Holnap kiderül, ki kapja a Respekt-díjat

A Népszabadság szerdai számából kiderül, ki kapta a lapunk szerkesztősége által alapított Respekt-díjat. Az elismerés olyan teljesítményekre hívja fel a figyelmet, amelyek nem sorolhatók kategóriákba, nem feltétlenül mérhetők, mégis sokak életét befolyásolták, s példával szolgálhatnak mások számára is.
A három jelölt Csámpai Rozi, Horgas Péter és Sándor Mária.

Csámpai Rozi roma festő, költő, aki évek óta pótanyaként gyűjti maga köré a csellengő roma gyerekeket. Seregnyi cigány gyereknek tanít „életet" rajzos, zenés és táncos foglalkozásain Budapest egyik legszegényebb városré­szében, a Magdolna negyedben. Úgy gondolta, romaként tennie kell a hátrányos helyzetű, érzékeny lelkű fiatalokért. „Rozi néni a védőangyal", mondják róla tanítványai, neki mindent el lehet mondani. Segít a 13 éves lánynak, aki teherbe esett, és nincs kivel megossza gondját, de a suhancoknak is, akiket lebeszél arról, hogy összevagdalják karjukat, lábukat.

A három jelölt: Csámpai Rozi, Horgas Péter és Sándor Mária
A három jelölt: Csámpai Rozi, Horgas Péter és Sándor Mária
Veres Viktor

Horgas Péter a Nemzeti Minimum kampány ötletgazdája, aktivistája. A díszlet- és látványtervező szembesítette az országot azzal, hogy hazánkban mintegy ötvenezer gyerek rendszeresen éhezik, s emellett több mint 200 ezer fiatal időszakosan nem jut megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékhoz. Mint mondta: „A gyermekek éhezésénél nincs fontosabb és súlyosabb kérdés. Bevallom, lelkileg nagyon megterhelő év volt ez. Sokszor éreztem, hogy nem bírom tovább. Minél több kaput nyitottunk ki, annál bonyolultabbá vált minden. De a felelősség és a komolyság ott kezdődik, hogy az ember elfogadja ezt." A Nemzeti Minimum-koncerten több száz háttérember és mintegy 200 hazai művész 12 óra zenével állt ki a jó ügy mellett. Horgas akkor sem adta fel, amikor a parlament népjóléti bizottsága lesöpörte asztaláról a Nemzeti Minimum határozatjavaslatát.

A kuratórium tagjai: Murányi András, Vitray Tamás, Máté Gábor, Tóth Krisztina és Kállai Gábor
A kuratórium tagjai: Murányi András, Vitray Tamás, Máté Gábor, Tóth Krisztina és Kállai Gábor
Veres Viktor

Sándor Mária ápolónő, kollégái jogaiért küzdő aktivista. Kilenc hónappal ezelőtt vált ismertté. Akkor beszélt először a nyilvánosság előtt a kifizetetlen túlórákról, az egészségügyben dolgozók nyomoráról. Azért, hogy civilként szabadon szervezhesse akcióit, munkahelyén föl-, diplomájáról lemondott. Sándor Mária hiánytünet – önmagában demonstrálja, mekkora erkölcsi adóssága van a kormánynak az egészségügyben. Ahogyan ő fogalmaz: „Ez nem az én történetem, hanem a kisembereké, a kiszolgáltatottaké."

Arról, hogy ki kapta a díjat, a lap által felkért kuratórium tagjai döntöttek. A grémiumot – Murányi András, a Népszabadság főszerkesztője mellett – Tóth Krisztina költő, Vitray Tamás televíziós műsorvezető, Kállai Gábor nemzetközi sakknagymester, valamint Máté Gábor Kossuth- és Jászai-díjas színész-rendező alkotja.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.