Hiller Hoffmann levelére: a diákok nem alattvalók

Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár ötödikes és nyolcadikos diákoknak írt levele tökéletesen példázza, hogy miért kell leváltani a kormányt és a felfogást.

Ezt Hiller István országgyűlési képviselő, a párt humánpolitikai kabinetjének vezetője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón jelentette ki, arra reagálva, hogy szombati sajtóhírek szerint Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár ötödikes és nyolcadikos tanulóknak a Nemzeti Hitvallás és az Alaptörvény ajándékozása alkalmából írt köszöntő levelében úgy fogalmazott: régebben az alkotmány még idegen hatalom érdekeit szolgálta, de a dokumentum ma már a "mi alapjogainkat és kötelességeinket rögzíti".

A MSZP politikusa szerint Hoffmann Rózsa államtitkár levele tükrözi az egész kormány viszonyát az oktatáshoz. Ezért is hívják köznevelésinek a közoktatási helyett: központilag akarnak nevelni, és csak az történhet, amit a "mindenható állam" akar - fogalmazott.

Hangsúlyozta, hogy pártja nem ért egyet ezzel, mert a diákok nem "hűséges alattvalók", hanem önálló egyéniségek, és nem a központi hatalom végrehajtói.

A szocialista politikus véleménye szerint a levél emellett megtévesztő és hamis, mert összemossa a diktatúra és a demokrácia korszakát, nem említi, hogy 1989-ben az ország a demokráciát választotta. Megtagadják a rendszerváltás utáni értékeket, és összemossák azt, ami 1989 előtt és után volt - mondta Hiller István.

Elmondása szerint a levél üzenet a pedagógusoknak is: azt üzeni, hogy a központosított iskolarendszerben megmondják számukra, hogy mi a megfellebbezhetetlen igazság.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.