Hamarosan az utcákra ömölhet a tanárok dühe

Az elmúlt hetekben nyílt levelekkel, internetes aláírásgyűjtésekkel, nyilatkozatokkal tiltakoztak a tanárok, a diákok és a szakszervezetek a köznevelésben végrehajtott reformok, valamint a következményeik ellen.
Hamarosan utcai megmozdulásokban is testet ölthet a tanárok dühe. Annak ellenére is, hogy szombat délben a szaktárca – nem függetlenül a Miskolcról indult, mostanra országossá váló tiltakozó akciótól – hátrálni látszott, kiigazításokat ígért.

Mint azt Galló Istvánnétól, a Pedagógusok Szakszervezetének elnökétől megtudtuk, szombaton – majdnem egy időben Balog Zoltán miniszter „tűzoltó” sajtótájékoztatójával – érdekképviseletük szervezésében tartottak egy fórumot, amelyen azoknak az intézményeknek a képviselői és pedagógusai vettek részt, akik már csatlakoztak a Pedagógusok Szakszervezetének a nyílt leveléhez vagy a Herman Ottó Gimnázium tiltakozó akciójához. Ezzel alkalmat teremtettek arra, hogy a tiltakozók ne csak a „virtuális térben” legyenek szolidárisak, hanem személyesen találkozva, közösen beszéljenek a hogyan továbbról.

Lapunk úgy értesült, hogy konkrét döntés egyelőre nem született, de a résztvevők közös fellépésre hívták fel az iskolákért, a tanárokért, a diákokért tenni vágyókat, hogy „minden eszközt felhasználva” vessenek véget az áldatlan állapotoknak a köznevelés rendszerében.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.