Harmincmilliárdba került az árvíz

A június eleji ár- és belvíz miatt a települések, a gazdák, az állami szervek és a helyreállítás költségei összesen várhatóan 30 milliárd forint fölötti összeget tesznek ki - mondta Bakondi György árvízi helyreállítási miniszterelnöki megbízott pénteken az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője felidézte, hogy az árvízi védekezésben érintett 95 település mindegyike benyújtotta igényét a vis maior keretre, összesen 10 milliárd forintos támogatást várnak költségeik, káruk megtérítésére. Emellett a mezőgazdasági hivatalokhoz mintegy kétmilliárd forintos mezőgazdasági kárt jelentettek be a gazdák. Ezeket okozhatta az árvízi elöntés, buzgár, valamint maguk a védekező szervek - közölte.

Ehhez jönnek még a vízügy, a katasztrófavédelem, a rendőrség, a katonaság és más állami szervek, továbbá a helyreállítás egyelőre pontosan nem ismert költségei. Összességében Bakondi György szerint az 51 milliárd forintos, felülről nyitott kereten "bőven belül maradnak" a védekezési költségek, hozzávetőlegesen 30 milliárd forint fölött lesznek.

A főigazgató megjegyezte: az, hogy a dunai árvízben érintett más országokhoz képest nagyságrendileg kisebb költségekkel lehet számolni, annak köszönhető, hogy nem volt gátszakadás, ezért nincs szükség újjáépítésre. Így az árvízi költségek védekezési költségek - hangsúlyozta.

Bakondi György úgy összegezte az árvízi védekezést: "megfelelő előrelátással, megfelelő műszaki, vízügyi szakértelemmel, magas fokú szervezettséggel és rendkívül széles társadalmi összefogással, óriási erőfeszítéssel egy sikeres védekezést folytattunk". Hozzáfűzte: természetesen tanulságokkal is járt az árvíz, ami feladatot ad a szakembereknek, hogy egy következő, esetleg akár nagyobb árvíz idején is biztosítani lehessen az ország védelmét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.