Herczog Edit: az Európai Bizottság is védje a hitelkárosultakat

A keret-jelzáloghitelek károsultjainak gyakran kilakoltatással kell szembenézniük, önhibájukon kívül. Michel Barnier uniós biztost arról kérdezte Herczog Edit európai parlamenti képviselő, hogy a Bizottság milyen lépéseket tervez a jelenlegi, veszélyes és erkölcstelen banki gyakorlat megváltoztatására, amely Magyarországon is komoly probléma.

A közelmúltban életbe lépett a hitelintézetek felelős gyakorlatáról szóló új uniós irányelv, ami a hitelkihelyezések kockázatainak mérséklését szolgálja. Az Európai Parlamentben politikai egyetértés övezi a formálódó jelzáloghitelezési irányelvet is. Ennek célja, hogy kiszűrje a meggondolatlanul felvett és folyósított jelzáloghiteleket. Azonban nincs és nem is körvonalazódik olyan jogszabály, ami az úgynevezett keret-jelzáloghitel konstrukciókban védené a jóhiszemű, de kiszolgáltatott vásárlókat – írja sajtóközleményében a Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja.

Amikor egy-egy épület kivitelezője, a beruházó, bankhitelből finanszírozza az építkezést, sok bank biztosítékként kiköti, hogy a vevőre, tehát a lakások megvásárlóira háríthassa a hitel kockázatait. Így a lakásokra úgynevezett keretjelzálogot jegyeznek be. Ez azt jelenti, hogyha a beruházó nem fizet, akkor a bank „viheti”, elárverezheti a már kifizetett lakást is.

A szocialisták delegációja felhívja rá a figyelmet, hogy ezzel a gyakorlattal az ügyfelek, vásárlók érdekei és jogai súlyosan csorbulnak. Mint írják: A banktitok miatt nem szerezhetnek tudomást a beruházók esetleges tartozásairól. Teljes joggal gondolhatják sokan, hogy a vételár megfizetésével szuverén tulajdont szereztek, és csak a fizetési felszólításokkal, illetve a kilakoltatás rémével szembesülve derül ki, hogy mekkorát tévedtek. Ez a nagyon is reális veszély fenyegeti az Unió polgárait – akiktől nem várható el, hogy tisztában legyenek a keretjelzálogjog intézményével.

Ezért Herczog Edit szocialista európai parlamenti képviselő a mani napon a több kérdést is intézte Michel Barnier belső piacért és szolgáltatásokért felelős uniós biztoshoz.

Az EP-képviselő arra várja a választ, hogy Barnier „helyesli-e az olyan szerződéskötési gyakorlatot, amelyik fogyasztókat illetve vevőket teszi anyagilag felelőssé a beruházó tartozásaiért?” Továbbá „elvárható-e az emberektől, hogy ezt a kockázatot felismerjék és eredményesen elhárítsák?” Végül „mit kíván a Bizottság tenni azért, hogy ilyen biztosítékot a jövőben a bankok ne köthessenek ki jogszerűen?”

Michel Barnier válaszát levélben várják.

Herczog Edit meggyőződése, hogy a 2007-es pénzügyi válság nyomán fontos a hitelkihelyezés biztonságosabbá tétele a pénzintézetek számára. Ez ugyanis növeli a hitelezési kedvet és élénkíti a gazdaságot, így munkahelyeket teremt. De mindez nem veszélyeztetheti a jóhiszeműen eljáró, kiszolgáltatott vevőket és fogyasztókat. Ezért szorgalmazza a sokszor emberi sorsokat tönkretevő keretjelzálog-hitelek betiltását az egész Európai Unióban – áll a közleményben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.