Helyreállítják a jogszerű állapotot?

Az adatvédelmi biztos kérésének megfelelően az MKB Biztosító megkezdte az egyeztetéseket a Magyar Orvosi Kamarával (MOK) annak érdekében, hogy helyreállítsák a jogszerű állapotot, mert a MOK a tagjairól a törvényben engedélyezettnél több személyes adatot adott át a biztosítónak.

Mint emlékezetes, a MOK felügyelőbizottsága egyebek mellett sérelmezte, hogy az orvosi kamara elnöke és az elnökség megkérdőjelezhető módon kezeli az adatvédelmi törvényt. A MOK vezetői a befizetett tagdíjakból életbiztosítást kötöttek az orvosokra, és egyidejűleg az érintettek tudta és engedélye nélkül átadták személyes adataikat a biztosítótársaságnak. Mindezt az adatvédelmi biztos is helytelenítette, és jogsértőnek ítélte. Sőt a polgári törvény azt is előírja, hogy életbiztosítás csak az érintett beleegyezésével köthető, ám ilyen jognyilatkozat nem volt tagjaitól a kamarának.

Az adatokkal kapcsolatban az orvosok a köztestületnek csak arra adtak megbízást, hogy tagságukkal kapcsolatos ügyekben kezelje adataikat.

Érdekes módon mindhárom szakmai köztestületnek – orvosi, gyógyszerész és szakdolgozói – ugyanott, az MKB Biztosítónál van tagjaikra csoportos életbiztosítása, a három szakmai kamarától évente mintegy 100 millió forintos bevételhez jut a biztosító. Ám míg a másik két szervezet tagjai azonosító számát adta meg a biztosítónak, addig az orvosi kamara részletesebben kiszolgáltatta a személyes adatokat. Az adatvédelmi biztos kérte a MOK vezetőit, hogy a biztosítóval közösen állítsák helyre a jogszerű állapotot.

Lapunknak a biztosító írásban megerősítette: megkezdték az egyeztetéseket az orvosi kamarával, annak érdekében, hogy a csoportos életbiztosítási szerződés megfeleljen az adatvédelmi biztos ajánlásainak. Ám a folyamat lezárásáig ennél többet az MKB Biztosító nem kíván nyilatkozni.

Az ügy ettől függetlenül napirendre kerül az orvosi kamara rendkívüli küldöttgyűlésén, mint azon okok egyike, amely miatt a felügyelőbizottság kezdeményezi a köztestület vezetőinek visszahívását. Éger István MOK-elnök korábban az adatvédelmi aggályokkal kapcsolatban azt nyilatkozta: „Nem hiszi, hogy hibát követtek volna el azzal, hogy több mint 40 ezer embernek biztosítási szolgáltatása van olyan áron, amit csak annak többszöröséért kaphattak volna meg. Ha azonban bármilyen hibát találnak, azt természetesen korrigálják majd.”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.