Túl keveset repülnek a magyar pilóták

Jobban van a csütörtökön kigyulladt honvédségi gép pilótája. Információink szerint a súlyos sérültet szállító helikopter nem tudta a Honvédkórházba vinni, mert ott egy ideje nem lehet leszállni. Mindeközben Hende Csaba arról győzködte a sajtót, hogy a magyar légierő jobb formában van, mint korábban, a három baleset ellenére is.

Horváth Zoltán pilóta súlyos égési sérüléseket szenvedett csütörtökön, amikor kigyulladt a Jak–52-es gyakorlógép motorja. A pilóta tüdeje nem károsodott annyira, mint korábban sejtették a honvédségnél, de a légzőszervét így is ki kellett mosni, annyi korom gyűlt össze benne a belélegzett füst miatt – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter tegnap Kecskeméten.

A Gripenek a légi utántöltést gyakorolták pénteken Kecskeméten
A Gripenek a légi utántöltést gyakorolták pénteken Kecskeméten
Földi Imre / Népszabadság

Lapunk megtudta, az, hogy a beteg állapota stabil, isteni szerencsének is tekinthető. Hiába végeztek a mentésben részt vevők emberfeletti munkát, a beteg ellátását akadályozta, hogy nem tudták egyenesen a Honvédkórházba vinni, mert az intézmény helikopterleszállója május 29. óta nem használható. A súlyos sérültekkel távolabb kell leszállniuk a légimentőknek – tudta meg a Népszabadság.

A súlyos égési sérüléseket szenvedett pilótával a helikopter csak a Honvédkórháztól 10-15 percnyi autóútra található Péterfy Sándor utcai kórház baleseti központjának leszállóján landolhatott. Onnan a beteget mentőautó vitte tovább a Honvédkórházba. Márpedig ilyen helyzetben minden perc számít. Lapunk úgy tudja: a Honvédkórház új épületének helikopterleszállójával szemben repülésbiztonsági kételyek merültek fel, mert a pilóták jelezték, a leszálló kialakítása miatt már kis szélben is veszélyes áramlatok hatnak a landoló helikopterekre, ezért azt át kell építenie az intézménynek.

Amíg ez nem történik meg, addig a fővárosban lévő más kórházi helikopter-leszállókra kell vinniük a légimentőknek a súlyos sérülteket. Ezzel kapcsolatban kerestük a honvédelmi tárcát, de nem találtunk nyilatkozót. Tegnap Kecskeméten a magyar Gripenek a légi utántöltést gyakorolták egy amerikai repülő és két magyar vadászgép közreműködésével (köztük egy svédektől kölcsönkapott kétüléses Gripennel, hiszen a csehországi Cáslavban vélhetően pilótahiba miatt megsemmisült vadászgépet legalább a gyakorlat idejére pótolni kellett).

Hende Csaba miniszter először jelentette ki kerek perec, hogy azt a repülőt nem lehet megjavítani, s arról is beszélt, hogy ha pótolni szeretné az állam, akkor zsebébe kell nyúlnia – feltéve, ha a vizsgálat is pilótahibát állapít meg. A másik gép, amely két hete Kecskeméten járt szerencsétlenül, javítható, abban az esetben egyértelműen műszaki hiba okozta a balesetet – mondta Hende. A miniszter a három balesetet követően igyekezett bizonygatni, hogy a kormányváltás óta többet repültek a magyar pilóták, sőt, a 2012-es szerződésmódosítás értelmében a honvédség lerepülheti a korábban kifizetett, de pénzhiány miatt igénybe nem vett órákat is.

Hende egy táblázaton mutatta be, hogy 2010 óta mennyivel repült többet a flotta. Ezt viszont árnyalja, hogy tíz fővel nőtt az eredetileg 22 fős pilótaállomány, ami azt jelenti, hogy ha mindenkinek az ideális gyakorlatot biztosítanák, legalább másfélszeresére kellett volna emelkednie a repült időnek. Ez épphogy megvan a számok alapján.

– Nem vagyunk a legjobbak, de nem is mi vagyunk a legrosszabbak – kommentálta e tárgyú felvetésünket a miniszter, hozzátéve, hogy egy pilóta sem vesztette el jártasságát a kevés repülés miatt. Ezzel pedig áttételesen elismerte, a tárcán belül is téma az a repülősszakmai álláspont, hogy az utóbbi hetek eseményeiben szerepet játszhatott a kevés repülés és az átalakított struktúra is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.