galéria megtekintése

Harangozó jön fel, Tóbiást sokan leírják az MSZP-ben

18 komment


Kálmán T. Attila

Az eddig esélytelenebbnek tartott elnökjelöltek, Harangozó Tamás és Szanyi Tibor kapaszkodik a korábban befutónak tartott Molnár Gyulára. Tóbiás József elnököt már sokan leírták.

Zavarosabbnak látszanak az erőviszonyok az MSZP-ben a június 25-i tisztújító kongresszushoz közeledve, mint néhány héttel ezelőtt. A négy elnökjelölt – Tóbiás József jelenlegi pártelnök, Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes, Molnár Gyula volt újbudai polgármester és Szanyi Tibor, EP-képviselő – beutazta az országot, hogy összegyűjtsék a jelöltséghez szükséges 1500 aláírást, és eközben a helyi alapszervezetek preferenciáit is megbolygatták.

„Harangozó jön fel, mint a talajvíz” – mondta a párt egyik neves országgyűlési képviselője egy háttérbeszélgetésen. Kijelentésében az a meglepő, hogy eddig nem sok esélyt adtak a versenyben a fiatal politikusnak. Sokak szerint „nagy rá a kabát”, valamint többen úgy vélik, hogy nem tudná megerősíteni az MSZP-t 2018-ra, anélkül, hogy szövetségi politikával aktívabban foglalkozna.

Az alapszervezetekben pont ez a határozott állásfoglalás és „lánglelkű beszédei” nyerhették el a tagok tetszését, akik több megyében is mellette voksoltak a szimpátiaszavazásokon.

 
Harangozó Tamás és Tóbiás József a parlamentben
Harangozó Tamás és Tóbiás József a parlamentben
Mediaworks

„Kár lenne ezt túlbecsülni. A kongresszusi küldöttek szűkebb körből kerülnek ki” – értékelte a helyzetet egy másik országgyűlési képviselő. Megyei elnökökkel beszélgetve viszont az körvonalazódik, hogy a küldöttek közül is többen elkezdtek Harangozó Tamás felé húzni. Az is nehezíti a tisztánlátást, hogy a megszokottnál kevésbé homogének a megyék, és úgy tűnik, nem fognak egy-egy megyéből feltétlenül ugyanabba az irányba szavazni a küldöttek.

A korábban „komolytalan jelöltnek” bélyegzett Szanyi Tiborról is többen beszélnek már támogatható elnökjelöltként, mint tették azt néhány hete. „Letett az asztalra egy jó programot, megkérdőjelezhetetlenül baloldali” – sorolta az EP-képviselő előnyeit egy megyei elnök, de hozzátette, hogy régebbi nyilvános szereplései miatt megosztó személyiség. Szanyit azzal is kóstolgatják, hogy Brüsszelből nem lehet vezetni a pártot, amire azzal vágtak vissza Szanyi környezetéből, hogy vezette már olyan elnök a pártot, aki miniszterelnöki teendői miatt szintén nem sokat volt az országban.

A legtöbb a pártban jó pozícióval rendelkező szocialista még mindig Molnár Gyulára fogadna befutóként a két kapaszkodó jelölttel szemben, de már messze nem mondják ezt olyan biztosra, mint az expolgármester pártelnöki ambíciójának bejelentésekor.

„Többen leültünk Gyulával és beszéltünk a fejével, miután azzal nyitott, hogy le kell ülni a baloldali pártokkal” – mondta a párt egyik idősebb, Molnárt támogató politikusa, arra utalva, hogy szerencsétlen nyitás volt az elnöki kampányban rögtön ilyen határozottan beszélni a szövetségkötésről. Ugyanis nem volt jó visszhangja ennek a bejelentésnek, sokan úgy értékelték, hogy „össze akar borulni Gyurcsánnyal”.

Mindeközben a jelenlegi elnök ismétlésében egyre kevesebben hisznek. Azonban a legtöbb általunk megkérdezett szocialista szerint akár Tóbiás is befuthat, ehhez azonban „sürgős, azonnali, határozott lépésekre” kell elszánnia magát, aminek semmi jelét nem látják a bennfentesek. Ezalatt azt értik, hogy Tóbiásnak le kellene cserélnie mostani csapatát, ugyanis úgy látják, az elnököt elszigeteli szűk köre, és ezért is elégedetlen vele a párt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.