Havasi Bertalan: Én vagyok az „inzultáló”, a „bunkó”, az „agresszor”?

Szervilis, bunkó és agresszív - így írt a Magyar Nemzet Online tusnádfürdői riportjában a miniszterelnök sajtófőnökéről, aki sajtóközleményben válaszolt az őt ért vádakra. A megjelent cikk szerint Havasi Bertalan fizikailag inzultálta a lap munkatársát.

A sajtófőnök levelét így címezte: „A Magyar Nemzet figyelmébe: a hazugság nem polgári erény”

A sajtófőnök szerint a hazugság nem tartozik a keresztény, konzervatív, polgári erények közé. Egy kérdést tesz fel a napilapnak, melyben azt állítja, a fotósok nem voltak vele túl kedvesek:

„Komolyan hihetőnek és reálisnak tartja a Magyar Nemzet, hogy miközben háttal állok három fotósnak (a Magyar Nemzeté, a táborszervezőké plusz egy ismeretlen), akik háromszoros túlerővel tolnak előrefelé, „te pöcs” és „lefejellek” fenyegetőzésekkel, és akiket én „Ne toljatok már be a kocsiba, jó? Köszönöm!” szavakkal próbálok jobb belátásra téríteni (videofelvétel bizonyítja!), tehát hogy mindezek után én vagyok az „inzultáló”, a „bunkó”, az „agresszor”?”

A közleményt azzal zárja Havasi, hogy kissé gyanúsnak tartja azt, hogy miután a táborszervezők fotósa még ott helyben bocsánatot kért tőle, pár nappal később a Magyar Nemzet rágalmazó cikket jelentet meg róla. 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.