Hamis bérlettel utazó ellenőrök - A szakszervezet tiltakozik

Ügyészségi vizsgálatot kezdeményeznek a BKV-s szakszervezetek a Budapesti Közlekedési Központ ellen, ha nem sikerül megszüntetni az elsőajtós felszállási renddel és a jegyek, bérletek ellenőrzésével kapcsolatos törvénytelenséget.

Több jogász egybehangzó véleménye szerint is a hivatalos okirattal való visszaélés tényállását súrolja az a módszer, ahogy a Budapesti Közlekedési Központ emberei a fővárosi járművezetők munkáját tesztelik. A Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének (BTDSZ) elnöke, Szabó István közleményében ismét tiltakozik a járművezetők ellenőrzésének módszerei ellen, mert őket érvénytelen bérletekkel próbálják meg „csőbe húzni”.

Amint azt a szakszervezet már korábban is közölte, az inkognitóban utazó ellenőrök érvénytelen bérlettel és különféle - ugyancsak érvénytelen - utazási engedéllyel szállnak fel a legzsúfoltabb járatokra is, azt vizsgálva, észreveszi-e a bérlet felmutatásának pillanatában a sofőr az átverést.

Az érdekvédők álláspontja szerint ezt, illetve az ehhez hasonló módszereket még a BKK belső szabályzata is tiltja. Az ellenőrök egyébként "természetesen" feljelentik a munkaadónál azt a járművezetőt, aki a jegyek eladása, az esetleges számlák kiállítása, s nem mellesleg a forgalom, valamint az utasok biztonságos fel- és leszállása közben nem képes leleplezni a „hivatásos bliccelőt”.

Hasonló sorsra jut az is, aki gondosan, ezért lassan ellenőriz, s a menetrendhez képest késve érkezik a megállókba és a végállomásra. A BKK kötbért számít fel, amit áthárít a BKV-ra, az pedig a lebuktatott sofőrre.

A szakszervezet szerint „sunyi módszer” azért is vérlázító, mert a sofőrökre előzetes egyeztetés és megfelelő képzés nélkül kényszerítette rá ezt a plusz feladatot a BKK. A feszült figyelmet igénylő vezetés közben csaknem negyvenféle jegyet, bérletet, és egyéb címen kiadott utazási engedélyt kellene biztonsággal azonosítani, miközben erre mindössze három-négy órás „tanfolyamon” készítették fel őket.

A főállású jegyellenőrök három hétig tanulják ugyanezt, s vizsgáznak is az okmányok és egyéb utazási feltételek ismeretéből. Ráadásul ők ezért kapják a fizetésüket, a járművezetők többletmunkáját pedig egyetlen fillérrel sem ismerik el - állítja Szabó.

A BTDSZ több szakszervezettel együtt elvárja a BKV felügyelőbizottságától, hogy indítson vizsgálatot az érvénytelen bérletek használata miatt, s amennyiben felmerül az okirat-hamisítás gyanúja, jelentse azt az ügyészségnek. A BKK-tól pedig azt várják, hogy haladéktalanul rendezze a problémát: gondoskodjon megfelelő oktatásról, s a többletmunka arányos ellentételezéséről.

Szabó leszögezte: a szakszervezet elismeri, hogy - miként Európa-szerte - az elsőajtós felszállás a leghatékonyabb módja a bliccelés visszaszorításának, ám szerinte a hazai rendszer jogi és technikai feltételei finoman szólva meg sem közelítik az európai színvonalat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.