galéria megtekintése

Az egész országért bosszút álltak a Fideszen

Az írás a Népszabadság
2015. 02. 27. számában
jelent meg.


Bita Dániel
Népszabadság

Bár az ellenzék nem hitt nekik, a tavalyi választásokon jól vizsgáztak a közvélemény-kutatók. Az intézetek ősz óta a Fidesz népszerűségének zuhanását mérik. A veszprémi időközi voksolás eredményét viszont sem a helyi, sem az országos mérések nem vetítették előre. Závecz Tibor Ipsos-igazgató szerint Kész Zoltán helyesen ismerte fel, hogy a veszprémiek nem a helyi viszonyokkal elégedetlenek, hanem azzal, ahogyan az országban mennek a dolgok.

Mindössze százharminccal kapott kevesebbet a Veszprém környéki 24 településen leadott 8695 szavazatból a baloldal által támogatott Kész Zoltán, mint a fideszes Némedi Lajos – derül ki összegzésünkből. Előbbi 3011, utóbbi 3143 voksot gyűjtött, noha egy január végi kutatás azt jelezte, a falvakban a kormánypárti jelölt 57:24 arányban vezet. Némedi mégiscsak másfél százalékpontos különbséggel nyert e településeken. Veszprémben pedig Kész majdnem háromezerrel több (10 860) szavazatot kapott nála. Ez több mint 12 százalékos különbség.

Kész vasárnap, a választás éjszakáján. Sikerült elhitetnie, hogy ő az esélyes
Kész vasárnap, a választás éjszakáján. Sikerült elhitetnie, hogy ő az esélyes
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

– Kész az utolsó három hétben fordított – állítja Závecz Tibor, az Ipsos véleménykutatási igazgatója. Ők készítették egy hónappal a választás előtt azt a felmérést, amely később megjelent az Indexen. Ez Némedi hat százalékpontos előnyét jelezte. Kész végül tíz százalékpontos különbséggel győzött.

 

Závecz hangsúlyozza, egy felmérés nem prognózis, hanem pillanatfelvétel. Intézetük is azt mérte, hogy a független jelölt – ha csak három százalékponttal is – vezet Veszprémben. A falvakban viszont az utolsó hetekben jött fel. Závecz szerint ez csak intenzív kampánnyal sikerülhetett. Kész is arról beszélt, hogy stratégiájuk lényege a kisebb települések bevétele volt. Szinte az összes polgármesterrel beszélt, csapatával mindenhol háromszor járt.

Az Ipsos kutatója szerint – noha sok független jelölt indult – az eleinte alig egyharmados ismertségű Kész ügyesen hitette el, hogy ő az esélyes kihívó. Az is lényeges, hogy bár az LMP elzárkózott a támogatásától, az ökopárt szavazóinak egy része rá voksolt. Kutatásuk azt mutatta, hogy az LMP népszerűsége a körzetben megegyezik a szocialistákéval, nyolcszázaléknyi támogatójuknak azonban csak a fele voksolt a párt jelöltjére, Gerstmár Ferencre.

Závecz szerint Kész helyesen ismerte fel, hogy a veszprémiek nem a helyi viszonyokkal elégedetlenek, hanem azzal, ahogyan az országban mennek a dolgok. Jól tette, hogy országos ügyekről beszélt, kihasználta a protesthangulatot, amiről a felmérés is árulkodott.

Az Ipsos igazgatója úgy látja, az utolsó három hétben több esemény is csökkenthette a korábbi Fidesz-szavazók választási kedvét. Felmérésükből még nem tűnt ki, hogy a baloldali tábor részvételi hajlandósága érdemben nagyobb lenne. Szerinte Orbán Viktor és Simicska Lajos február elején kiéleződő konfliktusa és Vlagyimir Putyin hó közepi látogatása is sok kormánypárti szimpatizánst elbizonytalanított.

Egy nagy nap története

Kész fölényesen nyerte a vasárnapi veszprémi választást, véget vetve a Fidesz kétharmados kormányzásának. Győzelmét még a Kubatov-aktivisták mozgósítása sem tudta megakadályozni, a Népszabadság munkatársai pedig részesültek a megtiszteltetésben, hogy – valószínűleg pártkérésre – maga Ipsits Csaba városi rendőrkapitány jelenlétében igazoltatták őket.

A győzelem után érthető, hogy a baloldalon sem rontott mérésként tekintenek az Ipsos-kutatásra. Az MSZP vezetői között is volt, aki biztos vereségre készült, míg a kutatás szoros eredményt ígért. Kiszivárogtatása is azt a cél szolgálta, hogy elhitesse, van remény.

– Nem fair, nem is lehet összehasonlítani egy országos reprezentatív felmérést és egy egyéni választókerületi voksolás eredményét – mondja Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója. Arról kérdeztük, van-e tanulsága annak, hogy az intézetek továbbra is jelentős Fidesz-előnyről számolnak be, miközben a kormánypárt egy jobboldali körzetet veszített el.

A Medián februári, két héttel a választás előtt készült kutatása szerint a Fideszt a teljes népesség 27, a választani tudó biztos szavazók 45 százaléka támogatja. Hann szerint az utóbbi adatot óvatosan kell kezelni, hiszen a válaszadók kevesebb mint fele mondja biztosra a részvételét egy feltételezett most vasárnapi választáson – 1200 megkérdezettből alig hatszázan, ami növeli a hibahatárt –, és ők is lehetnek „felelőtlenek”, hiszen „ígéretüket” nem kell betartani. Hozzáteszi: nem véletlen, hogy a parlamenti választások előtt nagyobb, lehetőleg háromezres mintán szoktak kutatni.

Schiffer András LMP-társelnök vasárnap Veszprémben. A támogatóknak csak a fele szavazott a párt jelöltjére
Schiffer András LMP-társelnök vasárnap Veszprémben. A támogatóknak csak a fele szavazott a párt jelöltjére
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

– Nem egy-egy mérésre érdemes támaszkodni, hanem felmérések sorozatára – hangsúlyozza. – A veszprémi választás igazolja azt a megállapítást, hogy a Fidesz sokat veszített népszerűségéből az elmúlt hónapokban.

Hann emlékeztet, hogy bár hónapok óta a Jobbik a második a pártversenyben, a legutóbbi kutatásuk rámutatott: a baloldali pártok együttes támogatottsága nagyobb, mint a Jobbiké. Veszprémben pedig a baloldali erők közösen felsorakoztak egy független jelölt mögé, akinek eredményére végképp nem lehetett következtetni a pártok közötti erőviszonyokból.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.