Hajdú B. a köztévéhez igazol és vb-ről álmodik

Hajdú B. István lett a közmédia új sportriportere, aki a július 18-án induló M4 sportcsatornán látható Bajnokok Ligája-mérkőzéseket is közvetíti majd.

A szombati finn–magyar labdarúgó-Európa-bajnoki selejtezőt már Hajdú B. István tolmácsolásában élvezhetik a nézők – hangzott el az állami média sajtótájékoztatóján.

Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója azt mondta, Hajdú B. István tulajdonképpen visszatér a közmédiába, hiszen korábban már dolgozott a köztelevíziónál, az elmúlt években pedig a közszolgálati rádió műsoraiban tűnt fel.

Hajdú B. István úgy fogalmazott, a sors furcsa fintora, hogy 2000-ben épp egy sportcsatorna indulása miatt hagyta el a köztelevíziót, s most ugyanilyen okból tér vissza.

„Új és színvonalas sportcsatorna látszik kibontakozni, s abban reménykedem, hogy az M4-en talán megadatik nekem és kommentátortársaimnak is, hogy a magyar futballválogatott Európa- vagy világbajnoki mérkőzéseit közvetíthessem” – nyilatkozta a sportriporter.

Vobeczky Zoltán, az MTVA sportfőszerkesztője azt mondta, az új sportcsatornán rengeteg élő műsor lesz látható, s bízik abban, hogy az adó nemcsak új, de versenyképes is lesz.

„Hétköznaponként 16 órától jelentkezünk élő műsorfolyammal, hétvégén pedig gyakorlatilag reggeltől estig igyekszünk szórakoztatni a nézőket” – jelentette ki Vobeczky. Hozzátette, valamennyi magyar sportszövetséggel tárgyaltak, így biztosított, hogy a hazai sportolókat minél közelebb tudják hozni a közönséghez. Kiemelte, a BL-közvetítések során keddenként és szerdánként is első választóként igyekeznek majd a legizgalmasabb mérkőzéseket sugározni, de a nézők felvételről is láthatnak majd összecsapásokat, s jelentkeznek összefoglalókkal is. A július 26-i Forma-1-es Magyar Nagydíj már az M4-en lesz látható, továbbá a pénteki szabadedzéseket, illetve a betétfutamokat is élőben sugározzák. A csatorna jövőbeli húzóműsorainak a jövő évi riói olimpiát és a hazai labdarúgó-bajnokság közvetítéseit jelölte meg.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.