Hoffmann Rózsa kötelezővé tenné az iskolaköpenyt és a tanfelügyeletet

Bár az állam nem akar teljesen kivonulni a felsőoktatás finanszírozásából, évről-évre csökkenni fog az államilag támogatott hallgatók száma, sőt, a jogász- és a közgazdász-képzés állami támogatása jövőre már meg is szűnik - nyilatkozta Hoffmann Rózsa az Inforádiónak. Az oktatási államtikár beszélt arról is, hogy a közoktatásban felélesztené Csipkerózsika-álmából a tanfelügyeleti rendszert, és szíve szerint kötelezővé tenné az iskolaköpeny viselését.

Az oktatásban ésszerűtlen lenne a 62 év feletti dolgozók kényszernyugdíjazása - nyilatkozta az Inforádió Aréna című műsorában Hoffmann Rózsa. Az oktatási államtitkár emlékeztetett arra, hogy az állam garanciát vállalt az azonos színvonalú oktatásra mindenütt, és ehhez kell igazítani az egyéb döntéseket. Hozzátette: nem tud ilyen jellegű kormányzati szándékról, de ha mégis nyugdíjba kell küldeni az idős tanárokat, akkor az iskoláknak nyugdíj mellett kell őket visszaszerződtetni.

Az oktatási államtikár beszélt arról is, hogy a közoktatásban felélesztené Csipkerózsika-álmából a tanfelügyeleti rendszert
Hoffmann Rózsa

Hoffmann a felsőoktatásról szólva elmondta: egyelőre csupán távlati cél az önfenntartó rendszer megvalósítása. Mint mondta, az a cél, hogy a felsőoktatási hallgatók, szereplők, a társadalom, a gazdasági élet szereplői fokozatosan egyre nagyobb részt vállaljanak a felsőoktatási rendszer fenntartásában, valahogy úgy, ahogy ez a fejlett országokban van.

Hoffmann Rózsa aláhúzta, hogy évről-évre csökkenni is fog az államilag támogatott hallgatók száma, de a jogász és a közgazdász képzés állami támogatása jövőre már meg is szűnik. Hozzátette: idén jelentősen megnőtt ezekre a képzésekre az önköltséges formában tanulni akaróknak a száma, nem csökkent tehát a szándék. Ez viszont azt mutatja, hogy amennyiben egyetlen államilag támogatott hely sem lesz ezeken a képzéseken, nem kell attól tartani, hogy a képzések megszűnnek.

Az államtitkár ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kabinet nem akar teljesen kivonulni a felsőoktatás finanszírozásából, hiszen - a kormány ígérete szerint - ha a jogász- vagy közgazdászhallgatók később a közszférában helyezkednek el, az állam egy összegben visszatéríti diákhitelüket, sőt a hitelkonstrukció állami támogatását is a költségvetés fedezi. Arra a kérdésre, hogy az állami támogatások csökkentése nem hat-e a társadalmi mobilitás ellen, Hoffmann Rózsa úgy vélte, hogy a Diákhitel II-t, 2 százalékos kamatterhével bátran felvehetik a szegényebb családok is.

Hoffmann Rózsa szólt arról is, hogy az államilag támogatott képzések fenntartását javasolják a kormánynak a pedagógusképzés terén. Megjegyezte, annyi tanárt kell képezni, amennyire szükség van, az új informatikai rendszerük segítségével pedig a későbbiekben pontosan látják majd többek között a nyugdíj előtt álló tanerők létszámát vagy az aktív tanárok szakjainak megoszlását. Igyekeznek csökkenteni a tanárok adminisztrációját, azonban tisztán kell látni, hogy ennek 90 százaléka pedagógiai jellegű munka, "ami nem küszöbölhető ki" - fűzte hozzá.

Megemlítette, a pedagógusképzés színvonala egyenetlen országos szinten, ezt egységesítéssel szeretnék megszüntetni. A tanfelügyeleti rendszert "feltámasztják Csipkerózsika-álmából", amivel "őrködnek az oktatás színvonalán" - mondta.

A tankerületi rendszerben minden pedagógus azonos fizetést fog kapni - mondta az oktatási államtitkár. Hozzátette: ha emellett egy-egy önkormányzat még tudja támogatni a területén működő oktatási intézményt, tegye meg.

Beszélt arról, hogy az egyenköpeny viselését támogatná, mert a szegény gyermekeket nem frusztrálná, ha nem tudnának drága, divatos ruhákban járni, azonban egyelőre nincs napirenden egy erről szóló rendelet.

Idegennyelv-oktatási stratégiát készítenek, amelyben a nevelés, illetve a tanárok felkészültsége kap központi helyet, és igyekeznek módszertani segítséget adni számukra, továbbá a jelenlegi háromfokozatú nyelvvizsgarendszert az európai hatfokozatú nemzetközi rendszerhez szeretnék igazítani - hangzott el az Inforádióban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.