Hajdúsámson: A Jobbik mutyit sejt és feljelent az iskolaátvétel miatt

A Jobbik támogatja azt a hajdúsámsoni népszavazási kezdeményezést, amely megakadályozná, hogy a helyi iskolát és óvodát átvegye a Hit Gyülekezete – mondta Rubi Gergely, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A politikus az ügy előzményeiről szólva elmondta: a hajdúsámsoni képviselő-testület döntése alapján a település egyetlen óvodáját és iskoláját szeptember 1-től öt évre átvenné a Hit Gyülekezete. A jobbikos képviselő – aki "biznisz szektának" nevezte az egyházat – hozzátette: a szülők tiltakozásul népszavazást kezdeményeztek, azonban a helyi választási iroda "mondvacsinált" okokra hivatkozva megtagadta az aláírásgyűjtő ívek hitelesítését. Rubi Gergely szerint ugyanakkor szerdán a bíróság semmissé tette ezt a végzést, így megindulhat az aláírásgyűjtés, amelyet a Jobbik támogat.     

A politikus bízott abban, hogy a népszavazási kezdeményezés eredményes lesz, az önkormányzat pedig meggondolja magát és semmisé teszi a Hit Gyülekezetével kötött megállapodást. Rubi Gergely felhívta a figyelmet arra is, hogy 200 szülő már írásba adta, hogy a gyerekeiket kiveszik az iskolából, ha a Hit Gyülekezete átveszi az intézményt, ugyanakkor Hajdúsámson 20 kilométeres körzetében nincs olyan iskola, amely tudná fogadni az érintett gyerekeket.     

Közölte azt is: mivel "anyagi mutyit" sejtett a háttérben, ezért egy hónappal ezelőtt, országgyűlési képviselőként az üggyel kapcsolatos összes dokumentumot kikérte az önkormányzattól, a kért információkat azonban nem kapta meg, így feljelentést tesz emiatt. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.