A Fővárosi Törvényszék első fokon 2012 szeptemberében bűncselekmény hiányában felmentette a vádlottakat. De az ügyész szerint a bíróság egy gazdasági folyamat egyes elemeit összefüggéseiből kiszakítva értékelte, s bár az eseménysor egyes mozzanatai jogilag elfogadhatók, az egész eljárás célja az volt, hogy egy nagy értékű ingatlant versenyeztetés nélkül juttassanak egy érdekkörhöz. A vádhatóság fellebbezett, holott az önkormányzat nyert a tranzakción.
|
Molnár Gyula a bíróságon
Földi Imre / MTI |
Az ítélőtábla elfogadta az érveket, és tavaly októberben kimondta: az ingatlan tulajdonjogát érintő minden cselekmény jogszerű, ám a lépések összessége mégis bűncselekmény. Az elmarasztaló ítéletet a másodfokú eljárásban felvonultatott koronatanúra alapozták, aki azt vallotta: Molnártól még 2003-ban azt hallotta, hogy Leisztinger támogatta a településvezető kampányát, és ezt viszonoznia kell. A vád tárgyává tett 2006-os ügyről a tanú tehát semmit nem tudhatott, de az ítélőtábla úgy látta: vallomása alapján összeállt a kép. Ezért ítélték el a volt polgármestert, alpolgármesterét és egy ügyvédet is.
Az indoklásból kiderül, hogy Molnár és Lakos „nem tudtak felhozni olyan okot, amely miatt a tanúvallomásban elmondottakat valótlanságnak kellene tekinteni”. Az egyik érv az elfogultság lehetett volna, hiszen a tanút korábban Molnár rúgta ki. Ennél nyomósabb ok viszont az a lapunk birtokában lévő ítélet, amely nem került szóba a perben. E szerint a szavahihetőnek minősített koronatanút tavaly májusban „büntetőeljárást eredményező hamis vád bűntettében” jogerősen vétkesnek találták, és háromszázezer forint pénzbírsággal sújtották.
Az ügy előzménye, hogy az önkormányzati jegyzői állásra pályázó férfi 2010 nyarán feljelentette saját polgármesterét, mert állítólag erőszakkal akadályozta meg abban, hogy átadja a munkába állásához szükséges iratokat. Ezután hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt nyomozás indult. Ám utóbb kiderült, mindössze annyi igaz, hogy a településvezető közölte: amíg a dokumentumok hiányoznak, a jegyző nem dolgozhat.
Így a feljelentőből gyanúsított lett, aki folyamatosan újabb verziókkal állt elő. A polgármester egész testével meglökte – állította –, de ezt később a „fizikálisan hozzáért” fordulatra enyhítette. A tárgyaláson viszont azt mondta, hogy „majdnem testi kontaktusba kerültek”. Azt is tagadta, hogy az inzultust maga minősítette volna hivatalos személy elleni erőszaknak, miközben a feljelentésének első mondatában szerepel ez a fordulat. Az ügyészség koronatanúja ellen újabb büntetőeljárás indult személyes szabadság megsértése, rágalmazás és becsületsértés miatt. Tavaly nyáron első fokon ezért újabb 250 ezer forint pénzbüntetéssel sújtották.
"Ez így műhiba"
A bíróságnak minden bizonyítékot mérlegelnie kell, és ha valakinek a bűnösségét csupán egyetlen tanú vallomása támasztja alá, akár az is perdöntő lehet, bár az ilyen esetek megítélésénél bizonyos óvatosságra van szükség – az általunk megkérdezett jogászok ebben nagyjából egyetértenek. Önmagában tehát az, hogy Molnár Gyula egykori újbudai polgármestert egyetlen terhelő vallomás alapján ítélték el, nem feltétlenül kifogásolható. Kolláth György alkotmányjogász ugyanakkor hangsúlyozta: a bírónak bizonyossággal meg kell győződnie arról, hogy a tanú valóban igazat mondott. Szerinte ilyen esetekben rendkívüli körültekintéssel kell eljárni, és az ítéletet igen alaposan meg kell indokolni.
