galéria megtekintése

Hol lehetnek a horvát rendőrök fegyverei?

16 komment


Fekete Gy. Attila

Sem szombaton, sem vasárnap nem volt hajlandó senki válaszolni arra a kérdésre, hol vannak annak a negyven horvát rendőrnek a pisztolyai, akiket a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadójának, Bakondi Györgynek a bejelentése szerint még péntek este fegyvereztek le a magyar rendőrök Magyarbólyon.

A horvát rendőrök előzetes bejelentés és egyeztetés nélkül teljes felszerelésben, egyebek mellett lőfegyverrel az oldalukon jelentek meg a kora esti órákban Magyarbóly vasútállomásán, ahol aztán segítettek a magyar kollégáiknak átszállítani mintegy ezer Horvátországból frissen érkezett migránst egyik vonatról a másikra.

Az ügyben közvetlenül a történtek után egymást cáfoló illetékesek most arra hivatkozva nem nyilatkoznak, hogy az országos rendőrfőkapitány bizottsággal vizsgáltatja, hogy mi is történt valójában. Pedig Kovács Zoltán kormányszóvivő és Bakondi György péntek esti sajtótájékoztatójukon még „súlyos határincidensről" beszéltek. Bakondi azt mondta: mintegy ezer migráns vasúton, felfegyverzett horvát rendőrök kíséretében, bejelentés nélkül érkezett Magyarországra; a mozdonyvezetőt őrizetbe vették, a 40 horvát rendőrt lefegyverezték.

 

Ezt a hírt este, pár perccel fél 11 előtt adta ki az állami hírügynökség. Egy bő órával később a police.hu oldalon a rendőrség közleményében tudatta a magyarbólyi esettel kapcsolatban, hogy „a vonat mozdonyvezetőjét és annak személyzetét a rendőrök előállították, a szerelvényt Magyarország területére bekísérő – szolgálati lőfegyverrel nem rendelkező – horvát rendőröket igazoltatták, majd visszakísérték a horvát államhatárig".

Csakhogy a vonat érkezéséről és a két rendőrség közös intézkedéséről számos videofelvétel készült, s azok egyértelműen bizonyították:

a horvát rendőröknél volt pisztoly, amikor megérkeztek.

A rendőrség sokáig mégis kitartott amellett, hogy „amikor igazoltatták a horvát rendőröket" nem volt náluk lőfegyver. Határozottan állították azt is: a magyar rendőrök nem fegyverezték le horvát kollégáikat. Aztán a folyamatban lévő vizsgálatra hivatkozva elhallgattak.

De akkor hová tűnt negyven horvát rendőrpisztoly? És mire fel állította Bakondi, hogy lefegyverezték őket? A zavaros hivatalos nyilatkozatok, az egymást cáfoló közlemények, a különböző hatóságok illetékeseivel folytatott háttérbeszélgetések, valamint a helyszínen hallottak alapján a következő történhetett.

A mintegy 900-1000 bevándorlót szállító horvát szerelvény előzetes értesítés nélkül érkezett a magyar határra. A masiniszta nem is akart továbbmenni, de végül utasították rá. Hat magyar rendőr „fogadta" a menekültvonatot a határon. A Népszabadság munkatársa fültanúja volt, hogy a szerelvényt elvileg csak a határig kísérő rendőrök a magyar kollégáik kérésére maradtak a vonaton, mivel a rendőreink attól tartottak, hogy hatan nem lesznek képesek rendet tartani Magyarbólyig.

Képgaléria

A szerb–magyar határ lezárása után Horvátország felé indult migránsok a kerítést megkerülve a magyar határon kelnek át. A képeket itt nézheti meg

A szerelvény a tilos jelzés ellenére folytatta az útját Magyarországra. Állítólag csak egy vasutas éberségén múlt, hogy nem történt tömegszerencsétlenség. A szerelvény ugyanis – ha a szóban forgó vasutas nem lép közbe – egy olyan vágányra futott volna be, amelyen már egy másik vonat várakozott.

A vasútállomáson – mint az a világhálón fellelhető számos videofelvételen látható – tökéletes összhangban dolgoztak a horvát és a magyar rendőrök. Egészen addig, amíg

valakinek – információink szerint nem a helyszínen dolgozó rendőröknek, hanem a felsőbb vezetők közül valakinek – fel nem tűnt, hogy senkinek nem szóltak előre a fegyveres horvát rendőrök érkezéséről.

Így aztán órákkal a Magyarbólyra érkezésük után a magyar kollégáik igazoltatták az addig nekik segítő horvát rendőröket.

Ekkor viszont már nem volt náluk fegyver. Úgy tudjuk, a magyar rendőrség tűzszerészekkel átvizsgáltatta a horvát szerelvényt, miután az utolsó migránst is leszállították, de ekkor sem akadtak a fegyverek nyomára. Végül – Bakondi első közlésével ellentétben – senkit nem vettek őrizetbe, még a mozdonyvezetőt sem. Mindenkinek felírták az adatait, és még vizsgálják, hogy milyen címen indulhat majd eljárás ellenük.

Horvátország egyébként tagadta, hogy rendőreit Magyarországon lefegyverezték volna. Nálunk azonban még kormányzati körökben sem zárták ki, hogy a horvát rendőrök ellen embercsempészetért eljárás induljon. Ez esetben viszont kiemelt jelentősége van a fegyverek hollétének. A fegyveresen elkövetett embercsempészetért ugyanis évekkel többet lehet kapni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.