Hetvenmilliárd a Corvinusért

Hetvenmilliárd forint bevételt vár a kormány a Budapesti Corvinus Egyetem 7,5 hektáros budai campusának eladásából. A Népszabadság meg nem erősített információi szerint ezzel együtt értékesítenék az intézményhez tartozó Budai Arborétumot, amely tavaly volt 125 éves. A természetvédelmi területen több mint 2000 növényfaj található.

Holnapra hallgatói és dolgozói gyűlést hívtak össze a budai campus Villányi úti épületének dísztermébe. A gyűlésen Rostoványi Zsolt rektor tájékoztatja a hallgatóságot a Budapesti Corvinus Egyetem és a Budai Karok, valamint a Budai Arborétum és Campus jövőjét érintő, az egyetemre eljutott súlyosan aggasztó információkról, az egyetem átszervezéséről.

A gyűlésen Pavlik Lívia kancellár mellett jelen lesz az egyetem hat dékánja, valamint Kaizinger Tamás Töhötöm, az eHÖK elnöke is.

A budai campus értékesítésének célja a jelentős összegű bevétel mellett a Corvinus régóta tervezett szétdarabolása. A VS. hu információi szerint a budai karokat három részre szakítanák. A kertészettudományi kar Gödöllőre költözne a Szent István Egyetemre. A tájépítészeti kar a BME-hez vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem alá tartozna a jövőben, míg az élelmiszer-tudományi kar Hódmezővásárhelyre vagy a BME-hez kerülne.

A VS.hu úgy tudja, hogy a vételárat a budai Vár rekonstrukciójára költenék.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.