Hogyan halt meg Váradi András?

Sok az ellentmondás a Váradi András halálának körülményeit megállapító szakértői jelentésekben – felelte érdeklődésünkre Magyar György, a család ügyvédje. A göböljárási juhászt, aki az Együtt-PM alcsútdobozi polgármesterjelöltje volt, a választások előtti éjszakán, október 11-én egy 84 éves osztrák-magyar állampolgár ütötte el Mercedesével.

Az ötvenéves juhász, aki az állami földek ügyében kitartóan harcolt Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterrel, a kórházba szállítás után halt meg.

Váradi András juhász Göböljáráson. A háttérben Orbán Viktor miniszterelnök barátjának, Mészáros Lőrincnek a földjei
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A baleset körülményeiről a rendőrségi vizsgálat jelen szakaszában annyit lehet tudni, hogy Váradi előzőleg plakátot ragasztott Alcsútdobozon, ezután indult hazafelé, az Alcsút és Etyek között lévő göböljárási házába. A gumipókkal az autó tetejére kötött létra lecsúszott, ezért az autót kivilágítva megállt. Megállt mögötte egy másik autó is, egy Opel, amely bekapcsolta a vészvillogóját.

Mindketten a szomszédos golfpálya melletti szakaszon parkíroztak, az Opel tulajdonosa még meg is kérdezte, hogy tud-e valamit segíteni. Váradi András azt felelte, nincs szüksége segítségre, megoldja a dolgot egyedül, csak a létra esett le. Az autós visszaült a volán mögé, amikor a Mercedes föntről, Etyek felől megérkezett. Látta a visszapillantó tükörben, hogy a későbbi áldozat vállára veszi a létrát és visszaindul a kocsija felé. Az elütést nem látta. Ő volt egyébként az, aki Váradi András telefonján felhívta a családot, és jelezte, hogy nagy baj történt.

A rendőrség által kirendelt közlekedési szakértő eddigi megállapítása szerint a Mercedes kb. 70 kilométer/óra sebességgel haladt, és nem lassított akkor sem, amikor a másik két autó mellé ért. Az ütközés után harminc méterrel állt meg, a juhászt a baleset helyszínétől 26 méterre találták meg súlyos állapotban. A szakértő a baleset okaként azt jelölte meg, hogy Váradi András 80 centiméterrel átlépte a felezővonalat, a szemben közlekedő autó ezért ütötte el. Az orvosszakértő viszont azt állapította meg, hogy a férfi álló helyzetben volt, éppen lépett a bal lábára támaszkodva jobbal előre, amikor óriási erőhatás érte jobbról. Magyar György kitért arra, hogy a létra teljesen rejtélyes módon nem sérült meg, miközben Váradi András kezében lehetett az ütközés pillanatában.

- A nyomozás halált okozó közúti baleset gondatlan okozásának megalapozott gyanúja miatt folyik – mondta az ügyvéd, aki azt kérte a hatóságtól, hogy folytassanak le a golfpálya menti szakaszon a szakértők bevonásával újabb helyszíni szemlét, bizonyítási kísérletet. Az ellentmondás abban áll, hogy az orvosszakértő szerint a rendkívüli erőbehatás jobb oldalról érte a gyalogost, ez azonban az ügyvéd szerint lehetetlen, ha úgy történt volna a baleset, ahogy a helyszínrajz rögzítette, és Váradi András szembe ment volna az út közepén a forgalommal. Akkor ugyanis bal oldalról kellett volna sérülnie. Az ügyvéd szerint azt is vizsgálni kell, hogy a 84 éves, ötféle gyógyszert szedő autós, aki elütötte Váradi Andrást, miért haladt a rendkívül keskeny útszakaszon az adott körülmények között kb. hetvennel.

Magyar György azt is elmondta, abban, hogy a rendőrség ismeretlen tettes ellen nyomoz (miközben tudjuk, hogy M. Ferenc vezette a Mercedest), nincs semmi rendkívüli, ez a gyanúsításig bevett formula.

A Bors értesülése szerint Váradi Andrást a baleset előtt valaki folyton követte, egy ízben pedig egy autós megpróbálta leszorítani az útról. Erről a juhász a lányainak számolt be, akik apjuk halála után az anyjuknak is szóltak. – András túl rázós ügyekbe tenyerelt bele – fogalmazott az özvegy –, sok olyan dolgot tudhatott, ami egyeseknek nem tetszhetett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.