galéria megtekintése

Hatodszor is lebontották a kordont

38 komment


Rab László
NOL

Kedd este hatodik alkalommal vonultak a civilek a budapesti Szabadság térre, hogy lebontsák a birodalmi sasos német megszállási emlékmű épülő talapzata köré húzott kerítést. A tiltakozók előtte nemzetközi sajtótájékoztatót tartottak, amelyen többen megfogalmazták: céljuk, hogy megakadályozzák az emlékmű felállítását.

Ismét lebontották a birodalmi sasos német megszállási emlékmű épülő talapzata köré húzott kerítést
Ismét lebontották a birodalmi sasos német megszállási emlékmű épülő talapzata köré húzott kerítést
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Az egyik szervező, Magyar Fruzsina dramaturg azt mondta, a végsőkig elmennek, ha kell, a testükkel akadályozzák meg, hogy "megépüljön ez a borzalom". Lovas Zoltán újságíró, aki a napokban hozta létre a Politikai Okokból Kirekesztettek és Kriminalizáltak Érdekvédelmi Szervezetét, azt jelentette be, hogy május elsejére a helyszínre hívják a Magyarországon tevékenykedő diplomatákat azért, hogy ne csak a lapszemlékből tájékozódjanak, hanem személyesen győződjenek meg arról, mire készül az Orbán-kormány.

 

A munkások minden reggel azzal kezdik a napot, hogy újraépítik az előző délután szétbontott kordont – ez történt kedden is. A tényleges munkát azután kezdik el, amikor már áll a fal. Ennek összefirkálásáért már többeket beidéztek a rendőrségre, híreink szerint 15-20 fő esett át "rabosításon", amikor is ujjlenyomatot vettek a résztvevőktől. Fried Alice újságíró, a Soá túlélője ezt megtagadta. A tegnapi rendezvényen elmondta, mindössze annyit írt fel a falra, hogy még élni akar. – Ezzel tettem volna tönkre a molinót? – kérdezte Fried Alice, és hozzátette, nem szeretné, ha őt, a békés állampolgárt valamiben is korlátozni szeretné a hatalom.

Popper Gábor, a Magyar Liberális Párt ügyvivője a bontást megelőzően arról beszélt, újra felkérik a Magyar Tudományos Akadémia történész tagjait, ismét fejtsék ki nézetüket a szoborról, és felkérik a történész szakma prominenseit, hogy egy májusi konferencián mondják el, mi a német megszállási emlékmű koncepciójával a legfőbb gond. Mécs Imre, egykori szabaddemokrata és szocialista politikus arról beszélt, ez egy hazug és csalárd emlékmű, felépítése ellen tiltakozni kell, mert sokak érzékenységét megsérti. Mécs szintén felvetette a történész szakma felelősségét az ügyben.

Felolvastak egy nyílt levelet is, amelyet egy hölgy írt a kivitelezés építésvezetőjének, Farkas Norbertnek. A levélíró arra kérte az építészt, úgy fejezze ki szolidaritását a tiltakozókkal, hogy abbahagyja az alapozást. Erre azonban nem nagyon lehet számítani.

"Magyarország német megszállása áldozatainak emléket állító emlékmű" – ez a Szabadság téri projekt hivatalos neve, a kivitelező az a PPM Konzorcium, amelyet a tiltakozók szerint erre a munkára verbuváltak. A munkások a kordonbontást csöndes belenyugvással szemlélik, egyikük elmondása szerint tűrik a napközbeni bekiabálásokat, inzultus a múlt heti tojásdobáláson kívül eddig nem érte őket. Az ő dolguk a mellvédhez erősített betontámasz megépítése, a szobortalapzat ezután készül el.

A bontók munkáját azzal nehezítették, hogy a kerítéselemeket összelakatolták, s a láncokat a tiltakozók nem tudták szétszedni. De a tömeg nem esett kétségbe, az ilyen elemeket együtt támasztották le a földre. A rendőrök nem avatkoztak be, végig videofelvételeket készítettek, nyilvánvalóan ez az alapja annak, hogy a polgári engedetlenség résztvevőit falfirkálással gyanúsítva beidézték kihallgatásra.

Szerdán itt tart tiltakozó gyűlést a Magyar Antifasiszták és Ellenállók Szövetsége, s a demonstrálók már a reggeli órákban a helyszínen lesznek. Szerda este pedig jöhet a hetedik menet.

A rendezvény végén a rendőrök Mécs Imrének is átadták a szerdai kihallgatásra szóló idézést.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.