legszerencsésebb rétegeknek jusson belőle. Lakik még itt további nyolcmillió ember. Ahogy nő a szegénység, úgy romlanak a népegészségügyi mutatók, világos az összefüggés, csúszunk bele egy rémes spirálba, ezt meg kell állítani.

NSZ: Mit gondolnak a legnagyobb vitát kiváltó balos javaslatról, a feltétel nélküli alapjövedelemről?

Szabó Tímea: Ezt most egyedül a PM képviseli, és úgy látom, ez jelenleg az egyetlen létező vízió, ami a szakpolitikai intézkedéseken való gondolkodáson túlmutat.

Annyira rossz állapotban van most az ország, hogy beszélhetünk külön-külön az egészségügyről, az oktatásról és a szociálpolitikáról, de a szakpolitikai méricskélés befulladt. Radikális, rendszerszintű szemléletváltásra volna szükség.

Az alapjövedelem a dolgozói szegénységben élők bérrendezéséhez is hozzájárulna, hiszen az átlagbér kétszereséig növekedne a családok nettó jövedelme, a közmunkásokat átvezetné szociális szövetkezetekbe, és a nincstelenségben élőket kihozná a mélypontról. Kiváltaná a segélyezési rendszert, és összesen egy 2000 milliárdos átcsoportosítást jelentene úgy, hogy nem nőne az államadósság. Még Surányi György szerint is bevezethető.

Juhász Péter: Az alapjövedelemmel elsősorban a feltételnélkülisége miatt nem értünk egyet. Az Együtt bizonyos feltételekhez kötné a szociális segélyezés rendszerét, persze nem úgy, mint a Fidesz, nem a függőség fenntartása a cél, hanem az együttműködés kialakítása, amely növelné a munkaerő-­piaci és egyéb integráció esélyeit.

A közmunka rendszerét teljes mértékben át kell alakítani, hogy valóban értelmes és szükséges tevékenységgé váljon, hasznos képzésekkel kell kiegészíteni hópehelyrajzolás helyett, és természetesen mindenkit megillet az emberhez méltó élethez szükséges jövedelem megszerzésének nem megalázó lehetősége, de az alapjövedelem biztosításának kell legyenek feltételei.

Vágó István: Mintha közösen írtuk volna ezt a programpontot. Mi is az együttműködést feltételező alapjövedelemről beszélünk a programunkban. A feltételhez kötött garantált minimális alapjövedelem rendszerében olyan szociális támogatást nyújtanánk, amely a megélhetés minimumának biztosítása mellett ösztönöz a szegénységből való kitörésre is. Így érdekeltté is tennénk a mélyszegénységben élőket abban, hogy együttműködjenek a foglalkoztatási és családsegítő szolgálattal, és – ha erre lehetőség nyílik – visszatérhessenek a munkaerőpiacra.

Szél Bernadett: A legnagyobb baj, hogy a munkahely-teremtési program az elmúlt öt évben elmaradt, helyette

jött a közmunka, amelynél nem az volna a sikerkritérium, ha egyre többen vannak benne, hanem az, ha egyre kevesebben, és a többieknek sikerül bejutniuk az elsődleges munkaerőpiacra. Ezzel szemben egyre több a közmunkás,

hogy jól mutassanak a statisztikákban, mert nemigen vezet út innen a nyílt munkaerőpiacra, és a Fidesznél a távlati vízió is az, hogy az olcsó és képzetlen, kiszolgáltatott magyar munkaerő fogja bevonzani a külföldi tőkét, ezért is szaggatták ­ízekre a szociális hálót. A mi munkahely-teremtési programunk fontos része az épületszigetelés, amely alacsonyan képzett embereknek is tudna helyben munkát biztosítani, és energiát takaríthatnánk meg vele. A ­zöldenergia termelésében is hatalmas tartalékaink vannak, és ez mérsékelné az Oroszországgal szembeni kiszolgáltatottságunkat is.

A harmadik pillére ennek az elgondolásnak a közösségi gazdaságfejlesztés. Azokat a szükségleteket, amelyeket lehet, helyben kell kielégíteni: idősgondozás, gyermekgondozás, de akár a helyi energiatermelést és hulladékgazdálkodást is említhetném. Feltétel nélküli alapjövedelem helyett mi munkahelyteremtésbe fognánk, a szociális rendszert pedig átalakítanánk, aminek része lenne a garantált minimumjövedelem.

Kunhalmi Ágnes: Az általam olvasott modellszámítások alapján nekem úgy tűnt, hogy

egyszerűen nem jött ki a matek az alapjövedelemnél.

