Hashajtós narancsléről szóltak a rémhírek a Nyugatinál

Kijöttek a népegészségügytől, fertőtlenítették a környéket, aztán elmentek  mondták a Nyugati pályaudvaron a Migration Aid facebookos segítő közösség tagjai, akik szerint azzal van a legtöbb baj, hogy a menekültek nem tudnak hol tisztálkodni.

– Ezzel együtt sokkal ápoltabbak, mint a hajléktalanok – mondta egy idős hölgy, és hozzátette, a környékben csak és kizárólag a West End nyilvános mosdójába lehet bemenni tisztálkodni, a pályaudvar területén ez teljességgel lehetetlen.

A fertőzésveszéllyel kapcsolatos problémák azután kezdődtek, hogy kedden éjjel ötven menekültet vittek hasmenéses fertőzéssel kórházba. Szerda estig egy nő és egy gyermek kivételével mindahányukat kiengedték, a terhes nőt és ötnapos csecsemőjét a kiszáradás veszélye miatt benntartották a Szent László Kórházban.

– Megint kezdtek olyan rémhírek terjedni, hogy valakik hashajtóval szennyezett narancslével kínálták a menekülteket – mondta a Nyugati előtt a Migration Aid alapítója, Ujhelyi Sándor, aki hozzátette, ezt a szélsőséges kurucinfón lehetett olvasni, valószínűleg hőzöngés volt csupán. A tisztiorvosi szolgálat eddig nem jelezte, hogy pontosan mi okozta a fertőzést. A Migration Aid szerdán mindenesetre nem osztott szendvicseket, csak ásványvizet.

Menekültek a Nyugatinál
Menekültek a Nyugatinál
Teknős Miklós

A pályaudvar környéke nem szennyezettebb, mint a város más részei, a menekültek ügyelnek a tisztaságra, miközben a környék gyorséttermeibe nem engedik be őket, hogy tisztálkodjanak. A vasúti fizetős vécék állapota akkor is siralmas, ha nincsenek menekültek, oda megint nem mehetnek, mert átharapják a torkukat, ha nem akarnának fizetni használat előtt. A magyar hatóságok erre a problémára is teljesen érzéketlenek, úgy tesznek, mintha a bevándorló tömeg egyáltalán nem létezne. A vasúttársaságot csak az érdekli, hogy ne legyenek a pályaudvar területén menekültek.

Az „ismeretlen fertőzés” okáról még semmit nem lehet tudni, kár, hogy két fiatal rendőr – akik azt mondták a „migréneseknek”, hogy mindent meg tudnak oldani egyedül – a „vírusfertőzésre” hivatkozva próbált felterelni a debreceni személyvonatra egy csapat afgánt. Moccanni sem tudtak a segítők angoltudása nélkül, láthatóan túlnőtt rajtuk a feladat, de egyikük, egy kigyúrt, tetovált rendőr mégis elmesélte, hogy valaki jelezte neki, fél „a vírustól”, ezért volt szükség arra, hogy intézkedjenek.

– Hol alszanak, akik itt maradnak éjszakára? – tettük föl a kérdést az egyik segítőnek. – Itt, a pályaudvar előtt, az aszfalton – felelte az ifjú hölgy, és azon volt, hogy minél előbb továbbvigye a Nyugati elől a Vámosszabadiba, Bicskére vagy Debrecenbe igyekvő menekülteket.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.