Három lába van a puccsnak, mégis...

„Mi ez? Bástya elvtársat már meg se akarják gyilkolni?” A Tanú híres jelenetét töltötte újra a miniszterelnök Egerben. Orbán Viktor levert puccskísérletről számolt be.

Erről tudni kell, hogy teljesen újszerű a politikatudomány történetében. Nem katonai és nem alkotmányos volt, miként máskor lenni szokott, hanem három lábú. Forrás: Orbán Viktor. Aki pontosan vázolta, hogy az elmozdítására irányuló folyamatnak volt egy nemzetbiztonsági része (első láb), de a szervezők felhasználták a "nemzetközi médiát" (második láb), valamint diplomáciai kapcsolataikat is (harmadik láb).

Orbán Viktor szerint például a CNN Magyarországról szóló tudósításai szándékosan akarták azt a látszatot kelteni, hogy a Fideszen belül egyre erősödik az elégedetlenség személyével szemben, emiatt befolyása meggyengült. Konkrét példaként az Országos Bírói Hivatal vezetőjének személyét, a kiválasztás körüli híreket említette. (Szájer József felesége, Handó Tünde került az új bírói hivatal élére, ezt a Fideszen belül többen nehezen vállalhatónak tartották.)

Mint mondta, ez volt az oka annak, hogy Handó Tünde megválasztása után "vakondokat", vagyis nemmel szavazó képviselőket keresett a frakcióban. "El kell dönteni, hogy ki melyik párt tagja, melyik oldalon áll" - mondta a hvg.hu forrásai szerint a vakond után kutató kormányfő.

A harmadik "lábról" annyit mondott, hogy az előző kormányokhoz kötődő külügyesek használhatták fel nemzetközi kapcsolataikat arra, hogy gyengítsék személyét. "A puccsot sikerült leverni" - mondta végül a megmenekült miniszterelnök.

Borókai Gábor korát megelőzően két nappal a félelmetes puccskísérletről való beszámoló előtt a Heti Válaszban fejtette ki azt, amit Orbán Viktor egri beszéde előtt a kezébe nyomtak. „…a globális világot képviselő vagy abban föloldódott értelmiség külföldi és hazai közhangulatot hiszterizáló puccsát sikerült leverni. Méghozzá pusztán kommunikációs eszközökkel.”

Borókai Levert puccskísérlet című írásában azt is feltárta, hogy „január második fele lélektani fordulatot hozott a hazai politikában. A kormány a miniszterelnök koncepciózus strasbourgi fellépésével, majd a civilek és újságírók által szervezett, irdatlan méretű békemenettel alaposan átalakította az interpretációs teret.” Mindezt úgy zárja le, hogy „a két esemény gyakorlatilag felszántotta és sóval behintette azt a terepet, amelyen az ellenzék által táplált gyors kormányváltó remények kezdtek kisarjadni.”

Tudják követni az Orbán elleni puccskísérlet részleteit?

Ha nem, bánhatják, mert ez jobb, mint Deutsch Tamás mamájának megfigyelése.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.