Harminc évre titkosították az FTC-Gripenek ügyét

Bár korábban Hende Csaba miniszter teljesen megszokott, normális gyakorlatnak nevezte azt a repülést, amelynek részeként három Gripen vadászgép színesítette a ferencvárosi stadionavató ünnepséget, a Honvédség elébe ment az állandó újságírói kérdéseknek és 2044-ig titkosította a gyakorlat részleteit – írja az Origo.

Hende Csaba minisztériuma szerint ugyan semmilyen többletköltséget nem okozott a Gripenek parádéja, arra ugyanis egy többcélú gyakorlat keretében került sor, sőt, a tárcavezető szerint a gépek megjelenése egyenesen "a várakozásokat felülmúlóan irányította а társadalom, a média és politikusok figyelmét а Magyar Honvédség XXI. századi légtérvédelmi képességére", a sajtó mégsem elégedett meg ennyivel, és folyamatosan a részletekkel és költségekkel kapcsolatos kérdésekkel bombázta a HM-et.

Legalábbis alighanem ez volt az oka annak, hogy amikor az Origo megpróbált konkrét információkhoz jutni – például arról, ki kérte a gépeket, ki engedélyezte a repülést, és mennyibe került mindez –, kiderült: már csak egy 16 számjegyből álló kódszámot lehet megismerni a repülési gyakorlatból, minden más részletet 30 évre titkosítottak.

A Honvédelmi Minisztérium a portál megkeresését a honvédelemről szóló 2011. évi СХIII. törvényre hivatkozva utasította el, ám az a gyakorlatok közelebbi adatainak titkosságáról nem rendelkezik, pusztán arról, hogy a "Honvédség személyi állományára vonatkozó – a Honvédség védelmi képességének, hadrafoghatóságának biztosításával összefüggő – adatok a keletkezésüktől számított 30 évig honvédelmi és nemzetbiztonsági érdekből nem nyilvánosak". Igaz, ezen adatok titkosságát a vezérkari főnök feloldhatja.

A minisztérium az újbóli megkeresésre már egy másik, az előbbi törvényi rendelkezés részletszabályait taglaló vezérkari főnöki utasítást idéz, amely ugyan valóban titkosítani rendeli a gyakorlatok részleteit, ám van egy fontos kivétel: „a polgári kezdeményezésű, honvédségi részvétellel végrehajtásra kerülő rendezvényekre" vonatkozó adatokat, különösen a részt vevő technika, eszközök és személyi állomány számát nyilvánosságra szabad hozni. Márpedig az nehezen képzelhető el, hogy a Honvédség maga erősködött volna, hogy mindenképpen a stadionavatón akarnak repkedni, vélhetően ez esetben polgári kezdeményezésről van szó.

A költségeket e pontban nem nevesíti kiadhatóként a rendelkezés, így azt feltehetően akkor sem nem adná ki a tárca. Megközelítőleg azért tudjuk, milyen összegbe került a "gyakorlat": a Légierő szakmai blog szerint a Gripen-program költsége repülési óránként nagyjából tízmillió forint, így a stadionavató három vadászgépének repülése az előző esti főpróbával együtt már 60 millió forintjába fájhatott a költségvetésnek.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.