Hoffmann Rózsa újabb fizetésemelést ígért a pedagógusoknak, de csak a választások utánra

Szeptembertől újabb pedagógus-béremelés várható, átlagosan mintegy tízezer forintos nagyságrendben nőnek a keresetek - mondta Hoffmann Rózsa.

A köznevelésért felelős államtitkár kifejtette: egy éven belül háromszor nő a pedagógusok bére, és a nagyobb teljesítményt díjazó, kiszámítható és tervezhető előmeneteli rendszer biztos életutat nyújt a pedagógusoknak.

Az eddigi lépéseket felidézve rámutatott: szeptemberben átlagosan 34 százalékkal, januárban további 8-10 ezerrel forinttal nőttek a pedagógusbérek.  

Hoffmann Rózsa jelezte, idén szeptembertől újabb béremelés következik, a jogszabályban rögzített módon. A köznevelési államtitkár az MTI kérdésére azt mondta: az őszi emeléssel nagyjából átlagosan tízezer forintos nagyságrendű növekedés várható.  

Érzékeltetve a változásokat kifejtette: a tavaly szeptemberi emelés előtt a bruttó jövedelem 130-230 ezer forint volt, ez mostanra 230-310 ezer forintra nőtt, ami eléri az értelmiségi átlagfizetést.

Míg egy 18 éve pályán lévő, főiskolai végzettségű tanár tavaly augusztusban 155 ezer forintot keresett, szeptember után 231 ezer forintra ugrott a bére, januárban pedig 240 ezer forint lett. Az újabb emeléssel szeptembertől 248 ezer forint lesz a bére, és ha a 14 éves gyakorlattal a szakvizsgázott kategóriába lép, portfólióját feltölti, januártól a mostani minimálbérrel számolva 273 ezer forintot keres majd - mondta.

Hoffmann Rózsa úgy fogalmazott, évtizedek óta nem volt olyen mértékű béremelés, mint ami az életpályarendszerrel megvalósul, és ez azt jelzi: amit ez a kormány megígért, azt meg is teszi. Ma már olyan országban élünk, ahol megbecsülik a pedagógusokat - mondta.

Szavai szerint az a cél, hogy megbecsült tanárok legyenek a pályán, akikre az iskola támaszkodhat. A jó tanár az iskola legfontosabb feltétele - rögzítette a köznevelési államtitkár, aki hangsúlyozta: a pedagógusok optimisták lehetnek, a gyermekek fejlődése érdekében végezhetik munkájukat.

Barlay Bence, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium igazgatója külön megköszönte, hogy a nem állami intézmények pedagógusait sem hagyta magukra a kormány. Náluk a szeptemberi emeléssel 30-80 ezer forintos bruttó béremelést tudtak végrehajtani. Évtizedes kimaradás után elindult valami a pedagógusok bérének rendezése területén is - értékelte.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.