Hende bármikor kész beszámolni – mondjuk az ülésre pont nem ment el

Hende Csaba honvédelmi miniszter bármikor kész tájékoztatni a parlament szakbizottságát a vadászrepülőgépekről – közölte a Honvédelmi Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.
A tárca arra reagálva közölte ezt, hogy az MSZP azt firtatta, Hende Csaba honvédelmi miniszter miért nem hajlandó megosztani az Országgyűlés szakbizottságával azokat az információkat, amiket a kormányülésen ismertetett a Gripen vadászrepülőgépeket ért sorozatos balesetekkel kapcsolatban.

A szocialista Demeter Márta szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte, az MSZP kedden hivatalosan is kezdeményezte, hogy az Országgyűlés Honvédelmi bizottsága hallgassa meg Hende Csaba minisztert a magyar Gripeneket ért sorozatos balesetek és meghibásodások hátteréről. A tárca vezetője azonban nem jelent meg az ülésen, a bizottság fideszes többsége pedig leszavazta a Gripenek ügyének napirendre vételét.

A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint a tárcavezető szerdán tájékoztatta a kormányt arról, hogy 2010 óta milyen lépéseket tettek "a Gripen-képesség fejlesztéséért" és a szocialista kormányok - a HM állítása szerint - "ezen a területen elkövetett mulasztásainak orvoslásáért".

Leszögezték továbbá, hogy a honvédelmi miniszter - akár nyílt, akár zárt ülésen - bármikor kész tájékoztatni az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságát is a honvédség negyedik generációs vadászrepülőgépeiről, amennyiben a testület napirendre tűzi a kérdést, és annak tárgyalására meghívja a tárca vezetőjét is.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.