galéria megtekintése

Hátrál az Orbán-kormány, ingyen lesz a gyorsforgalmi a Liszt Ferencre

Visszaállítja a kormány az ingyenességet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton. Az M0-s esetében nem lesz változás, ott továbbra is fizetni kell, a négy vagy annál több gyermeket nevelő családok és a mozgássérültek kedvezményt kapnak. Hende Csaba nyert is, meg nem is, a szellemutak haladékot kaptak

A Népszabadság információi szerint mégsem kell majd útdíjat fizetni azoknak, akik a 4-es főúton a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre igyekeznek. Mi több, a hírek szerint lehetséges az is, akik igazolni tudják, hogy pusztán ennek a rövid szakasznak a használata miatt váltották meg a Pest megyére érvényes matricát, kérhetik az ötezer forintos díj megtérítését is.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

A szerdai kormányülés egyik résztvevője úgy tájékoztatta lapunkat, a kabinet visszakozott egy másik ponton is, eszerint a megyei útdíjmatricák a szomszédos megye első lehajtójáig lesznek érvényesek, így például a Duna-hidakra elég lesz egy megyei matrica a mostani kettő helyett.

A kormányülésen – a lapunkhoz kiszivárgott hírek szerint – támogatták Balog Zoltán humán csúcsminiszter javaslatát, mely a nagycsaládosokra vonatkozik. Megállapították, hogy a D2 kategóriájúnak minősített kisbuszok számára kötelező matrica plusz terhet ró a nagycsaládosokra, mivel drágábbak, mint a személyautóké. Ezért az a döntés született, hogy a családok négy, illetve annál több gyerek esetén kedvezményt kapnak. A kormányülésen Orbán Viktor miniszterelnök állítólag maga érvelt a négyes „határ" mellett, mondván, neki 5 gyereke van, nehogy azt higgye valaki, hogy a családjára szabnák a kedvezményeket. A mozgássérültek is kedvezményt kaphatnak az útdíjból.

 

Hende Csabának, a honvédelmi tárca vezetőjének kezdeményezését, hogy ne kelljen útdíjat fizetni a M86-os Szombathely és Szeleste közötti szakaszán, a kormány úgy támogatta, hogy legyen ingyenes ezen szakasz használata, amíg el nem éri az autópályát. Forrásunk azt is elmondta, vita volt az M9-esről és az M8-asről is, és végül a kormányülésen arra jutottak: ezen szakaszok díjmentesek lesznek mindaddig, amíg el nem érik az M5-ös, illetve M6-os autópályát.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

A nem hivatalos közlések szerint döntés született arról is, hogy a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.

nem kérhet 1470 forintos szolgáltatási díjat azoktól, akik januárban matrica nélkül használták a fizetős utakat, de később megváltják az adott útszakaszra érvényes megyei matricát.

Úgy tudjuk, egy sajátos rendelkezés adhat módot a Kaposvárt elkerülő 61-es főút Kaposvárt elkerülő szakaszának díjmentessé tételére. A kormány határozata szerint legalábbis, csak olyan gyorsforgalmi utak lehetnek fizetősek, amelyeknek legalább egyik vége egy szomszédos autóúthoz, autópályához csatlakozik. Márpedig a 61-es főút január 1-én díjasított pályája egyetlen ilyen kapcsolattal sem dicsekedhet.

Fotó: Büki László / MTI

Kormányzati visszavonulás ide, hibák felismerése oda, az útdíjrendszer kiterjesztése ellen tiltakozók többsége nem érte el a célját. Az M0-s autóút egyes szakaszai az autópályák vidéki elkerülő szakaszaival, és a fővárosi bevezető szakaszokkal együtt, a jövőben is díjköteles lesznek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető