– Tény, hogy akik sok időt töltenek a családtagok mellkasán, közvetlen bőrkontaktusban,
jobban és egészségesebben fejlődnek, mint azok a koraszülöttek, akik kizárólag inkubátorban vannak.
Az anya teste tökéletesen szabályozza a baba hőmérsékletét, és összehasonlító vizsgálatok bizonyítják, hogy akiknél a kenguru módszert alkalmazzák, azoknak gyorsabban gyarapszik a súlyuk, kevésbé kapnak kórházi fertőzéseket, és összességében kevesebb időt töltenek az osztályon – teszi hozzá a Semmelweis Egyetem II. Számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Perinatális Intenzív Centrumának – vagyis koraszülött-intenzív osztályának – csecsemő- és gyermekgyógyásza, neonatológus szakorvosjelölt.
Itt általában naponta ötször, minimum 1-1 órára van erre lehetőség, de arra is volt már példa, hogy a csecsemő este 8-tól éjfélig fekhetett anyukája mellkasán.
– Ez rengeteget jelent, így nem érzem magam olyan tehetetlennek
– mondja Polyákné dr. Szánthó Őrsike, akinek ikrei – egy kisfiú és egy kislány – terhességének 29. hetében születtek. – Az ápolók és az orvosok folyamatosan biztatnak, minden kérdésemre válaszolnak, és bátorítanak, magyarázzák, mit hogyan kell csinálni. Nagyon türelmesek, így könnyebb ezt átvészelni – jegyzi meg, hozzátéve: a dolgok mostani állása szerint a gyerekek már február vége felé hazamehetnek, igaz, ez még hosszú idő. – Ezt csak családi összefogással lehet átvészelni. Mi még kiságyakat sem vettünk, március 2-ra voltam kiírva, azt hittük, van még időnk. Esetében nem volt mit tenni, miután elfolyt a magzatvíz, nem lehetett visszatartani a szülést. Bizonyos esetekben azonban ez sikerül.
|
| Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság |
– Egy hármas ikreket váró édesanya fájásokkal került a klinikánkra. Találkozásunkkor ideges volt, aggódott, ezért, hogy félelmeit elhessegessem, behoztam az osztályra, és megmutattuk neki a gyerekei számára már előkészített három inkubátort. Elmondtuk, mi vár majd a babákra, és így megnyugodott, a görcsei is leálltak. A 24. héten jött be, és a 27-28. héten születtek meg a gyerekek – mondja Pászti Éva osztályvezető főnővér, aki 35 éve dolgozik az osztályon.
– Minden nap, minden óra, minden egyes méhben töltött perc rengeteget számít
– teszi hozzá Czemmel doktornő. Koraszülésről a 37. hét előtt született újszülöttek esetén beszélünk, de veszélyeztetettnek számítanak a 2500 grammnál kisebb súllyal világra jöttek is. Magyarországon az újszülöttek 9-10 százaléka koraszülött, míg Európában ez az arány hat százalék körüli. Mint mondja, a koraszülések hátterében általában nem lehet egy konkrét okot megnevezni, vannak hajlamosító tényezők. A nagyon fiatal vagy a 35 évesnél idősebb anyukáknál nagyobb a kockázata, ahogy az ikrekkel várandós nők esetén is. Olyan fertőzések is felelhetnek a koraszülésért, melyek létéről az édesanya nem is tud, mert semmilyen tünetet nem okoznak nála. Az esetek 50 százalékában azonban nem ismerik a koraszülés pontos okát.
Amikor arról kérdezem az osztályon dolgozókat, hogyan lehet feldolgozni azt, amikor időnként elveszítenek valakit, a régóta itt lévő főnővér azt mondja, optimális empátia szükséges, mert „nem lehet meghalni minden gyerekkel".
– Ebben a pillanatban Magyarországon nem megoldott a dolgozók rendszeres pszichés gondozása,
vannak egyéni kezdeményezések, mi is próbálkozunk, de egyelőre nincs megoldás a problémára – jegyzi meg dr. Kocsis István, a Semmelweis Egyetem II. Számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika koraszülött osztályát vezető egyetemi docens. – Az osztályon nem ér véget a szolgálat a munkaidő lejárta után, sokszor előfordul, hogy az általunk kezelt gyermek felől érdeklődve visszatelefonálunk este az osztályra, legyen szó akár orvosról, akár nővérről. A gyerekek óhatatlanul az életünk részeivé válnak – mondja Czemmel doktornő, aki több olyan kisgyermek keresztanyja, akik nem élték túl. – Sokan szeretnék megkeresztelni a gyerekeket, így hívunk papot, ám gyakori, hogy a szülők nem szeretnék, ha családtag lenne a keresztszülő, és olyan is van, hogy a hozzátartozók nem vállalják. Ilyenkor közülünk választanak valakit – mondja.
