Hazudik a TV2

A TV2 közleményben reagált ma megjelent cikkünkre, amelyben azt írtuk, hogy a TV2 feltámasztja a Naplót, s információink szerint a televízió vezetői megkeresték a Napló több korábbi szerkesztőjét és riporterét, hogy folytassák a munkát, ám sokuk azonnal határozottan nemet mondott a felkérésre, mert nem tudnak azonosulni a Kökény-Szalai Vivien új hírigazgató utasítására készített ellenzéki karaktergyilkosságokkal.
Közleménye szerint a TV2 cáfolja azokat a híreket, melyek szerint több volt Napló-riportert és szerkesztőt felkeresett volna az újrainduló műsorral kapcsolatban.

Ez nem felel meg a valóságnak. Való Gábor szabadúszó újságíró, a Napló egykori riportere a Népszabadságnak elmondta, a televízió részéről többször is megkeresték, hogy vegyen részt az újrainduló Napló stábjában. Legutóbb akkor kapott ajánlatot, amikor a csatorna részéről eldöntötték, hogy Napló néven heti műsort fognak készíteni. Ő azonban nemet mondott, mert nem tud azonosulni mindazzal, ami most a TV2-ben zajlik, nem akar fogaskerék lenni egy propagandagépezetben.

Való Gábor élettársát, Mijó Annamária egykori Napló-riportert is ugyanígy megkeresték, de hasonló indokkal ő is nemet mondott.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.