galéria megtekintése

Hatalmas tüntetés lesz, már ötszáz iskola lázad a Klik ellen

Megtartották az Országos Tantestületi Értekezletet, a résztvevők tiltakozó nyilatkozatot tettek közzé, és országos demonstrációra készülnek. Már négyezer tagja van az Utolsó óra elnevezésű Facebook-csoportnak, és újabb iskolák csatlakoztak a Herman Ottó Gimnázium tanárainak nyílt leveléhez, amely azonnali változásokat sürget. Nagy tömeg várható a szerdai miskolci tüntetésen. Lázadnak az oktatás szereplői.

„Elérkezett az utolsó óra!” – írja a Facebookon közzétett kiáltványában az Országos Tantestületi Értekezlet. Az eseményt – mások mellett – a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Hívatlanul Hálózat kezdeményezte.

Diáktüntetés három évvel ezelőtt. Újrakezdik
Diáktüntetés három évvel ezelőtt. Újrakezdik
Kurucz Árpád / Népszabadság/archív

– Mintegy hetven-nyolcvan pedagógus, nevelő, diák és szülő jött el – mondta lapunknak a Hallgatói Hálózat rendezvényeiről ismert Füzessi Károly. Alakítottak egy munkacsoportot, amely a tiltakozási hullám során megismert követelések, problémák összegyűjtését végzi el annak érdekében, hogy az ellenállás hatékonyabb legyen. Füzessi és társai még szombat délután létrehozták az Utolsó óra – Vészhelyzet az oktatásban elnevezésű Facebook-csoportot, amelynek egy nap alatt több mint négyezer követője lett.

 

Ott gyűjtik össze az oktatásban elindult tiltakozásról szóló híreket. És e felületen publikálták a tantestületi értekezleten részt vevők közös nyilatkozatát is, amelyet – mint arról Füzessi, az esemény moderátora beszámolt – hosszú vita után, délutánra szövegeztek meg. Ebben egyebek mellett azt írják: „Illegitimnek tekintjük a Balog Zoltán által létrehozott Köznevelési Kerekasztalt, amely nem képviseli az érintetteket. (...) Nem hagyjuk, hogy látszatmegoldásokkal, közérzetjavító álintézkedésekkel hallgattassák el a tiltakozók hangját! Balog Zoltán felhívására a Klik cinikus módon február 3-ra, a miskolci tiltakozás időpontjára hívott össze köznevelési fórumokat a tankerületekben. Kérjük a pedagógusokat és támogatóikat, hogy február 3-án ne a tankerületi értekezleten, hanem a miskolci demonstráción vegyenek részt!”

Füzessi Károly
Füzessi Károly
Beliczay László / MTI

Sőt, február 10-re országos demonstrációt is hirdettek. Ugyanakkor egyelőre a miskolci esemény van a fókuszban. Már csak azért is, mert hatalmas tömeget várnak a városba. A várakozást igazolja, hogy újabb gimnáziumok csatlakoztak a napokban a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanárainak nyílt leveléhez, amelyben azonnali és radikális változásokat sürgetnek az oktatásban. Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium nevelőtestülete 45, az ELTE Apáczai gimnázium tantestülete pedig 58 fővel csatlakozott a tiltakozáshoz. A sorban immár majdnem félezer intézmény neve szerepel. Az országos középiskolai rangsor harmadik helyén álló budapesti Eötvös József Gimnázium tanulói a fővárosi Teleki Blanka Gimnázium diákságához csatlakozva támogatják az oktatási rendszer megreformálását kívánó törekvéseket.

A Fogadóóra című, a pedagógus-szakszervezet által szervezett szerdai miskolci fáklyás felvonulás a Herman Ottó Gimnázium tornacsarnoka elől indul. A résztvevők a városháza elé, majd a Hősök terére mennek, ahol felolvassák petíciójukat. A demonstrációhoz számos érdekképviselet – köztük az Autonómok, a zeneművészek és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete – csatlakozott, nemrégiben pedig a közlekedési dolgozók is bejelentették, hogy ott lesznek. Úgy tudjuk, a fővárosból és a ország számos településéről is több ezren indulnak el a borsodi megyeszékhelyre, hogy jelenlétükkel támogassák az oktatásügy reformját.

Így tiltakoznak ők

Részlet az Eötvös gimnázium diákjainak tiltakozó leveléből, amelyet az iskola tanulóinak kétharmada aláírt: „Kérjük a felsőoktatási tanár- és pedagógusképzés javítását, a megfelelő tanári megélhetés biztosítását és a fizetés emelését az értelmiségi átlagfizetések szintjére. Kérjük a pedagógusok szellemi és anyagi megbecsülését, leterheltségük csökkentését, és számukra az oktatáshoz szükséges felszerelések biztosítását. Szeretnénk, hogy az iskolaigazgatóknak nagyobb döntési jogkörük legyen az iskolát érintő ügyekben. (...) Ahhoz, hogy Magyarország oktatás és képzettség terén a XXI. században is fel tudja venni a versenyt a legjobban teljesítő államokkal, komoly, magas színvonalú oktatásra van szükség. Jelen helyzetben a körülmények miatt ez nagyon sok esetben nem tud teljesülni. Ez nem csak a budapesti elit gimnáziumok érdeke és szüksége, hanem az ország összes felső- és közoktatási intézményéé és az egész magyar társadalomé. Ezúton szeretnénk kérni mindenkit, aki érintettnek érzi magát, hogy álljon ki a kezdeményezés mellett az oktatási rendszerünk javításának érdekében.”

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.