Harrach: a Hír TV pótolható az M1-gyel, a Magyar Nemzet nem nagyon

A  KDNP-frakcióvezető a párt tisztújításán zárt ajtók mögött arról beszélt, hogy a kormányoldal elveszítette a Magyar Nemzetet és a Hír TV-t. Szerinte a Hír TV-t ki lehet váltani az M1 csatornával, de a lap nehezen lesz pótolható. Semjén Zsolt a Simicskó-ügy kapcsán azt mondta, azt most kell kezelni, nem a 2018-as választások előtt.
Harrach Péter KDNP-frakcióvezető a párt tisztújításán zárt ajtók mögött arról beszélt, hogy a kormányoldal elveszítette a Magyar Nemzetet és a Hír Tv-t. Szerinte a Hír Tv-t ki lehet váltani az M1 csatornával, de a lap nehezen lesz "pótolható" - mondták el a Népszabadságnak kereszténydemokrata források. A frakcióvezető szerint azért, hogy a konzervatív és a balliberális lapok jelenlegi egyensúlya ne boruljon fel, a Magyar Nemzetet „vissza kell szerezni" valahogy. Harrachot kerestük, de nem értük el.

A zárt ülésen részt vevő kereszténydemokraták elmondása szerint Semjén Zsolt – akit újra megválasztottak pártelnöknek – Simicskó István lakásügyei kapcsán a kiszivárgott hírek szerint azt mondta, az ilyen ügyek kezelésével nem lehet várni, nem a 2018-as választások előtt, 2017-ben kell vele foglalkozni, hanem most. Február végén több cikk is megjelent arról, hogy Simicskónak, az EMMI sportért felelős államtitkárának egy, a szüleinek pedig még összesen további négy lakása van ugyanabban az elegáns, néhány éve épült lakóparkban a siófoki Aranyparton.

Simicskó ugyanakkor ismét alenök lett, rajta kívül a küldöttek döntöttek Bagdy Gábor, Hargitai János, Harrach Péter, Rétvári Bence, Seszták Miklós, és Soltész Miklós alelnökké választásáról is, valamint a 24 tagú országos elnökség összetételéről.

A zárt ülésen határoztak arról is, hogy Latorcai János marad az országos választmány elnöke. Az eseményen Barankovics-emlékérmet vett át Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Párkányi Ferenc, a KDNP Fejér megyei szervezetének volt elnöke is.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.