Hatodikig ne legyenek szaktárgyak!

Az SZDSZ-es Sándor Klára és Magyar Bálint a hatosztályos gimnáziumot tartja legjobbnak. Azt ajánlják, ahol megvannak a feltételei, hatodikig csak készségtárgyak legyenek, hetedikben kezdődjék a tantárgy szerinti oktatás. Új közoktatási törvényjavaslatuk megszüntetné a nyolc évfolyamos gimnáziumokat.

Megszűnnének a nyolcosztályos gimnáziumok jelenlegi formájukban: a 2010-2011-es tanévtől és át kellene szervezniük tevékenységüket. Bővülne a nemszakrendszerű oktatás eddigi rendszere a többcélú oktatásiintézményekben, a közoktatási törvény módosítását célzó legújabbszabad demokrata indítvány szerint. A Sándor Klára és Magyar Bálint által jegyzett javaslat előírja, hogy az első-hatodik évfolyamon nem szakrendszerű oktatást kell szervezni, ha a többcélú intézmények az általános iskolai feladatok mellett ellátják a gimnáziumi, a szakközépiskolai vagy a szakiskolai feladatok bármelyikét. A képviselők véleménye szerint a többcélú intézmények felépítése lehetővé teszi, hogy az első hat évfolyamon az alapvető készségek és képességek fejlesztése folyjék, majd hetediktől kezdődően megszervezzék a tantárgyi rendszerre bontott oktatást - olvasható a törvénymódosítás indoklásában.

A nem szakrendszerű oktatás keretei között nincs szükség az átadásra kerülő ismeretrendszerek tantárgyi tagolására (adott esetben még a tantárgyi szerkezet kialakítása is mellőzhető), így lehetővé válik, hogy az iskolai oktatás ezen szakaszában nagyobb lehetőségeket kapjon az alapvető készségek, képességek fejlesztése.
Jelenleg az általános iskola ötödik és hatodik évfolyamán - a közoktatásról szóló törvény hatályos előírása szerint - a rendelkezésre álló tanítási időkeret 25-50 százalékát nem szakrendszerű oktatás keretében kell felhasználni. Az egységes tizenkét évfolyammal működő középiskolában pedig az első-hatodik évfolyamon a teljes tanítási időben nem szakrendszerű oktatás szervezhető. A javaslat megváltoztatja az oktatásszervezést minden olyan esetben, amikor a nem szakrendszerű oktatás kialakításához rendelkezésre áll az iskolai háttér. Ilyenek az általános iskola feladatait és a középfokú iskola feladatait ellátó, többcélú intézmények.

A javaslat alapján át kellene szervezniük működésüket a nyolc évfolyamos gimnáziumoknak is. A jelenlegi hatályos törvényi rendelkezések alapján a gimnáziumok három formában működhetnek: négy, hat és nyolc évfolyamos intézményként. A képviselők szerint ez a megoldás azonban megnehezíti az iskolaszervezést, különösen azért mert a nyolc évfolyamos gimnáziumok az ötödik évfolyamról veszik át az általános iskolából a tanulókat. A javaslat a gimnáziumok működtetésének rendszerét két megoldásra szűkíti le: a négy évfolyammal és a hat évfolyammal működő gimnáziumra. A nyolc évfolyammal működő gimnáziumokat át kell szervezni, olymódon, hogy a 2010-2011-es tanévtől kezdődően új ötödik évfolyam már nem indítható, azonban a 2009-2010-es tanévben, vagy azt megelőzően megkezdett tanulmányok változatlan feltételek mellett befejezhetők. A törvényjavaslat azt is rögzíti, hogy az első-hatodik évfolyamon a tanítás nélküli heti pihenőnapokra és tanítási szünetekre nem adható kötelező írásbeli feladat, s az iskolában még nem tanult tananyagrészek elsajátítása nem írható elő.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.