Helyreállítaná az alkotmányosságot az Együtt 2014 és a Párbeszéd Magyarországért

A Párbeszéd Magyarországért (PM) és az Együtt 2014 egyetért abban, hogy Magyarországnak egy olyan új alkotmányra van szüksége, amelyet a teljes politikai közösség a magáénak tud vallani - mondta az Együtt 2014 társalapítójával, Juhász Péterrel közösen tartott pénteki sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely. A két szervezet ezt megelőzően kezdte meg egymással a demokrácia és a jogállamiság témaköreit érintő szakpolitikai egyeztetéseket.

A Párbeszéd Magyarországért politikusa arról beszélt, hogy az alkotmányosságot és a jogállamiságot csak jogállami módon lehet helyreállítani. Olyan új alkotmányra van szükség, amelyet a teljes politikai közösség a magáénak tud vallani, ezért annak megalkotásába nemcsak a pártokat, hanem a politikai közösség egészét és a civil társadalmat is be kell vonni - jelentette ki.

A képviselő megjegyezte: tisztában vannak azzal, hogy jelenleg "távoli ideának tűnik" egy olyan politikai helyzet létrejötte, amelyben el lehet fogadni egy ilyen típusú alkotmányt. Az alkotmányosság visszaállítása viszont azért is kiemelten fontos, hogy a jelenlegi alaptörvényt módosításával újra meg lehessen teremteni az alkotmányos intézmények független státuszát - szögezte le.

Az önkormányzatoknak is vissza kell adni a függetlenséget, miközben az elmúlt időszakban leépített önkormányzatiságot új tartalommal kell megtölteni - sorolta tovább azokat a pontokat, amelyekben a két fél egyetértett.

Magyarországon a jelenleginél jóval arányosabb választási rendszerre és egy új médiaszabályozásra van szükség - mondta Karácsony Gergely. Hozzátette: a Médiatanácsra nincs szükség a jelenlegi formájában, a közszolgálati média pártatlan működésének garanciáit viszont meg kell teremteni.

Juhász Péter arról beszélt, hogy az intézményrendszerek megújításán túl a politika iránti bizalmat is vissza kell adni az állampolgároknak. Ennek eszköze lehet az országos és helyi népszavazások lehetőségeinek kiszélesítése - mondta. Meg kell újítani a törvényalkotás folyamatát is, ugyanis abba az utóbbi időszakban szinte soha nem vonták be civileket - tette hozzá.

Olyan intézményi garanciákat kell teremteni, amelyekkel a lehető legnagyobb mértékben lehet visszaszorítani a korrupciót - folytatta Juhász Péter. Ezek a lépések nemcsak a kampány- és pártfinanszírozásra, hanem a közbeszerzések és állami szerződések nyilvánosságának megteremtésére is kiterjednének - mondta. Hozzátette: az ügynökakták nyilvánosságának megteremtése a demokrácia alapját kell, hogy képezze.

A Milla egyértelműen elkötelezett az Együtt 2014 iránt - jelentette ki egy kérdésre válaszolva Juhász Péter. A szervezet vasárnapi közgyűlésén ugyanis úgy döntött, hogy mint civil szervezet megőrzi önállóságát, de nem határolódik el a politikától; elfogadja, hogy az Együtt 2014 mozgalom tagjai pártot alapítanak és azt, hogy lesznek millások, akik ebben aktív szerepet vállalnak.

Juhász Péter hozzátette, a Milla egyesületként nem tud jogilag részt venni az Együtt 2014-ben, de tagjai - magánszemélyként - beléphetnek a hamarosan párttá alakuló választói mozgalomba.

A március 24-i dunakeszi időközi önkormányzati választás, amelyen az Együtt 2014 és a PM közös jelöltet állított, alkalmas lesz arra, hogy az ellenzéki szerveztek megmérettessék magukat - mondta egy másik kérdésre Juhász Péter. Karácsony Gergely hozzátette: az is felmerült, hogy a demokratikus ellenzék közös jelöltet állítson, de a szocialisták azt szerették volna, ha ez a személy az ő jelöltjük, ezért ebben nem tudtak megegyezni.

Jávor Benedek, az az LMP szétválásával létrejött Párbeszéd Magyarországért társelnöke szerdán közölte az MTI-vel: a korszakváltás és a jó kormányzás jogi-politikai garanciáiról, illetve szakpolitikai kérdésekről kezdődött egyeztetés az Együtt 2014 választói mozgalom és Párbeszéd Magyarországért között.
 

A politikus azt írta: a két szervezet elkötelezett abban, hogy 2014-ben nemcsak az Orbán-kormány leváltására van szükség, hanem egy olyan korszakváltásra, amely a 2010 előtti időszak hibáiból is tanulva képes kezelni a Magyarországon kialakult alkotmányos, gazdasági és szociális válságot. Ez pedig csak akkor sikerülhet, ha a korszakváltásban érdekelt szereplők világos programmal állnak a választók elé.

A két szervezet négy nagy, a demokráciát és jogállamiságot, a társadalompolitikát, a gazdaságpolitikát és fenntarthatóságot érintő témakörben akar egyeztetni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.