galéria megtekintése

Akkora vágást kapott Orbánéktól, hogy élete végéig megmarad

86 komment


Kovács Klára

A kövön ülve köt be infúziót, ad injekciót és kötöz sebeket Mogyorós Judit gyermekorvos a Keleti pályaudvar aluljárójában. Előző nap tették ki a Migration Aid raktárából, ahol korábban egy földre fektetett matracra ültethette a betegeket. Most két nejlonszatyorból dolgozik, az egyikben a kötszerek és a tűk, a másikban a gyógyszerek vannak.

Mogyorós Judit hatodik hete gyógyítja a Budapestre érkező menekülteket napi 12-14 órában, sokszor embertelen körülmények között.

Fotó: Kovács Klára / Népszabadság

„No doctor! Later!" – magyarázza széles gesztusokkal az egyik önkéntes egy lázas gyermekét nyugtató szír anyának, hogy várnia kell az orvosra, majd elfordul, és a többiekhez szól. „Tegnap egy fiatal srác, aki betegnek mutatta magát, ellopta a doktornő pénztárcáját, amikor senki nem figyelt oda. Az összes irata benne volt. Most az okmányirodában intézi az ügyeit, csak később tud jönni" – meséli.

 

A lopás után Mogyorós Juditot kérték, hogy ne a ruhákkal és tisztálkodó szerekkel teli raktárban rendeljen, hanem máshol. Így az aluljáró végében, a fal tövében kapott helyet, ahol délután háromkor már összezsúfolódva várakoznak a betegek. Amíg megérkezik, az ápolónak készülő Adrienn vérnyomást mér, sebet kötöz és a betegek mellkasának támasztva fülét, hallgatja, tüdőgyulladásuk vagy allergiás tüneteik vannak. Sztetoszkópból ugyanis csak egy van, az is a doktornőnél maradt.

„Hívok neki mentőt, ha önök nem teszik meg!"

– kiabálja egy idős hölgy, aki valahol az aluljáró túlvégén karon ragadott egy afgán fiatalembert. „Itt járok el minden nap, és egyre rosszabbul néz ki, már ereje is alig van, a vízből sem iszik" – cibálja a férfit.

Fotó: Kovács Klára / Népszabadság

A perpatvar közepén megérkezik Mogyorós Judit, aki azonnal leül a kőre, a rá várakozók közé. „Neki 140 volt a pulzusa, ő nehezen lélegzik, ez a férfi napok óta a vesekővel küzd, az a kisfiú tele van szemölcsökkel, visszatért a tegnapi infúziós férfi és jött egy kerítéses sérült is" – adja át a betegeket az asszisztens.

Fotó: Kovács Klára / Népszabadság

„A legtöbb betegség a higiéniai körülmények miatt alakul ki, különböző bőrpanaszok vannak. De egyre több a belgyógyászati betegség, légúti, emésztőszervi gond és nagyon sok a vesekő. Az úton nyilván keveset ittak, itt pedig hiába mondjuk nekik, hogy a csapból jövő víz iható, nem nyúlnak hozzá." – magyarázza a problémák okát a doktornő – „Előfordulnak háborús sérülések, nyílt sebek és nemi betegségek is. Eddig egy férfinál vetődött fel a gyanú, hogy szifiliszes,

de ki tudja, hánynak van ilyen problémája, mert a muszlim férfiak nem mutogatják magukat egy nőnek, akkor sem, ha orvos.

Ezt általában úgy intézik, hogy szólnak nekem, hogy a toalettre kísérjem el őket, és akkor már tudom, hogy valami ilyen panaszuk van."

Öltönyben a zöldhatáron

Több ezren megfordultak már a fővárosi pályaudvarokon, köztük magas rangú állami hivatalnokok, honvédségi elöljárók is. Most szombaton például az iraki pénzügyminisztérium korrupcióellenes ügyeket felügyelő részlegének egykori vezetője szállt le a vonatról ingben és nyakkendőben, kezében évekre visszamenőleg az összes dokumentummal. Elmondása szerint a kormányváltás után ellehetetlenítették, koncepciós eljárás folyt ellene, zárolták a vagyonát, majd távollétében elítélték. 2013 óta menekül. Először a török határ szélén élt a családjával, később Grúziában, majd Törökországban húzta meg magát. Nyár közepén döntött úgy, hogy az iraki kormányzati korrupciót igazoló iratokat ő maga hozza el Európába. Végiggyalogolta a menekültek útját, Szerbia felől, a zöld határon át érkezett Magyarországra.

Egy férfi érkezik, magyar zárójelentéssel. Az egyik karján 16 öltéssel varrták vissza a húsig kiszakított bőrt.

„Border. Gillette. My skin. Memory of Hungary forever. Tattoo by the free world”

– magyarázza, miközben összeszorított fogakkal tűri, hogy a rászáradt kötést leszedjék. „Egyre több ilyen jön." – mormolja a doktornő – „Eddig egy olyan férfit láttam, aki átesett a dróton, ő szörnyen nézett ki, a többieknek a kezén-lábán vannak vágások."

„Hiába lopták el tegnap a pénztárcámat, folytatom.

Így is oda ment a pénz, ahová szántuk, hozzájuk.

Csak azt nem tudom, mi lesz addig, amíg elutazom. Ki fogja ellátni őket?" – teszi fel végezetül a kérdést Mogyorós Judit, miközben egy újabb vesepanaszost vizsgál. A doktornő tervei szerint, miután visszatér, megindítja az örökbefogadási eljárást egy 14 éves afgán fiú ügyében, aki kísérő nélkül érkezett és néhány napja kapta a hírt, hogy otthon az egész családja meghalt egy támadásban.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.