Halottaik ezreit keresik a soroksári svábok

Kegyeletsértően számolták fel az egykori soroksári sváb temetőket. Az egyiken már lakópark áll, vélhetően a másik kettőre is ez a sors várt volna, de a kerület által kötött törvénytelen szerződéseket megsemmisítették. Eközben 2200 elhunyt földi maradványa tűnt el.

Vizsgálatot rendelt el a kisebbségi ombudsman a soroksári sváb temetők ügyében, amelyeket kegyeletsértően számoltak fel. Soroksáron egykoron három sírkertje is volt a sváboknak; ma egy sincs. A Középtemető utcai temetőt tíz éve adta el az önkormányzat egy építési vállalkozónak, a sírkert helyén - amelyet annak idején nem ürítettek ki - ma már lakópark áll.

Temető felszámolás
Temető felszámolás

A 7200 négyzetméteres „Déli Temetőt" 1986-ban részlegesen exhumálták, az önkormányzat a panorámás ingatlant 2002-ben nyilvánította fejlesztési területté, ahol lakópark épülhet. A telket egy évre rá adta haszonbérbe egy vállalkozónak - a másik, Szentlőrinci temetőt megszerző vállalkozó munkatársának -, mezőgazdasági területként.

A Szentlőrinci utcai temetővel is hasonlóan járt el az önkormányzat. A 27 ezer négyzetméteres ingatlant 2001-ben adták haszonbérbe egy helyben jól ismert soroksári vállalkozónak - aki az önkormányzat tartós, szerződéses partnere -, hivatalosan ugyancsak termőföldként.

Két évvel később a bérlő kérte, hadd vehesse meg a területet, ahol a csatornaépítéshez használt gépeinek építene telephelyet. Az eladáshoz a kerületi képviselők hozzá is járultak, arra hivatkozva, hogy a pénzre sürgősen - hat napon belül nagy szüksége van az önkormányzatnak. Ennek ellenére nem kapkodták el a szerződés aláírását, amelyre csak másfél évvel később került sor. A vételár összesen körülbelül 40 millió forint volt, négyzetméterenként 1500 forint.

Az ingatlanra vonatkozó értékbecslést Juhász Ferenc, az önkormányzat pénzügyi bizottságának MSZPs delegáltja készítette. A vevő kérésére a kerület hozzájárult, hogy a pénzt részletekben fizethesse, helyi szabályokkal pedig még az áfát is elengedték.

Az adásvételkor az ingatlant még temetőként tartották nyilván, és bár nem ürítették ki teljesen, az önkormányzat átsorolta beépítetlen telekké, a kerületi ÁNTSZ áldásával. Időközben a terület egy részét az új tulajdonos sittel és aszfaltőrleménynyel töltötte fel, majd azt a fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő telekre vitették át, engedély nélkül.

Az ügyleteket 2007ben az Állami Számvevőszék és az ügyészség is vizsgálta, és mivel jogsértők voltak, a szerződéseket meg is semmisítette, a hoppon maradt vevő visszakapta a vételárat. A két egykori sírkert azóta változatlanul az önkormányzat tulajdonában van. A Szentlőrinci úti volt sírkert kiürítésére később pályázatot írtak ki, amelyen egyetlen induló volt; a telket korábban jogtalanul megszerző vállalkozó, aki nagyjából 40 millió forintot - azaz a semmisnek minősített adásvételi szerződésben meghatározott vételárral megegyező összeget - kapott a munkáért.

Mindkét temető felszámolása kegyeletsértően történt; a Déliből kóbor kutyák hordták szét a szanaszét heverő emberi csontokat, a Szentlőrinci út mellett lévőt sem ürítették ki. A nyilvánosságra hozott adatok szerint 2230 halott földi maradványai zsákokba, majd konténerekbe kerültek.

A soroksári önkormányzat legutóbbi közmeghallgatásán az egyik helybélinek a földi maradványok sorsát firtató kérdésére Szrimácz Ferenc alpolgármester csak annyit válaszolt: "érdeklődjenek a temetkezési vállalatnál". Egy korábbi testületi ülésen a jegyzőkönyvek tanúsága szerint az alpolgármester még azt mondta: "a földi maradványokat a pesterzsébeti temetőben helyezték el."

A Budapesti Temetkezési Zrt. válaszleveléből viszont azt derül ki, hogy ők egyetlen soroksári temető kiürítésében sem vettek részt, de azt bizton állítják, hogy a Szentlőrinci úti temetőből származó földi maradványokat egyetlen más, fővárosi sírkertbe sem vitték.

Szerettük volna a XXIII. kerületi polgármesteri hivatalt is megszólaltatni, de nem sikerült illetékes nyilatkozót elérnünk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.