Nagyon kevéssé értelmezhető optimista becslésekre épül, hogy honnan lenne meg a pénz arra, hogy felváltsa az eddigi szociális rendszert, illetve több eltérés is van abban, hogy mi szűnne meg a mai rendszerből. Szerintem kulturálisan is nagyon kockázatos eszköz. A beletörődés, a kiszolgáltatottság elfogadása veszélyes állapot, és ma Magyarországon ez egy létező helyzet. Sokan érzik úgy, hogy a segélynél nem jut nekik jobb, és beletörődnek a nyomorba. Ha csak az újraelosztásról beszélgetünk, ha ennek átrendezése a fő vállalás, azzal lemondunk arról, hogy arról beszéljünk, miképp lehetne nagyobb a torta, hogyan fokozhatnánk a termelékenységet.

Ott a zöldenergia mint munkahelyteremtő terület. Detti szociális gazdaságfejlesztésről beszélt. Fontos gondolkodni a termelési struktúrák újragondolásáról, például önkéntes alapon létre lehetne hozni mindazt az együttműködésből következő értéket, ami a termelőszövetkezetek idején keletkezett, és ami Nyugat-Európa számos országában bizonyít nap mint nap. Az alapjövedelem-vita ezzel együtt nagyon hasznos, mert ez a radikális felvetés hozzásegíthet, hogy kigondoljunk egy jobban működő szociális rendszert, és rávilágít a rendszer egyszerűsítésében rejlő tartalékokra.

Szabó Tímea:Szerintem az igazságos újraelosztás igenis kulcskérdés. Nem biztos, hogy szerencsés olyan emberekről kulturális problémaként beszélni, akik segélyen akarnak csak élni, de a munkához nem fűlik a foguk. Tudom, hogy nem volt benned semmi rossz szándék, Ági, annál jobban ismerlek, de ezekre vigyáznunk kell. Miközben szociálpolitikai beavatkozásokról beszélünk, ne feledjük, hogy a rendszerváltáskor másfél millió munkahely veszett el, több százezer olyan ember esett ki a munkaerőpiacról és így a társadalomból is, akiket máig sem sikerült visszahozni, és erre 25 év után már nincs is esély. Ezeken az embereken a béremelések sem segítenek. Még a legjobban működő, svéd szociális rendszer is csak a rászorulók 80 százalékát éri el, a magyar a felét se. A cél a nincstelenség, a kilátástalanság felszámolása. A munkakereséshez is kell egyébként jövedelem: ruhára, buszjegyre. Akit lehet, azt ez a megoldás segítené aktívvá válni. Finnország is gondolkozik már a bevezetésén.

Vágó István: Azok, akik a DK programja kapcsán ingyenvízről és ingyenáramról beszélnek, jó, ha tudják, hogy a minimális víz-, gáz- és áramfogyasztás, a nem túl széles sávú internet-hozzáférés is ebben az értelemben része lehet az alapjövedelemnek.

Szél Bernadett: Ezek a kérdések összefüggenek, egy rendszert alkotnak: oktatás, foglalkoztatás, szociálpolitika.

Ez a rendszer került végveszélybe, ebben egyetértünk,

a kiúthoz a jó minőségű oktatás és a munkahelyteremtés, béremelés alapvető fontosságú, miközben a szociális háló újraszövése, a társadalom szétszakítottságának megszüntetése elengedhetetlen.

Kunhalmi Ágnes: Az alapjövedelmet a finneknél is egy össztársadalmi felzárkóztatási-tanulási folyamat előzi meg. Az egész finn oktatási rendszer átalakítása, ami az elmúlt harminc évben lezajlott, ebbe az irányba mutat, megteremti a dolgok társadalmi hátterét, most pedig a konkrét bevezetési kezdeményezés során is több lépcsőben érnék el a célt. Ez így egyben ágyaz meg a bevezetésének és annak, hogy utána hogyan élnek majd az emberek, hogyan törekszenek, és így hogyan születik többlettermelés a rendszerből. Ebben az értelemben beszéltem kulturális dimenzióról, még mielőtt félreértés lenne.

Szél Bernadett: Én kevésbé látom helyrehozhatatlannak a helyzetet, mint Timi, szerintem nagyon sokan válhatnának újra aktívvá, csak

ezt kellene finanszírozni és nem a közmunka, valamint vele az alattvalói státusz kiterjesztését

és azt, amit Péter is kritizált: a hópehelyrajzolgatást EU-forrásból. Ha ezeket a folyamatokat nem tudjuk megfordítani, a leszakadás és az elvándorlás megállíthatatlanná válik.