Az orvosoknak és az ápolóknak a sikersztorik, a gyógyultan visszalátogató gyermekek adnak erőt a ritkán, de sajnos előforduló veszteségek feldolgozásában.
Az osztály egyik kedvence az a 25. hétre, 390 grammal született kisfiú, aki idén februárban ünnepli a 6. születésnapját, teljesen egészségesen.
Egy nemrég itt kezelt kislány négyszer kapott tüdővérzést, agyvérzése is volt, és már felkészítették a szülőket, hogy csekély a baba túlélési esélye, ő azonban rácáfolt a jóslatokra, és meggyógyult. Persze azzal, hogy a gyerekek hazamennek, a történet nem ér véget. Rengeteg munka áll a családok előtt, a korai fejlesztés például elengedhetetlen. – Sok időt, energiát, fáradságot és anyagi terhet jelent, hogy éveken át különböző foglalkozásokra kell járni a gyerekkel, és a szülők olykor belefáradnak – mondja Pászti Éva.
– Segítséget nyújthat ugyan a védőnő és a gyerekorvos, de nekünk kell ezt az utat menedzselni. Ma már ez nem olyan nehéz az internet segítségével, nyolc évvel ezelőtt még problémásabb volt – meséli Földvári Nagy Zsuzsanna, a Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület elnöke. 2007-ben, terhessége 26. hetében hozta világra kislányát,
aki 610 grammal született. Három és fél hónapot töltött 150 kilométerre szentesi otthonától, Budapesten, egyedül.
– Öt évig jártunk lombikkezelésre, hogy a kislányom megfoganhasson, és óriási traumán mentem keresztül, amikor idő előtt megszületett. A legnagyobb segítséget a sorstársaim jelentették, akik szintén ott toporogtak az intenzív osztály ajtaja előtt, várva, hogy láthassák a gyereküket – mondja. Hazaérkezésük után pár hónappal, néhány sorstárssal megalakították a Szülők a szülőkért lelkisegély szolgálatot. 2008-ban létrehozták a Koraszulott.com oldalt, az első és egyetlen szülői irányítású tematikus információs honlapot. 2011-ben megszületett a Koraszülöttekért Közhasznú Egyesület is, melynek legfőbb célja a családok összefogása, a tapasztalatcsere, az érdekérvényesítésben való segítségnyújtás és a lelki támogatás. Földvári szerint „az, aki a koraszülött-intenzívet megjárja, egy kerekét otthagyja. Soha senki nem jön ki onnan úgy, ahogyan oda bement." Ő maga is pszichológushoz járt, hogy fel tudja dolgozni a történteket.
– Többet kellene foglalkozni az apukákkal is.
Én még a szülésről sem tudtam szinte semmit, amikor megszületett a kisfiam a 26. hétben" – mondja Bihari László. Míg a neje a babával volt a kórházban, ő dolgozott, a szabadidejét pedig a családjával töltötte. – Ha így alakul, nincs választás, végig kell csinálni. De nem könnyű, és sokan kétségbeesnek, azt sem tudják, mi vár rájuk. Fontos lenne, hogy valaki az apukákkal is beszéljen, hogy megértesse velük, mi a szerepük ebben a történetben – mondja.
– Ez a család minden tagját érinti, nem csak az anyákról szól – jegyzi meg dr. Domokos Katalin, a Gyerekzsivaj.co.hu blog szerzője. – Én a másfél éves kisfiamat hagytam itthon hat hétre. Ez neki és a másik fiamnak is nagyon nehéz volt. Ráadásul a kishúgukat nem is látogathatták, csak fényképen látták őt. Nem is értették, mi történik. Nem mondhattuk azt, hogy a testvérük nagyon beteg, és lehet, hogy haza sem jön – jegyzi meg. Ő is hónapokat töltött a PIC-en, és néhány ott dolgozóval a mai napig tartja a kapcsolatot. – Összekovácsolódunk, óhatatlanul kötődés alakul ki a gyerekek, a családjaik és köztünk – mondja Czemmel doktornő.
Sokan évek múltán is visszatérnek az osztályra. December elején például egy 23 éves lány toppant be az édesanyjával, aki 1992-ben négyes ikreknek adott életet. Hosszú időt töltöttek a PIC-en, de mindannyian egészséges felnőttek lettek. Ahogy az az itt dolgozó ápolónő is, aki maga is itt küzdött az életéért 27 évvel ezelőtt.
