Schmitt elfelejtett vagyonnyilatkozatot leadni

Bár jogszabály kötelezi rá, Schmitt Pál a távozását követően "elfelejtett" vagyonnyilatkozatot leadni. Az államfői tisztségéről április 2-án lemondott politikusnak 30 napja lett volna erre, ám a bevallás egyelőre nem került fel a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapjára. Igaz, a honlap egyelőre nem működik. Ami szintén jogszabályellenes.

Schmitt Pál elmulasztott vagyonnyilatkozatot tenni, noha törvény kötelezi rá - derítette ki a Blikk. A napilap szerint a köztársasági elnök jogállásáról szóló törvény világosan fogalmaz: az államfő a megbízatásának megszűnését követően 30 napon belül köteles vagyonbevallást tenni. Schmitt április 2-án mondott le plágiumbotránya miatt a hivataláról, a határidő így már több napja letelt, a vagyonnyilatkozatának azonban se híre, se hamva, noha azt haladéktalanul közzé kellene tenni a jogszabály szerint a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján.

A Blikk megkérdezte Schmitt Pál hivatalvezetőjét, Kiss Norbertet, hogy miért nem tett vagyonnyilatkozatot az elnök.

– A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján rajta vannak a vagyonbevallásai – jelentette ki Kiss Norbert. A lap ellenvetésére, miszerint a honlap már egy hónapja ki van kapcsolva, azt válaszolta, hogy amikor majd újra indul, ott lesz. Arra azonban nem tudott válaszolni, hogy mikor kapcsolják vissza a honlapot.

A lap szerint az is jogszabálysértő, hogy lekapcsolták a hivatal honlapját, mert a törvény rendelkezései alapján legalább egy évig elérhetővé kell tenni a volt elnök vagyonbevallását.

– Törvényt szeg Schmitt Pál, ha nem tesz határidőn belül vagyon­nyilatkozatot – erősítette meg a Blikknek Kolláth György alkotmányjogász, aki szerint a legerősebb szankció ilyenkor a nyilvánosság. – Ha hivatalban lenne, akkor jogköreit sem gyakorolhatná – állítja a jogász.

Mivel a volt köztársasági elnököknek járnak juttatások, ezekből addig nem részesülhet, amíg vagyonnyilatkozati kötelezettségének nem tesz eleget. Így a havi másfél millió forintos járandóságtól, hivatali kocsitól, sofőrtől, titkárságtól eshet el egy feledékeny államfő a törvény szerint.

Schmittnek pedig oda kellene figyelnie a bevallásokra, mert az előzővel is gondok lehetnek. Ezzel kapcsolatosan hétfőn vagyonnyilatkozati eljárást indíthat ellene az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága a Blikk újságírójának indítványára. A januári nyilatkozatában ugyanis nem tüntette fel saját háza bérbeadásából származó esetleges bevételeit. A lap információi szerint ­Schmitték a budaligeti villájukat egy külföldi diplomatacsaládnak adták ki, akik jelenleg is ott laknak a szomszédaik szerint.

– Meg kell néznünk a házastárs vagyonnyilatkozatát, hogy ott szerepel-e bérbeadás. Ehhez viszont az kell, hogy a kormánypárti képviselők is támogassák az indítványt, mert csak akkor tekinthetünk bele Makray Katalin bevallásába, és határozhatunk a további lépésekről – mondta Lamperth Mónika, a bizottság szocialista tagja a Blikknek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.