galéria megtekintése

Hiába minden, bezárják Orbán kedvencét

11 komment


Hajba Ferenc

Jogutód nélkül megszüntetné a kormány – több más állami intézmény mellett – a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetét. ­Vezetője, a miniszterelnökkel jó viszonyt ápoló Miszlivetz Ferenc szociológus vaklármának tartja a hírt.

Vaklárma – így reagált Miszlivetz Ferenc szociológus professzor, amikor megkérdeztük tőle, igaz-e, hogy jogutód nélkül megszűnik a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete. Hetvenhárom intézményt ugyanis a kormány bezárásra vagy beolvasztásra ítélt, és a Miniszterelnökséget vezető Lázár János listáján a kőszegi a jogutód nélkül megszűnők között szerepel. Pedig amikor megjelent a sajtóban Orbán Viktor elhíresült simléderes sapkás, napszemüveges képe, amelyen 2012 nyarán Miszlivetz társaságában látható Kőszegen, már sejteni lehetett: a szociológus erős támogatóra talált tudásközpontjának megvalósításához, és a Kreatív város, fenntartható vidék (Kraft) nevű programjához.

Miszlivetz és Orbán. Értelmezni sem tudja a kérdést
Miszlivetz és Orbán. Értelmezni sem tudja a kérdést
Forrás: Orbán Viktor Facebook-oldala

– A magyar ember azt gondolja, hogy csak extra kapcsolatokkal lehet elérni valamit – mondja Miszlivetz. – Mi eddig minden kormánynak felajánlottuk a felsőoktatás és a kutatás nemzetköziesítésére kidolgozott javaslatainkat, de egyiket sem érdekelték igazán. Orbán Viktor viszont négy órát szánt a város- és vidékfejlesztési elképzelé­seink megvitatására, a felújításra váró épületek megtekintésére. Később elküldte szakembereit, és támogatásáról biztosította a húszéves múltra visszatekintő civil kezdeményezést.

 

Az igazsághoz tartozik, hogy Miszlivetz kapcsolati tőkéje is erős. A rendszerváltozás előtt jelentős szerepe volt a Szabad Kezdeményezések Hálózatának létrehozásában. Nézetrendszere harmonizál Hankiss Elemér szociológus világlátásával, jó barátok voltak, több közös publikációt jegyeztek. Miszlivetz azonban Orbánnal is kiváló kapcsolatokat ápol még az ellenzéki idők óta. Ezért különös, hogy a hivatalosan csak tavaly novemberben megalakult kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete a jogutód nélkül megszüntetett szervezetek sorában szerepel.

Kőszegen régóta modellkísérletnek tekinthető kutatások zajlanak, főleg a társadalmi átalakulás folyamatáról, de zenei ösztöndíjasok is vannak. A tudáscentrum szervezeti rendszere bonyolult: alapítvány kezdeményezte és az unió is támogatta azt a nemzetközi kutatásokra szerveződött ösztöndíjprogramot, ami az elmúlt években a professzor szerint atipikus intézetet megalapozta. A veszprémi székhelyű, de számos nyugat-dunántúli városban működő Pannon Egyetem kutatói-oktatói bázist alakított ki a kisvárosban. A Kraft keretében pedig belefogtak hat, többnyire árván álló épület átalakításába. Köztük van a volt bencés székház, a zsinagóga és az üresen álló volt MÁV-árvaház.

A kormány másfél milliárd forintot szánt a leromlott állagú épületek megvételére és részleges felújítására azért, hogy még az uniós pályázatok megnyílása előtt elindulhasson a kisváros megújulása.

Kérdezem a professzort, mi lesz, ha megszüntetik az intézetet. – Értelmezni sem tudom ezt a kérdést, nem is foglalkozom vele – válaszolja. – Senki nem értesített ilyen szándékról, dolgozunk tovább.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.