Handó szerint nincs két törvényszéki elnök Tatabányán

"Semmilyen helyzet nincsen Tatabányán, nem helyezték vissza az elnököt” – jelentette ki az Országos Bírósági Hivatal elnöke. Szerinte a jogerős bírói ítéletnek csak az indoklásában szerepel, hogy az érintettet a törvényszéki elnöki pozícióba is visszahelyezték, de csupán a rendelkező részt kell végrehajtani.

Az életkor miatti bírói nyugdíjazások ügyében eddig országosan 161 elsőfokú ítélet született, az ügyek közül 84 jogerősen befejeződött - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke hétfőn a Tatabányai Törvényszék összbírói értekezlete után tartott sajtótájékoztatón.

Handó Tünde kérdésre válaszolva beszámolt arról, hogy szinte mindegyik ügyben jogellenességet állapítottak meg a bíróságok, és a bírói szolgálati viszonyba való visszahelyezésről rendelkeztek.

Hozzátette: azoknak a bíróknak, akiknek jogerősen megítélték a szolgálati viszonyba való visszahelyezést, maguknak kell indítványozni kinevezésüket a köztársasági elnöknél. Aki újra bíró szeretne lenni, abból bíró lehet - mondta.

Handó Tünde ismertette, hogy a Tatabányai Törvényszéken 2013-ban hét, korábban nyugdíjazott bíró sorsáról kell rendelkezni, közülük egyet már kineveztek és munkába állt. Öten úgy nyilatkoztak, hogy nyugdíjba mennek, és az átalány-kártérítést – am egyéves jövedelmet jelent – választják, a törvényszék volt elnöke viszont nem tett egyértelmű nyilatkozatot.

A 24 Óra nevű megyei napilap számolt be a múlt héten arról, hogy jogerősen visszahelyezte a Veszprémi Törvényszék elnöki pozíciójába Kántor András Richárdnét, a Komárom megyei bíróság volt elnökét, időközben azonban a már új vezetőt, Csorba Zsolt Ödönt is kinevezték elnöknek.

Handó Tünde az üggyel kapcsolatban kijelentette: "semmilyen helyzet nincsen Tatabányán, nem helyezték vissza az elnököt". Mint mondta, a jogerős bírói ítéletnek csak az indoklásában szerepelnek olyan mondatok, hogy az érintettet az elnöki pozícióba is visszahelyezték. Hozzátette: "csak a rendelkező részt kell végrehajtani, amelyben a bírói szolgálati kinevezés ügyére szerepel egy kötelezés".

Az OBH elnöke elmondta, igazgatási vezetői pozícióba csak az kerülhet vissza, akinek a tisztségét még nem töltötték be. Arra a felvetésre, hogy a volt elnökök ügyében az OBH a Kúriához fordul jogorvoslatért, Handó Tünde azt válaszolta: "az ítélet végrehajtható, önmagában az indoklás ellen nehéz volna felülvizsgálati kérelemmel élni, és nincs is rá szükség".

Forrásaink szerint a volt Veszprém megyei elnök ügyében az OBH mégis felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, mert az ő munkaügyi perében a jogerős ítélet rendelkező része mondja ki, hogy az eredeti beosztásába kell visszahelyezni, és ehhez semmilyen más aktusra – például az érintett saját nyilatkozatára – nincs szükség.

Az elnököt egyébként az OBH vezetője szabadságra küldte, a Kúria pedig az ítélet végrehajtását a felülvizsgálati eljárás befejezésig felfüggesztette. Így ott sincs „helyzet”. Informátoraink jelezték ugyanakkor, hogy amennyiben a tatabányai törvényszék volt elnökének perében tényleg csak az indokolás tartalmazza az eredeti pozícióba való visszahelyezést, a bíróság ítéletszerkesztési hibájára hivatkozva maga az érintett is felülvizsgálati kérelmet nyújthat be. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.