Halál az őrsön: előzetesben a brutális rendőrök

A Kecskeméti Járásbíróság halált okozó testi sértés és kényszervallatás bűntettének gyanúja miatt harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte azt a két rendőrjárőrt, akik hétfőn este előállítottak Izsákon egy negyvenhét éves férfit, a román állampolgárságú B. Józsefet, aki a rendőrőrsön életét vesztette.

A határozat ellen mindkét járőr védője fellebbezett, álláspontjuk szerint a két férfi az intézkedés során szakszerűen járt el, csupán a terhelt ellenállását akarták megtörni. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság beavatkozó alegységének tagjai kísérték a bíróságra a két rendőrjárőrt.

A Bács-Kiskun Megyei Nyomozó Ügyészség halált okozó testi sértés és kényszervallatás bűntettének gyanúja miatt indított eljárást a két rendőr ellen, akiknek a munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntették. Az eset kapcsán felmentették az izsáki őrsparancsnokot, valamint a kiskőrösi rendőrkapitányt is, mert a két gyanúsított járőr ennek a városi kapitányságnak az állományába tartozott.

A két rendőrjárőr közül az egyik, a harmincéves B. Csongor tíz éve rendőr, jelenleg rendőrtiszti főiskolára jár. Az esettel kapcsolatban a bíróságon nem tett vallomást. Védője, Szűcs László tudósítónknak elmondta: bár a hatósági boncolás már megtörtént, a halál pontos okát még nem közölte velük a nyomozó hatóság, ezért ezzel kapcsolatban nyilatkozni sem tud, sőt arról sincs tudomása, csak a hozzátartozók nyilatkozataiból, hogy az elhunyton bántalmazás nyomait vélték felfedezni, amikor a holttestet azonosították. Hangsúlyozta: álláspontjuk szerint nem történt kényszervallatás, mert nem volt mit kicsikarni az elhunytból, csupán az ellenállását próbálták megtörni.

A másik rendőrjárőr, a huszonhat éves B. Viktor több mint egy órán keresztül a tárgyalóteremben volt, és részletes vallomást tett a nyomozati bíró előtt. Védője, Kiszely Zsuzsanna lapunknak azt mondta: védence teljesen összetört az eset kapcsán, a bíróság előtt úgy fogalmazott, élete legnagyobb traumája érte hétfő este az izsáki rendőrőrsön, amikor harminc percen keresztül megpróbálta a társával újraéleszteni a sértettet. Arra a kérdésünkre, hogy milyen eredetű bántalmazási nyomok lehetnek a férfin, az ügyvédnő pontos választ adni nem tudott. Védence vallomásából arra tud következtetni, hogy az elhunyt férfi valamiféle rohamot kapott, s közben szerezhette a sérüléseit.

A negyvenhét éves B. Józsefet lopás gyanújával állították elő hétfő este Orgoványon, majd az izsáki rendőrőrsre szállították, ahol három óra múlva a kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Gyugyi Csilla, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivő ügyésze tudósítónknak azt mondta, az előzetes orvosszakértői vélemény szerint a sértett halálát a folyamatos bántalmazás által kiváltott traumás sokk okozta.

B. Csongor a bíróság folyosóján
Előzetesben az izsáki rendőrjárőrök: Bimbó Csongor
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.