galéria megtekintése

Hamisítási botrány dúlja a Fideszt

5 komment

NOL

Okirat-hamisítással vádolja az ügyészség a Fidesz volt rákospalotai alpolgármesterét, Bitvai Nándort, aki a feltételezés szerint hamis aláírásokkal jutott hozzá az adóforintokból gazdálkodó Közbizalom Egyesület közhasznú civil szervezet pénzeihez, írja a hvg.hu. A pénz egy része a Fidesz kampányaira ment.

Bitvai Nándor önkormányzati képviselőt, volt rákospalotai alpolgármestert az ügyészség azzal vádolja, hogy a Fidesz tevékenységét is segítő Közbizalom Közhasznú Egyesület elnökeként

szabálytalanul vett fel pénzt az adóforintokat is felhasználó szervezet számlájáról.

Az Index korábban arról számolt be, hogy feloszlatták a Fidesz XV. kerületi szervezetét, mert az két táborra szakadt. A Közbizalom több tagja – akik egyben a helyi Fideszben is tagok voltak – még 2012 elején számon kérték Bitvain és a volt polgármesteren, László Tamáson, hogy milyen alapon vettek fel különféle összegeket, és erről miért nem tájékoztatták az egyesület többi tisztségviselőjét. A viszony László Tamás és a Bitvai-féle csoport, illetve a szintén fideszes alpolgármester Novák Ágnes és Vízér Klára nevével fémjelzett tábor között annyira elmérgesedett, hogy a polgármester 2013-ban bepanaszolta ellenfeleit a Fidesznél, és kizárásukat kérte a pártból.

 

A párt alapszabálya szerint a feloszlatott alapszervezeteket a választókerületi elnöknek kell újjászerveznie, ezt a posztot pedig László Tamás töltötte be az utóbbi években. Az újjászervezést a hvg.hu információi szerint a László felett álló regionális igazgató felügyeli – akinek szintén tudnia kellett a hamisítási ügyről –, ám Pesti Imre szabad kezet adott Lászlónak, aki így kiszoríthatja a pártból kritikusait.

A büntető törvénykönyv szerint Bitvai

akár egy évig terjedő szabadságvesztést is kaphat,

ítélet június 16-án várható. Ha az önkormányzati képviselőnek le kell mondania, akkor időközi választást kell kiírni. Ősszel a Fidesz jelöltje a kerületben alulmaradt a DK polgármesterjelöltjével, Hajdu Lászlóval szemben, és Bitvai is csak hajszállal nyert a körzetében.

Bitvai sem tudja eldönteni, hamisított-e vagy sem

A Közbizalom-ügy 2011-2012 fordulóján azzal kezdődött, hogy Novák Ágnes, a Fidesz másik alpolgármestere az önkormányzat hivatalában talált egy dokumentumot, melyen Bitvai és az egyesület elnökhelyettesének, Balogh Andrásnak az aláírása szerepelt. Balogh Novák férje, így az alpolgármester felismerte, hogy baj van az aláírással, és szólt a férjének.

Balogh az egyesület számláját vezető bankban kiderítette, hogy a számláról 2011-ben Bitvai többször is pénzt emelt le. Ehhez az egyesület két vezetőjének aláírására volt szükség, a dokumentumokon pedig Balogh neve is szerepelt. Balogh elmondta, hogy nem akartak botrányt, ezért megkérte Bitvait, hogy mutassa meg a szervezet iratait, ezt azonban Bitvai nem tette meg. Ezután kezdeményezték az elnökség és közgyűlés összehívását. A portál birtokába jutott jegyzőkönyv szerint a 2012. áprilisi vezetőségi ülésen László Tamás védelmébe vette Bitvait, ugyanez történt az egyesület közgyűlésén is. Az elnökségin László elmondta, a Fidesz vezetőségének (így a pártelnök alá tartozó, teljes körű felhatalmazással bíró regionális igazgatónak, Pesti Imrének) megmutatta a dokumentumokat, a párt mellette áll. A dokumentum és a hvg.hu-nak nyilatkozó egyesületi tisztségviselők szerint viszont Bitvai elismerte, hogy többször Balogh helyett írt alá. A bíróság előtt azonban az aláírásokról már mást mondott. A 2015. március 31-i tárgyaláson részt vevő egyik kerületi lakos szerint Bitvai azt állította, a pályázati és pénzfelvételi iratokat mindig eljuttatta Baloghoz, és nem ismerte be, hogy ő írt volna alá Balogh helyett. „Egyszer csak” visszakerültek hozzá a szignózott dokumentumok.

Balogh elmondta, hogy amikor kiderült a hamisítás, meg akarták szüntetni az egyesületet. Ezért az iratokat leadták a civilek nyilvántartását végző bíróságon, majd kezdeményezték az egyesület hivatalos megszüntetését. Jelezték azt is, hogy az aláírásokkal gond van, majd a civil szervezeteket felügyelő ügyészség hivatalból megindította az eljárást. Előbb a rendőrség nyomozott, majd a IV. és XV. Kerületi Ügyészség benyújtotta a bíróságra a vádiratot magánokirat-hamisítás vétsége miatt.

Közpénzről van szó

A Fidesz kampányába is besegítő Közbizalom Közhasznú Egyesület

elsősorban közpénzekből működött.

A Fidesz pártalapítványának honlapja szerint 2009-ben és 2010-ben fórumok szervezésére, ajándékok vásárlására 480 ezer és 440 ezer forintot kapott. A Polgári Magyarországért 2009-2010-ben összesen közel egymilliárd forint állami támogatásban részesült, amit főleg civil szervezeteknek – így a Közbizalomnak – osztott tovább. Az egyesületet támogatta még a Demszky-érában a fővárosi önkormányzat is 500,5 ezer forinttal. Ezt a szervezet korábbi elnöke, Csomós Miklós „révén” nyerték el, aki 2010-től fideszes főpolgármester-helyettes lett, de korábban is a budapesti önkormányzatban politizált.

Emellett a rákospalotai önkormányzattól is jelentősebb összegeket nyertek el 2010 után. Ezek szerint az egyesület elnöke, Bitvai Nándor a civil szervezetekért felelős alpolgármesterhez, Bitvai Nándorhoz nyújtotta be a pályázatait, melyek közül egyre biztosan hamis aláírás került, majd Bitvai fel is vette a pénzt – szintén hamis aláírás segítségével.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.