– A bíró a bizonyítékokat szabadon mérlegelheti – hangsúlyozta Kolláth, aki a Molnár-ügy kapcsán úgy látja, hogy jogon túli szempontok is érvényesültek. A volt polgármester terhére rótt hivatali visszaélés miatt szerinte úgy született meg az elmarasztaló verdikt, hogy a vád minden más lehetőséget kizáró vízióját – tehát azt, hogy Molnár bizonyosan át akart játszani egy telket bizonyos érdekköröknek – próbálta a bíróság ténybeli alapok nélkül, egyetlen vallomásból kiindulva alátámasztani. A szabad bizonyításnak tehát meglehet a maga „kálója" – fogalmazott.
Magyar György ügyvéd éppen ezért azt emelte ki, hogy alapvető fontosságú az igazságszolgáltatás olyan fórumrendszerének megteremtése, amely a fellebbviteli eljárásban az esetleges korábbi tévedéseket képes orvosolni. Magyar egyébként kevésbé megengedő, mert szerinte egyetlen tanúra bűnösséget alapozni: egyszerűen műhiba. Úgy véli, ha nincsenek a vádlott vétkességét alátámasztó más támogató bizonyítékok, tehát az ítéletet nem lehet egy személy vallomásán kívül más körülményekkel is indokolni, annak könnyen az lehet a következménye, hogy a verdiktet másodfokon megalapozatlannak minősítik és hatályon kívül helyezik.
– Egy tanú is tanú – jelentette ki kérdésünkre Sebes György ügyvéd, aki maga is a szabad bizonyítás elvét hangsúlyozta. Egy erőszakos közösülésnél általában csak ketten vannak –hozott fel egy extrém példát –, és a bírónak mégis döntenie kell, pedig csak egy terhelő vallomás áll a rendelkezésére. Szerinte tehát nem jó a kérdés, mert inkább azt kell vizsgálni, hogy amikor egyetlen tanúról van szó, az valóban elfogulatlan és szavahihető-e. Erről azonban nemigen lehet beszélni, ha valaki ellen olyan ember vall, akit korábban ő rúgott ki, és akit hamis vád miatt elítéltek – a Molnár elleni büntetőeljárásban pedig éppen ez történt.
Magyar György viszont úgy gondolja, önmagában ez sem lenne baj, mert könnyen előfordulhat, hogy a bíró a vádlottal ellenséges, nyilvánvalóan rosszindulatú személyek szavának is hitelt ad. A bíróság ugyanis akkor jár el helyesen – magyarázta –, ha minden rendelkezésre álló információt mérlegel. De mindjárt árnyalta a képet: csak azokat a bizonyítékokat lehet figyelembe venni, amelyek zárt logikai rendszerbe illeszkednek, a nyilvánvalóan elfogult vagy vélhetően hazug tanúvallomásokat pedig ki kell zárni. Pajcsics József ügyvéd álláspontja, hogy amikor egy büntetőper sorsa egyetlen emberen múlik, alaposan meg kell győződni a tanú szavahihetőségéről.
A nyomozás során a gyanúsítottakat hivatalból priorálják – vagyis ellenőrzik, hogy korábban követtek-e el bűncselekményt –, az ügy más szereplőinek előéletét viszont nem vizsgálják. Így Pajcsics szerint elsősorban a védő feladata, hogy a bíróság figyelmét felhívja rá, ha a tanú igazmondási kötelezettségének vélhetően nem akar, vagy az előélete okán valószínűleg nem tud eleget tenni. A Molnár-ügy kapcsán ugyanakkor kiemelte: meglehetősen furcsa, ha a bíró egyetlen terhelő vallomást azzal fogad el, hogy a vádlottak nem tudtak felhozni olyan okot, amely a tanú által elmondottak valóságtartalmát kétségbe vonná.
Ezzel szerinte egyértelműen megfordították a bizonyítási terhet, vagyis: nem az igazságszolgáltatásnak kell alátámasztania valakinek a bűnösségét, hanem a terheltre hárították, hogy igazolja az ártatlanságát. Az ügyvéd szerint ez egészen elképesztő. A szabad bizonyítás elvét egyébként az emberi jogi bíróság sem vonja kétségbe, tehát akár egyetlen vallomás alapján is ítéletet hirdethetnek. A strasbourgi fórum egy korábbi verdiktje szerint van azonban kivétel. Amikor olyan különösen védett tanúról van szó, akit a védelem személyesen nem kérdezhet, akkor kizárólag az ő – zárt ajtók mögött tett – vallomása alapján nem marasztalhatnak el senki.
