galéria megtekintése

Várnak és csak várnak az új gyógyszerekre a daganatos betegek

16 komment


Danó Anna

Várhatóan idén sem jutnak új gyógyszerhez a daganatos betegek: 18 készítmény automatikus támogatásáról halogatja a döntést a kormány.

Adminisztrációs okok miatt kell várni a gyógyszerekre
Adminisztrációs okok miatt kell várni a gyógyszerekre
Mediaworks

Noha az egészségbiztosító már az év elején javasolta 18 új rákgyógyszer – köztük a bőrdaganatra, a tüdő-, a prosztata-, valamint a vérképzőszervi rákra ható készítmény – támogatását, mégsem finanszírozhatja azokat. Ahhoz ugyanis módosítani kellene egy jogszabályt, amely fölsorolja a támogatott szereket. Az erre jogosult humán- és a gazdasági tárca azonban erre jó ideje nem kerít sort. Júliusban már készült a helyzet rendezésére jogszabályjavaslat, de döntés a mai napig nem született meg. Ezt lapunk érdeklődésére az Egészségügyért Felelős Államtitkárság is megerősítette.

Úgy tudjuk, a 18 készítményből hét – például a csontáttétes prosztata-, hasnyálmirigy-, egyes vérképzőszervi rákokra ható szer – egyáltalán nem érhető el a magyar betegek számára. Tizenegyhez pedig közel ezer beteg most, az úgynevezett méltányossági eljárás keretében hozzáfér. Ez azt jelenti, hogy az érintettek kezelőorvosainak időről időre hosszas adminisztrációs procedúrával kell külön kérvényezniük az orvosságot.

 

Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elemzése szerint a kérvény beadásától a döntésig átlagosan 477 nap telik el. Azaz valamivel több mint egy és negyed év. Adataik szerint a legkevesebb várakozási idő 91 nap, míg a legtöbb 873 nap volt, azzal együtt is, hogy a hivatalos ügyintézési határidő 90 nap lenne. A daganatos betegnek meg éppen ideje nincs arra, hogy várakozzon a gyógyszerére.

Egy nemzetközi összehasonlításban, amelyben 30 innovatív orvosság hozzáférését vizsgálták 2015-ben különböző európai országokban, Magyarország az utolsó előtti helyre került. A vizsgált 30 hatóanyagból nálunk 14 támogatott. S bár több elérhető az említett méltányossági kérelemre, a hosszas ügyintézés és a terápiás alkalmazások szűkítése ­miatt nagyságrendekkel kevesebb beteg számára érhető el, mint más országokban.

A szaktárca lapunknak küldött válaszlevelében hangsúlyozta: a kormány elkötelezett, hogy valamennyi beteg részére biztosítsa a lehető legjobb terápiát. Valamint hogy álláspontjuk szerint a betegeket nem éri hátrány, mert a leghatékonyabb terápiákat az úgynevezett egyedi méltányossági kérvénnyel megkaphatják azok, akiknél a támogatott orvosságokkal nem érhető el javulás. A célra tavaly az eredetileg tervezett ötmilliárdos keret helyett 18,6 milliárdot költöttek. Idén mostanáig pedig már 10,4 milliárdot.

Úgy tudjuk, a gyógyszerkasszában idén 22 milliárdos hiány várható, több gyógyszerpiaci elemző is azt mondta: a túlköltés oka egyértelműen az, hogy a biztosító kénytelen méltányossági eljárással finanszírozni mintegy 4500 beteg terápiáját. Ebben a rendszerben a gyártó áralku nélkül biztosítja a készítményt, és ez így jóval drágább a finanszírozónak, mint ha ártárgyaláson vásárolna.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.