Hatvanöt éves mozdonyvezetővel szeretnél utazni?

A korkedvezményes és a korengedményes nyugdíj megszüntetése ellen tiltakoztak a közösségi közlekedési szakszervezetek Budapesten. Ha nem tárgyalnak velük, sztrájkba lépnek - a buszsofőrökkel együtt.

A Mozdonyvezetők Szakszervezete által kezdeményezett és "gumikerekes barátaik", a buszvezetők (BKV, Volán) szakszervezetei által is felkarolt demonstráció a Nyugati téren kezdődött, ahonnan a tüntetők - körülbelül ezren -  a Kossuth térre, a parlament elé vonultak sípokkal, dobokkal és kereplőkkel, azonnali tárgyalásokat követelve az Orbán-kormánytól.

Dolgozni mindhalálig?

A MÁV-kékbe öltözött vasutasok és a sárga láthatósági mellényt viselő "gumikerekesek" nemzeti, illetve szakszervezeti lobogók alatt vonultak, transzparenseiken szociális párbeszédet követeltek. Az egyik táblán az a kérdés szerepelt, hogy "Hatvanöt éves mozdonyvezetővel szeretnél utazni?, a másikon az, hogy "Dolgozni mindhalálig?", egy másik felirat szerint "Tudjuk, hogy a kormány nem busszal közlekedik".

Kár a gőzért

A Kossuth téri szónoklatok szerint semmiféle kormányzati intézkedésnek nincs értelme, ha nincs egyeztetve az érintett társadalmi szervezetekkel. Márpedig a korkedvezmény eltörléséről nem egyeztettek velük: munkájuk megbecsülése helyett azt "kapták", hogy az őket hátrányosan érintő törvénytervezetet még csak meg sem mutatták nekik. A Kossuth téren szónokló szakszervezeti vezetők szerint egy hatvan év körüli mozdonyvezetőnek szinte alig van esélye a szigorodó pályaalkalmassági követelményeknek megfelelni, a kormányzati intézkedések súlyosan fenyegetik a közösségi közlekedésben dolgozók egzisztenciáját.

Támadás a jövő ellen

- A kormány támadást indított a mozdonyvezetők jövője ellen - mondta a Kossuth téren Kiss László, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének vezetője. A kormányzati intézkedéseket ahhoz hasonlította, mint ha egy focimeccsen valaki azt mondaná, hogy megváltoztatja a szabályokat, és az eddig berúgott gólokat is elveszi. A szakszervezeti vezető azt ígérte a tüntetőknek, hogy "megvédjük közösen a hivatásunkat", majd a Fidesz választási szlogenjét idézte: "kedves barátaim, itt az idő!".
A tüntetés végén Kiss László bejelentette, hogy június 29-én és július 7-én rerggel 9-11 óra között az összes mozdonyvezető sztrájkolni fog, ha nem tárgyal velük érdemben a kormány.

Mindennapi tiprás

- Kényszerűségből vittük jövőnk ügyét az utcára - fogalmazott a Kossuth téren Varga István, a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke. Azért emeljük fel hangunkat, tette hozzá, mert úgy látjuk, olyan jogállamban élünk, ahol a mindennapok gyakorlatává vált szerzett jogaink sárba tiprása. Anélkül, hogy a sztrájk szót kiejtette volna, emlékeztetett, hogy az ország háromezer településén van buszközlekedés, a buszvezetők terhelése pedig "nem véges".

Diktatúra?

A tüntetésen felszólalt Leszek Mietek, az Európai Mozdonyvezetők Szakszervezetének alelnöke is, aki szintén kifogásolta az egyeztetés hiányát. Megfogalmazása szerint az diktatúra, ha a kormány nem tárgyal a munkavállalók képviselőivel. Szerinte a kormány a vasút biztonságát veszélyezteti a mozdonyvezetők korkedvezményes nyugdíjának eltörlésével.

Helyén kezelték?

Végezetül az érdekképviseleti vezetők petíciót adtak át a parlamenti frakcióknak. A pártok hozzáállását jól jellemzi, hogy a Fidesz a sajtófőnökére, Krakkó Ákosra bízta a feladatot, az MSZP egy parlamenti képviselőt (Józsa Istvánt) küldött ki, az LMP volt az egyetlen párt, amelynek a frakcióvezetője - Schiffer András - személyesen vette át a petíciót, és üdvözölte a tüntetőket.

Majd konzultálnak

A tüntetést megelőzte egy levélváltás a miniszterelnökkel, amelyből kiderült, hogy a szociális konzultáció lezárulásáig a kormány nem tervez döntéseket hozni a korkedvezményes nyugdíjról. Részben éppen ezért döntöttek mégis a demonstráció megtartása mellett, hiszen azzal, hogy a kormány összekapcsolja követeléseiket a konzultációval, szerintük megkérdőjeleződött a kormány egyeztetési szándékának komolysága. Ráadásul a konzultációs kérdőíven nem szerepelnek a mozdonyvezetők korkedvezményes és korengedményes nyugdíjára vonatkozó kérdések. A  demonstráció bejelentését követően (kedden) Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő egyeztetést ígért, megismételve, hogy a mozdonyvezetők által felvetett kérdéseket "nagyon fontosnak" nevezte, "ezért is szerepelnek a szociális konzultációban".

A buszsofőrök is sztrájkolnak

A vasutasok sztrájkjához csatlakozott a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége is. Gulyás Attila elnök azt mondta, június 29-én üzemkezdettől két órás figyelmeztető sztrájkot tartanak a BKV-nál dolgozó járművezetők, és ha ez eredménytelen lesz, akkor július 7-én folytatják a munkabeszüntetést. A mozdonyvezetőkkel egy időben tart sztrájkot a Volán-társaságok dolgozóit tömörítő dél-dunántúli Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége is.

A Közúti Közlekedési Szakszervezet és a Mozdonyvezetők Szakszervezete által szervezett demonstráció a Kossuth téren
A Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) és a Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) által szervezett demonstráció a Kossuth téren. 2011.06.09. Fotó: Móricz Simon
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.