Tordait menesztették, Schwezoff marad

A Budapesti Zsidó Hitközség rendkívüli közgyűlése megvonta a bizalmat Tordai Péter elnöktől, egyúttal megerősítette tisztségében Schwezoff Dávid ügyvezető igazgatót. Tordai illegitimnek tartja a közgyűlést, de nem akar „kalamajkát”, ezért elfogadja a döntést.

Eredetileg Tordai Péter, a BZSH (Budapesti Zsidó Hitközség) elnöke hívott össze rendkívüli közgyűlést november 5-re, javasolva, hogy fegyelmi eljárás indítása mellett menesszék posztjáról Schwezoff Dávid ügyvezető igazgatót. Tordai kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, ő mond le.

A döntéssel azonban nem kellett novemberig várni. Amolyan megelőző csapásként október végére, most szerdára Schwezoff is összehívta a BZSH közgyűlését. Ennek napirendjén már Tordai leváltása is szerepelt. (A „kalandos előéletű” Schwezoff Dávidot nyáron választották meg a tavasszal lemondott, majd Lázár János miniszter tanácsadójává szegődött Zoltai Gusztáv utódjává.)

A késő estébe nyúló, zárt ajtók mögött tartott közgyűlésen 39 küldött szavazott Tordai Péter ellen, 18 mellette. Schwezoff Dávidnak 31-en szavaztak bizalmat, 27-en támogatták a visszahívását – tájékoztatta lapunkat az eredményről Tordai.

Schezoff Dávid tehát marad ügyvezető igazgató, Tordai Pétert viszont leváltották.

„Rossz szájízű közgyűlés volt, a demokrácia alapvető feltételei sem teljesültek” – jelentette ki kérdésünkre Tordai. Elmondása szerint több órán keresztül arról folyt a vita, hogy egyáltalán hozzá lehet-e szólni a témához. A közgyűlés végül úgy határozott, hogy nem lehet. (Néhányaknak mégis sikerült mikrofonhoz lépniük.)

Tordai – mint mondta: másokhoz hasonlóan – illegitimnek tartja a közgyűlést, amely több formai követelménynek nem felelt meg. A felekezeti sajtóban például előzetesen nem hirdették meg a rendezvényt. Tordai morálisan is kifogásolhatónak minősítette, hogy egy szabályosan összehívott közgyűlés előtt összehívnak egy másikat.

Mindezek ellenére Tordai „természetesen elfogadja” a küldöttek döntését. Közölte: „nem akarok újabb kalamajkát, azt szeretném, ha nyugodt légkörben dolgozna a BZSH”.

Tordai Péter amúgy marad a Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) alelnöke és a BZSH elöljárója.

Szerettük volna megszólaltatni Schwezoff Dávidot is, de eddig nem reagált megkeresésünkre.

Csel, praktika, provokáció

Tordai Péter a Népszabadságnak adott nyilatkozata után jóval keményebben fogalmazott a leváltásáról az MTII-nek. Szerdai visszahívását immár "jól szervezett cselnek, provokációnak" tartja, és nem fogadja el azt a kifejezést, hogy megbuktatták. Tordai az MTI-nek kijelentette, hogy már a Schwezoff Dávid ügyvezető igazgató által összehívott közgyűlés előtt és a közgyűlésen is elmondta, nem kíván együtt dolgozni az ügyvezető igazgatóval, és erről írásban is nyilatkozott. Így azzal, hogy az ügyvezetőnek bizalmat szavazott a közgyűlés, az ő lemondása automatikusan bekövetkezett volna - tette hozzá. Tordai Péter ismertette: a közgyűlésnek két napirendi pontja volt, az első Schwezoff Dávid visszahívása, a második az övé. Erről a két pontról külön kellett volna szavazni, de "praktikával egyszerre szavaztatták", így nem kapta meg a lehetőséget, hogy az ügyvezető megszavazása után "be tudja váltani a szavát" és lemondjon.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.