galéria megtekintése

Hatmilliárdért jönnek az állami ügyvédek, a kormány szerint így olcsóbb

2 komment


Lencsés Károly

Az állam vagy az államhoz kapcsolódó egyes szervek és személyek jogi képviseletét a jövőben nem megbízott ügyvédi irodák, hanem a Kincstári Jogügyi Igazgatóság munkatársai látnák el – derül ki az igazságügyi tárca napokban nyilvánosságra hozott törvénytervezetéből.

Vagyis: például a magyar és külföldi bíróságok előtt folyó perekben, a munkajogi jogvitákban, a közérdekű adatok megismerése érdekében indított perekben alapvetően csak állami ügyvédek járhatnának el. A szervezet felállítására és működtetésére négy év alatt 6,6 milliárd forintot fordítanának.

Talárok egy bírósági irattárban
Talárok egy bírósági irattárban
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Ez hatékonyabb, átláthatóbb és olcsóbb megoldás – állította korábban Trócsányi László igazságügyi miniszter. Úgy véli, a centralizáció szakmai szempontból is jobb, mert az állam saját ügyvédei egységes szempontok alapján láthatják el a képviseletet. A megoldás kétségtelen előnye ugyanakkor az is, hogy például egy kormánytag ügyvédi irodája a továbbiakban – legalábbis elvileg – nem juthat zsíros állami megrendelésekhez.

 

Sajtóhírek szerint a paksi szerződések nyilvánossága iránti perben éppen Trócsányi László irodája képviselte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, ami a javaslat elfogadása esetén már nem fordulhat elő. Ügyvédi körökben ezért üdvözlik az előterjesztést, mert a tervezet hatálybalépése után valóban elejét vehetnék annak, hogy gyanús körülmények között – közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül – jussanak kedvezményezettek akár százmilliós nagyságrendű állami megbízásokhoz.

Trócsányi László
Trócsányi László
Teknős Miklós / Népszabadság

Kérdéses persze, hogy ezt mennyire kell majd komolyan venni. Van ugyanis egy kiskapu: kivételesen indokolt esetben az állami szerv saját költségvetése terhére külső ügyvédet is igénybe vehet. Erre akkor lenne lehetőség, ha a jogügyi igazgatóságon az adott ügy ellátáshoz szükséges különleges jogi szakértelem nem áll rendelkezésre.

Ez pedig elég gyakran előfordulhat, különösen nemzetközi perekben, illetve olyan speciális esetekben, mint amilyenek a devizahitelekkel kapcsolatos ügyek voltak.

A javaslat szerint különben az igazgatóság munkatársai elég tisztességes javadalmazásra számíthatnak. Például egy jogügyi tanácsos a bruttó átlagkereset akár háromszorosát is megkaphatja, ami majdnem 750 ezer forint. Egy osztályvezető fizetése pedig már közel járhat a millióhoz, míg a szervezet elnöke kétmilliónál is többet kaphat. Az államigazgatásban szokásos jövedelmekhez képest ezek igen jó fizetésnek számítanak, de forrásaink szerint egy menő ügyvédi iroda jól képzett beosztott ügyvédjét is el lehet csábítani ennyi pénzzel. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.